Az akác legyen hungarikum!
Quoted post
ifjpalyizoltan |
#4515 Újra (Re: Biztos?)2014-03-18 09:23Tisztelt Vendég!
Kissé egyoldalú, hogy Molnár V. Attila kizárólag ökológiai szempontú és néhány félremagyarázást tartalmazó blogoldala immár sokadszor is belinkelésre került. Ráadásul nem is a saját gondolatait írta le, hanem Sipos Ferenc ökológustól idéz hosszasan, de elfelejt idézőjelet használni. Jelentem, elolvastam. Sokadszorra már semmi újat nem mond. Molnár V. Attila blogján Sipos Ferenc cikkében az alábbi mondatával bagatellizálja az akác kiirtásával kapcsolatban táplált, sajnos nagyon is valós veszélyeket: "2. A fehér akác jelenleg egyike azon lehetséges fajoknak, amelyek tagállami javaslat alapján felkerülhetnek a tervezett rendelet ötven tételes listájára, és amelyek kártételei ellen a tagállamoknak védekezniük kell. Lehetőség – se több, se kevesebb." Én pedig az alábbi cikkről tájékoztatom Önt: http://forestpress.hu/index.php/hirek/28158-masoknak-is-megvan-a-maguk-akacuegyuek-mti Amennyiben túl hosszúnak találná végigolvasni, szabadjon kiragadnom egyetlen elgondolkodtató mondatot, csak hogy elüssük Molnár V. Attila lánchivatkozású blogjának bagatellizáló szándékát: "A bizottság által tiltólistára tett fajokat tilos lesz importálni, forgalomba hozni, felhasználni és szabadon engedni a környezetben". Amennyiben az akác felkerül a jegyzékbe, az mindent vagy semmit alapon fog működni. Azaz még az akác faanyag és méz is tiltólistán lesz. Az akác érdekében ez ellen pedig az Európai Unió semmilyen hivatalos írásbeli garanciát nem adott hazánknak, sem egyetlen akáccal gazdálkodó tagállamnak. Ha tévedek, nyugtasson meg, ehelyütt belinkelve a hivatalos garanciákra vonatkozó dokumentumok linkjét vagy honlapját. Addig is az akác tovább menetel a hungarikummá válás útján, hiszen rengeteg olyan kedvező adottsággal rendelkezik, amely alapján erre méltó. És ez nem ökológiai szempontrendszer akapján dőlik el.
Tavaszelői üdvözlettel!
a Kezdeményező egy nyírségi erdőmérnök |
Válaszok
bpetya75 |
#4519 Re: Újra (Re: Biztos?)2014-03-18 10:03:16#4515: ifjpalyizoltan - Újra (Re: Biztos?) "Amennyiben az akác felkerül a jegyzékbe, az mindent vagy semmit alapon fog működni. Azaz még az akác faanyag és méz is tiltólistán lesz. Az akác érdekében ez ellen pedig az Európai Unió semmilyen hivatalos írásbeli garanciát nem adott hazánknak, sem egyetlen akáccal gazdálkodó tagállamnak. Ha tévedek, nyugtasson meg, ehelyütt belinkelve a hivatalos garanciákra vonatkozó dokumentumok linkjét vagy honlapját." Kedves kolléga! Engem az a hivatalos dokumentum érdekelne, amellyel alá tudod támasztani azt az állítást, hogy a fehér akác listára való felkerülése ilyen következményekkel járna. Olvastam egyet s mást a témában, nem találkoztam ilyen veszéllyel. |
bpetya75 |
#4520 Re: Újra (Re: Biztos?)2014-03-18 10:07:52#4515: ifjpalyizoltan - Újra (Re: Biztos?) Nézzük például ezt: "Janez Potocnik környezetvédelmi biztos szóvivője kedden az MTI-nek megerősítette, hogy a biztos megkapta Fazekas Sándor levelét, amelyben a vidékfejlesztési miniszter azt kérte, hogy az akácméz alapanyagát adó fehér akác ne kerüljön fel az uniós listára. Joe Hennon tudatta, hogy az erre vonatkozó rendelet számos olyan rendelkezést tartalmaz, amely alapján a bizottság köteles figyelembe venni, hogy egy-egy faj mióta van jelen Európában és milyen gazdasági-társadalmi haszon származik belőle."Ezek a megfontolások szerves részét képezik majd annak az elemzésnek, amely alapján össze fog állni a lista" - ismertette a szóvivő. Hennon azt is világossá tette, hogy abban az esetben, ha a fehér akác mégis rákerülne a listára, Magyarországnak elsősorban arról kellene gondoskodnia, hogy ne terjedjen tovább. Ez nem jelentené azt, hogy Magyarországnak teljes mértékben ki kellene irtania az akácosokat. A bizottság tavaly szeptemberben ismertette javaslatát az úgynevezett nem őshonos özönfajok visszaszorítására, amelyek a brüsszeli testület szerint évente 12 milliárd euró értékű kárt okoznak az európai agráriumnak. A tiltólistára tett fajokat tilos lesz importálni, forgalomba hozni, felhasználni és szabadon engedni a környezetben. A fehér akác Észak-Amerikából származik, Magyarországon Mária Terézia uralkodása idején, a XVIII. században kezdték telepíteni a homokos területek megkötésére. Joe Hennon arra is rámutatott, hogy a bizottság olyan fajokról állít össze listát, amelyek uniós szinten is aggodalomra adnak okot. A listát a bizottság a tagállamokkal közösen, kockázatelemzés és tudományos bizonyítékok figyelembe vételével állítja össze - hangsúlyozta a szóvivő." A kivastagított részekre hívnám fel a figyelmet. Ezt nem egy következmények nélküli ország politikusa nyilatkozta. |
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4693 Létrehozva: 2025-06-09
PamKutya koncert
2445 Létrehozva: 2025-06-09
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3440 Létrehozva: 2025-06-06
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1379 Létrehozva: 2025-06-30
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
1108 Létrehozva: 2025-06-19
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
783 Létrehozva: 2025-07-03
‘Kuss’nál kuss!
669 Létrehozva: 2025-07-01
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
454 Létrehozva: 2025-06-17
OG Fluor koncert
4249 Létrehozva: 2025-05-14
A kassai magyar oktatás jövője
390 Létrehozva: 2025-07-04
SP Koncert
364 Létrehozva: 2025-06-24
Fogjunk össze az igazságos békéért!
313 Létrehozva: 2025-06-19
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
290 Létrehozva: 2025-04-30
A debreceni fizetős parkolási övezetek bővítésének azonnali felülvizsgálatáért
181 Létrehozva: 2025-06-13
Mentsük meg a kisváci Dunapartot!
159 Létrehozva: 2025-06-19
Védjük meg a Margit-sziget mókusait – Pórázra a kutyákat a közparkokban is!
129 Létrehozva: 2025-06-30
Petició a " virtuális autizmus" kifejezès kàros hasznàlata ellen- az autizmus spektrumzavarral èlő gyermekek vèdelmèben
113 Létrehozva: 2025-06-07
Legyen ivókút a József téren!
112 Létrehozva: 2025-07-01
Mondjunk NEM-et a lakosokon áttipró logisztikai csarnok beruházóknak!!!
88 Létrehozva: 2025-06-17
Multifunkciós Honvéd Veterán Otthont!
114 Létrehozva: 2024-05-15