Tiltakozás a védőnői méhnyakszűrés ellen
Vidéki Védőnő |
/ #127 TiszteltCitológus!Re: Fejezzék be!2016-06-17 19:40#118: Citológus - Fejezzék be! Tisztelt Citológus! Nagyon nincs tisztában a védőnők munkájával. Szivesen látnám pár napra a körzetemben és a helyettesített körzetemben, ahol láthatná a tényleges munkánkat. Pont olyan területen dolgozom, akiket ez a szűrőprogram megcélozna. A sajtóban megjelent hírek hallatán kérdezték, hogy fogok-e szűrni. A részletes tájékoztatás után, miszerint ez csak a méhszáj állapotáról ad képet, azt mondták, akkor mi értelme van. Volt olyan is, aki azt mondta, pont azért nem jönne hozzám, mert egy településen lakunk. De azt is elmondanám, hogy éveken keresztül szerveztünk helyben nőgyógyász által végzett vizsgálatot. Éves szinten 100-120 nő jött el. Többen átestek a vizsgálat után nőgyógyászati műtéten, DE NEM méhnyakrák diagnózissal,hanem méhtest, vagy petefészek rendellenesség miatt. Ha ezeknél a nőknél Én végzem el a kenetvételt valószínüleg nem derül ki, és azóta talán már nem is élnének. És ezek a vizsgálatok is ingyen voltak, helyben voltak. Tudja, Nekem/Nekünk évek múlva is ezeknek az embereknek és családjuknak a szemébe kell tudni nézni! Az egyedülálló hungaricum védőnőket SENKI NEM kérdezte meg, hogy akarják-e csinálni!!! Olyannyira megbecsülnek minket, hogy a béremelésnél már szakdolgozónak se számítunk, 30 ledolgozott év után bruttó 160 ezer forintért várnák el, hogy szűrjek heti 2 alkalmat biztosítva, melyből az egyik alakalomnak késő délután ( 17 óra után ) kellene lenni. Mindezt kenetenként nettó 300 forintért ( mert kapunk érte térítést ). Köszönöm, de ebből nem kérek!!! Orvos által végzett szűrésre "önként és dalolva" szervezem be a nőket, de szűrni nem fogok, itt hagyom ezt a szép hivatást, inkább megyek közmunkásnak! |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4718 Létrehozva: 2025-06-09
PamKutya koncert
2459 Létrehozva: 2025-06-09
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1455 Létrehozva: 2025-06-30
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3442 Létrehozva: 2025-06-06
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
1108 Létrehozva: 2025-06-19
‘Kuss’nál kuss!
870 Létrehozva: 2025-07-01
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
821 Létrehozva: 2025-07-03
A kassai magyar oktatás jövője
603 Létrehozva: 2025-07-04
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
454 Létrehozva: 2025-06-17
OG Fluor koncert
4250 Létrehozva: 2025-05-14
SP Koncert
367 Létrehozva: 2025-06-24
Fogjunk össze az igazságos békéért!
315 Létrehozva: 2025-06-19
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
294 Létrehozva: 2025-04-30
A debreceni fizetős parkolási övezetek bővítésének azonnali felülvizsgálatáért
181 Létrehozva: 2025-06-13
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
177 Létrehozva: 2025-06-30
Mentsük meg a kisváci Dunapartot!
159 Létrehozva: 2025-06-19
Védjük meg a Margit-sziget mókusait – Pórázra a kutyákat a közparkokban is!
131 Létrehozva: 2025-06-30
Óvjuk meg a dunakeszi reptér jelenlegi állapotát!
115 Létrehozva: 2025-07-08
Legyen ivókút a József téren!
115 Létrehozva: 2025-07-01
Kérelem a Malom-tó strandbelépő árainak módosítására és kedvezmények bevezetésére a helyi lakosság számára
91 Létrehozva: 2025-07-06