Tiltakozás a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás miatt
demokrata |
/ #7797 Re: Re: Re: Re : A három testőr + egy fő2012-02-12 10:25#7796: reálisan - Re: Re: Re : A három testőr + egy fő Mi még csak-csak, de akik mocskolják őket, hát azok biztosan nem. Én még emlékszem arra az okt. 23-ra, amikor a Kossuth téren kifütyülték Göncz Árpádot. Még arra is, hogy ugyanazon a napon este volt az Operában eg gálaműsor, amire az akkori politikai vezetők voltak hivatalosak családostul. És még arra is emlékszem, hogy egy akkor még fiatal FIDESZ-ese elnök, nevezetesen Orbán Viktornak hívták kezdéskor távozott az Operából, mert mint nyilatkozta az éppen ott álló riporternek, ő olyan operában nem foglal helyet, ahol egy köztársasági elnököt ki lehet fütyülni. Ugye, mekkorát fordult a világ? Igaz, én már akkor is kis-Napóleonnak hívtam, de ez egy emberi megnyilvánulás volt tőle. Azt hiszem, ez volt az utolsó emberi megnyilvánulása, de ezt nyilván le is tagadná, mert rá olyannyira nem jellemző. |
|
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Madárhegy BEÉPÍTÉSE ELLEN! Elég a fakivágásokból!
2228 Létrehozva: 2024-05-02
A Telekom Veszprém KC számára a megfelelő szakmai stáb összeállítása
1886 Létrehozva: 2024-05-07
Petíció Somos András műsorvezető visszatéréséért
3541 Létrehozva: 2024-02-25
Legyen Sinkovits-Vitay András Hugh Jackman hangja a Deadpool & Rozsomák című filmben
893 Létrehozva: 2024-05-23
Legyen verseny a magyar média- és szórakoztatóiparban!
2099 Létrehozva: 2023-01-05
LEGYEN TIÉD A BELVÁROS, NE VESSZEN EL A SZAVAZATUNK!
548 Létrehozva: 2024-04-29
Kaufland mobilalkalmazás elérése Magyarországról
523 Létrehozva: 2024-05-11
A MELLRÁKSZŰRÉS ÉLETET MENTHET! PETÍCIÓ A SZENTENDREI MELLRÁKSZŰRÉS VISSZAÁLLÍTÁSÁÉRT!
516 Létrehozva: 2024-05-04
Apa és dúla jelenléte egyszerre a szülésnél a Szent Margit Kórházban
495 Létrehozva: 2024-04-24
Orvosok a TISZTÁNLÁTÁSÉRT: Védjük meg a gyerekeket magyarországon! Elég volt az OLTÁS TERROR-ból: Tegyük választhatóvá a kötelező gyerek oltásokat!
490 Létrehozva: 2024-04-24
Helyezzék vissza dr. Szepesvári Szabolcsot a kiskunhalasi kórház élére
302 Létrehozva: 2024-04-29
Összefogás a HÉV-en zaklatott kislányt védelmező apuka ügyében
49513 Létrehozva: 2024-02-07
Segítsenek! Állítsuk meg a gyermekek fejlődésére káros, gyűlölet-és félelemkeltő plakátok kihelyezését!
146 Létrehozva: 2024-04-26
A budaörsi Napsugár játszótér természeti, környezeti védelme
266 Létrehozva: 2024-04-16
Petíció Dunai Mónika országgyűlési képviselő lemondása érdekében
135 Létrehozva: 2024-05-08
Petíció Vidnyánszky Attila elbocsátásáért
940 Létrehozva: 2023-12-23
Élhetőbb Verőcét, mondjunk "NEM"-et a Gigaprojektre!
194 Létrehozva: 2024-04-01
Teherforgalom korlátozása a 42-es főúton Berettyóújfalu és Ártánd között
188 Létrehozva: 2024-04-11
Petíció Nyergesújfalu élhetőbb bolti ellátása érdekében
384 Létrehozva: 2023-07-21
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
5569 Létrehozva: 2023-07-26