Tiltakozás az egész napos iskola ellen


Vendég

/ #302 Röhej a köbön, bunkó az államtitkári székben

2012-06-05 14:30

Csukás sajnálja, hogy kikerült a NAT-ból
38 komment|
Megjelent: 2012.06.05. 11:52|
Frissült: 2012.06.05. 12:27
Az író ezt levélben meg is írta Hoffmann Rózsának.

A Pom-Pom, a Süsü vagy éppen a Keménykalap és krumpliorr írója hetekkel ezelőtt levelet írt az oktatási államtitkárnak – tudta meg a Hír24. Csukás István akkor értesült róla, hogy az új Nemzeti alaptanterv (NAT) végső változatában végül nem szerepelnek a meséi. Egy rövid levelet írt Hoffman Rózsának, amelyben jelezte, hogy szomorú a döntés miatt, és nem érti.

A Hir24-nek hozzátette, hogy egy író nem befolyásolhatja ugyan, hogy hova teszik vagy hova nem, de neki szerencséje van, mert az olvasók úgy tűnik, szeretik az írásait.

Hoffman Rózsa egy kétsoros udvarias választ küldött az írónak, és arra hivatkozott, hogy sajnos élő író nem szerepelhet a Nemzeti alaptantervben. Csukás István ezzel kapcsolatban ugyanakkor megemlítette, úgy tudja, hogy Kertész Imre is benne van a NAT-ban, pedig szerencsére még ő is él. Továbbá nem vlágos, ha ez egy alapelv, akkor az eredeti változatba hogyan került be.