Kérem folytassák az InuYasha leadását, mely évek óta szünetel!
Eszter A petíció szerzője |
/ #2602013-01-17 00:38Hát nem tudom Jaken25, de se én, se Lengabor nem láttunk semmiféle humort abban, hogy a Kölyökklubos időpontot hoztad fel példának az InuYasha folytatására. Nem láthatunk a fejedbe, így nem tudhattuk, hogy ezt humornak szántad. Figyelmesen szoktam olvasni. Az ilyen témát nem hiszem, hogy érdemes lenne elviccelni (főleg nem utalva, ebben nem mindenki láthat humort) és én amúgy is hajlamos vagyok több dolgot komolyan venni, pláne valaminek a folytatásával kapcsolatban. Remélem így most már érted, ha igen, akkor köszi. A megegyezést 90%-ban az InuYasha animéje és mangája között úgy értettem, hogy ahol nagyrészt megegyezik, ott 90%-ban igenis megegyezik. Már jó ideje tudom, hogy a Final Act évad a manga 2. felét tartalmazza tömörítve kihagyásokkal és összevonásokkal, de mégis nagyrészt jól és vannak sorrendcserék is. Korábban is vannak sorrendcserék, de kevesebb. Lehet, hogy így most még nem nagyon hiszed el, de elég sok mindent tudok már jó ideje a témával kapcsolatban (én is többször láttam az animéjét figyelmesen és a mangáját is olvastam nem egyszer), így az anime és manga változatáról is. Azt is tudtam, hogy nyilván vannak olyan részek az animéjében, amik a mangájában nincsenek, de ez fordítva is igaz. Na ja, még a Final Act-on kívül lehetett volna több évad is a manga alapján, ott valóban több a különbség, de korábban jóval kevesebb. De biztos volt néhány oka, miért nem akartak egynél több évadot csinálni a Final Act-nál. Biztos pénz miatt és/vagy mert gyors(abb)an le akarták zárni. Na meg azért a nagy megegyezéseken belül tudom, hogy vannak kisebb különbségek még. Arra gondolok ezen belül, hogy például történik egy szinte azonos dolog ugyanott ugyanabban az időben, ám egy kicsit másképp történik ez az animéjében és a mangájában, ám nagyrészt mégis ugyanaz. De azért az akkor is túlzás, hogy a mangája dokkal durvább lenne az animéjénél. Csak néhány helyen valamivel, ennyi az egész. Na de inkább ne vitázzunk semmiről, nincs és nem is lenne nagyon értelme! |
|
Más felhasználók által támogatott petíciók
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
3465 Létrehozva: 2025-07-11
Vác város közbiztonságának sürgős javítása!
2040 Létrehozva: 2025-07-10
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1855 Létrehozva: 2025-06-30
Koszta Péter műsorvezető legyen az Rtl-nél vagy a Tv2-nél
1651 Létrehozva: 2025-07-18
‘Kuss’nál kuss!
1463 Létrehozva: 2025-07-01
🎤 We Want Stray Kids to Visit Hungary in 2026!
941 Létrehozva: 2025-07-16
A kassai magyar oktatás jövője
898 Létrehozva: 2025-07-04
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
833 Létrehozva: 2025-07-03
Maradjon a csopaki volt BAHART mólószár közhasználat elől el nem zárható parti sétány az új Vízparti Tervben is!
592 Létrehozva: 2025-07-20
Szilas Természetvédelmi Terület közvetlen közelében giga lakópark építésének felfüggesztése és környezetvédelmi vizsgálat kezdeményezése
537 Létrehozva: 2025-07-22
Óvjuk meg a dunakeszi reptér jelenlegi állapotát!
513 Létrehozva: 2025-07-08
Petíció a Farkasréti temető összes bejáratának nyitvatartásáért
489 Létrehozva: 2025-07-16
NEM, A KÉMIAI SZÚNYOGÍRTÁSRA
440 Létrehozva: 2025-07-10
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
334 Létrehozva: 2025-06-30
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4837 Létrehozva: 2025-06-09
Traff Park Visszahozása
266 Létrehozva: 2025-07-29
Ne tartsa be a Ferencváros férfi labdarúgócsapata az MLSZ 4+1 magyar ajánlását !
241 Létrehozva: 2025-07-26
Tisztességes sportfogadást a TippmixPro-n – Tiltsák el az értelmetlen korlátozásokat
184 Létrehozva: 2025-07-14
Legyen ivókút a József téren!
177 Létrehozva: 2025-07-01
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
167 Létrehozva: 2025-07-09