Tiltakozás a védőnői méhnyakszűrés ellen

Jelen petíciót a védőnők által végzendő méhnyakszűrés ellen való tiltakozás kifejezésére indítjuk. Az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala 2013-ban indította útjára azt az Európai Uniós programot, amely a védőnői méhnyakszűrést országossá terjesztette ki [link]. A projekt célkitűzése volt, hogy a védőnők elsajátítsák és önállóan végezzék a méhnyakszűrést, azonban mi, mint védőnők a projektet céltalannak és kivitelezhetetlennek tartjuk a következő problémák miatt:

  • A védőnői képzés korábban erre vonatkozó ismereteket nem tartalmazott, mindössze egy rövid továbbképzés keretén belül kell elsajátítani, felelőtlenség a nők vizsgálatát ez alapján végezni.
  • Nem a védőnői feladatkörhöz tartozik, nem erre esküdtek fel, van rá képzett szakember (nőgyógyász).
  • Az évi több százmillió forintból [link] biztosíthatták volna a nőgyógyászok megfizetését is, akik teljes körű szűrést tudnának végezni, nem csak egy kenetvételt, akár mozgó szakorvosi szolgálatként is.
  • A szűrés elvégzéséhez szükség van vizsgálóasztalra és eszközökre, azonban a már így is zsúfolt védőnői szolgálat helyiségeiben ezek elhelyezésére nincs mód. Gyakran a státuszvizsgálatok elvégzése is a váróban történik helyhiány miatt.
  • Egy újabb tevékenység nem beilleszthető az egyébként is sokrétű és zsúfolt feladatkörbe: várandós tanácsadás, egyéni önálló tanácsadás, orvossal tartott tanácsadás, családok látogatása, státuszvizsgálatok elvégzése, óvodai munka, jelentések és adminisztráció.
  • A szűrés elvégzése nagy felelősséggel jár, azonban a védőnők minimális juttatást kapnak érte.
  • Nagyobb városokban nincs jogosultsága, hiszen mindenki számára elérhető közelségben vannak a nőgyógyászati rendelők.
  • A védőnők által végzendő kenetvétel nem egyenlő a teljes rákszűréssel és nőgyógyászati vizsgálattal, a pácienst félre is vezetheti, baj esetén a beteg azt fogja mondani, hogy ő volt rákszűrésen a védőnőnél, miért nem vette észre a betegséget.
  • Bár eredetileg választható lett volna, a védőnők számára kötelezővé tették a szűrést.
  • A védőnők közül sokan így is pályaelhagyók [link] vagy pályaelhagyásban gondolkodnak a túlterheltség, meg nem becsülés és alacsony fizetés miatt [link].
  • (A méhnyakszűrés nagyon fontos a méhnyakrák megelőzése szempontjából, a petíció nem ez ellen irányul.)

 

Frissítettük a statisztikát az eddig összegyűlt aláírásokról [link].
Természetesen továbbra is gyűjtjük az aláírásokat.

(A nem nyilvános aláírások adatai publikusan nem jelennek meg, viszont a statisztikában névtelenül szerepelni fognak.)
(A kitöltés után megerősítő email érkezik a megadott címre, melyet vissza kell igazolni.)

 


VAGY

Az e-mail címe nem fog megjelenni az oldalunkon. Azonban a petíció írója az összes megadott adatot látni fogja.

Egy e-mailt fog kapni egy hivatkozással, amellyel megerősítheti aláírását. Kérjük, ellenőrizze bejövő leveleit (és a spam mappát).
Facebook