Az emelt angolérettségi 3. részének felülvizsgálatáért
Quoted post
Tigris |
#272 Re: Igaz-nem igaz2014-05-15 14:15#270: Belekotyogó! - Igaz-nem igaz "Az a helyzet, hogy ami bizonyítható erejű lehetne a diákok oldalán az a hanganyag amit már rég visszavittek a központba- ahol meg van a lehetőség az eltüntetésükre, illetve másik javított anyag elkészítésére. Az egész oktatási rendszer olyan, hogy meg van a lehetőség a rendszeren belül a visszaélésekre pro és kontra!" Volt lehetőség azonnal, a vizsga után is jelenteni a problémát. Tudomásom szerint senki sem élt vele. Otthon ilyenkor azt mondják, hogy a pénztártól való távozás után reklamációnak nincs helye. Nem értek vele, itt, Londonban nem ez a gyakorlat, de otthon ez a a megszokott. Tessék korábban felébredni. "Ha ez mégis igaz akkor szintén a rendszerben van a hiba!" A rendszerben rengeteg hiba van, volt és lesz. Kérdés csupán az, hogy ki és mit tesz ellene. Az ország megszavazta, hogy a jelenlegi vezetés jól csinálja, amit csinál, ebben bennevan az oktatásügy is. Ha kétharmad ezt mondja, akkor az én meg a te véleményünk a kisebbség véleménye. "A jelenlegi kormányzat, de már az a bizonyos 8 éves is már régóta a tudtunkra próbálja adni, hogy túl sok a képzett gondolkozó ember és nincs szükség ennyi diplomásra." Nem erről van szó. Nemzetközi szinten is, otthon is, relative könnyen jut el valaki a diplomáig, nem szórják úgy meg a diákokat, mint más, rangos egyetemeken. Ennek megfelelően az otthoni diploma is keveset ér, otthon is, külföldön is. A diploma rangjának emelése csak úgy lehetséges, hogy kevesebb diák vizsgázik le a nehezebb anyagból. Gondolj bele, az olimpiai kijutáshoz meg kell lépni egy szintet, ha valaki nem lépi meg, nem jut ki. Ha csökkented a szintet, sok sportoló jut ki, de ebből rengetegen egy döntőbe se jut be. Ha emeled a szintet, kevesen jutnak ki, sokan a jók közül is kiesnek, ugyanakkor valószínűbb, hogy az eredményükből érem lesz. Ez kegyetlenség? Nem hiszem. "megsúgom még így is jóval az európai átlag alatt vagyunk diplomaügyileg, de úgy látszik Észak-Kóreához igyekszünk felzárkózni" Nem egyértelmű, hogy ezt a mennyiségre vagy a minőségre érted. A mennyiségről nincs infóm, de nyugaton a diplománk nem sokat ér, ezt tapasztalatból mondom. Egyéni sikerek, kiugró teljesítmények vannak, de az átlag nem ez. "Nyíltan nem merik a pofánkba mondani, hogy ne tanuljunk, hanem menjünk árkot ásni mert csak ennyire tartanak bennünket" Ismét nem érted a lényeget. Angliában is relative sok a diplomás, akik jó állást akarnak jó pénzért. Én majdnem 40 évesen jöttem ki, tele papírokkal, vizsgákkal, tapasztalatokkal, ennek ellenére a legtöbbet és a legkiszámíthatóan akkor kerestem, amikor segédmunkásként dolgoztam. Aránytalanul sok olyan ember van, aki több pénzért akar elegánsabb melót végezni, miközben a segédmunkát pl. nem sokan akarják elvégezni, holott munka lenne bőven. A különbség csupán annyi, hogy otthon nem vesznek fel diplomást segédmunkási állásra, mert azt mondják, hogy ő majd sokat fog kérni, itt pedig bárki dolgozhat, mégha minimálbérért is. |
Válaszok
Egy diák! |
#273 Re: Re: Igaz-nem igaz2014-05-15 14:39:24#272: Tigris - Re: Igaz-nem igaz 1. "Volt lehetőség azonnal, a vizsga után is jelenteni a problémát. Tudomásom szerint senki sem élt vele. Otthon ilyenkor azt mondják, hogy a pénztártól való távozás után reklamációnak nincs helye. Nem értek vele, itt, Londonban nem ez a gyakorlat, de otthon ez a a megszokott. Tessék korábban felébredni." |
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Szigorúbb büntetést Rozit, a kiskutyát megkínzó férfinak!
15771 Létrehozva: 2025-09-05
Kiállás a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumért
507 Létrehozva: 2025-09-06
A vaddisznók életének és természetes élőhelyének védelmében❗🐗💚🌳
358 Létrehozva: 2025-08-27
A postások is megérdemlik a 150 000 forintos bérkiegészítést!
340 Létrehozva: 2025-09-05
Maradjon Csopakon a csopaki nádas! Nem támogatjuk a vitorlásklubok előtti kőszóráson belüli csopaki nádas Tihanyba áttelepítését, melynek valódi célja kikötőhelybővítés
307 Létrehozva: 2025-09-05
A tejfehérje-allergia is legyen jogosult támogatásra Magyarországon
259 Létrehozva: 2025-09-03
A Martsa Műterem és Művészkert megmentéséért
186 Létrehozva: 2025-09-03
Börtönbe az állatkínzókkal !
100 Létrehozva: 2025-09-07
A Budapesti Wesley Iskolák megmentésére, működésének engedélyezésére szülői és támogatói kezdeményezés
3206 Létrehozva: 2024-08-29
Ne haljon meg több gyerek!!!!
91 Létrehozva: 2025-09-02
Felnőtt autisták: nem vagyunk láthatatlanok!
556 Létrehozva: 2025-07-31
Állatkinzó Regisztert Magyarországra!
62 Létrehozva: 2025-09-01
Győri Édes Gluténmentes keksz gyártásának folytatása
1143 Létrehozva: 2025-08-25
Petíció az izraeli népirtás és területfoglalás elítélésére
305 Létrehozva: 2025-08-06
Mondóka folytatása Mariannal
42 Létrehozva: 2025-09-01
Vértes Üdülőpark üdülőövezetének lakóövezetté minősítése
43 Létrehozva: 2025-08-26
Otthonápolási Díj Emelés!!
927 Létrehozva: 2025-08-18
Brovdy Robert hívójel „Magyar“ SBS parancsnoka
408 Létrehozva: 2025-08-29
Szilas Természetvédelmi Terület közvetlen közelében giga lakópark építésének felfüggesztése és környezetvédelmi vizsgálat kezdeményezése
691 Létrehozva: 2025-07-22
Kártalanítást és támogatást a TPO-tilalom miatt kárt szenvedett szakembereknek!
608 Létrehozva: 2025-08-26