Mentsük meg a természettudományokat a szakgimnáziumokban!
Marian |
/ #34 Ökoiskola biológia-földrajz nélkül?2016-04-23 15:27A természettudományos tárgyak segítenek nekünk életben maradni, egészségünkre és pénzünkre vigyázni, megérteni a dolgok működését, felelősségteljesebben gondolkodni a jövőnkért és emellett még gyönyörködtetnek is az élet szépségében. A gimnáziumok egyre kevesebb osztályt indíthatnak, így a fiatalok nagy többsége kiszorul a fent említett előnyökből. Alsóban cserébe nagyon részletesen meg kell tanulniuk furanevű növények mindenféle részeit. Viszont a középiskolás korosztályt érintő káros szenvedélyekről, a függőségekről, az ember test táplálékigényeiről (gondoljunk a táplálkozási zavaros kamaszlányokra vagy a gyúrós, proteinporos fiúkra), az egészséges szexualitásról talán egy biológiatanár szakértőbb magyarázatot tud adni, mint az etikatanár. Infósuliban tanítok matematikát és fizikát, az én állásom nincs veszélyben, de rossz nézni a perpektívát! Már felvettük azokat a gyerekeket, akik még nem tudják, hogy ősztől "szakbarbárokat" kell képeznünk belőlük. A művészeti tárgyakat is leredukálták néhány éve, heti 1 óra ének kilencedikben, heti 1 óra mozgóképkultúra és médiaismeret van tizedikben, és kész, az általános műveltséghez pedig ezek is hozzátartoznak, mint mondjuk a hiányzó rajz vagy művészettörténet! Tesiórából minden nap van 1, ami tényleg fontos, csak a felmentettek száma is rohamosan növekszik. Meg nincs elég tornaterem, de most nem ez itt a lényeg. A természettudományos tárgyakat elveszik, lesz helyette még több szakmás óra, csak ahhoz nincs elegendő tanár :( Kétszer nyertük már el az ökoiskolai címet, madárbarát iskola vagyunk, és az ökocsoport alapja az a biológia-földrajz szakos kollégám, akit a tervek szerint el fogunk veszíteni :( Ahogy a kémia és a földrajztanárnőt is. Nagyon sok munkája fekszik benne, a diákjaink szívesen vesznek részt a projektjeiben, a lakótelep óvodáiból, általános iskolájából is jönnek hozzánk madárgyűrűzési bemutatóra. Kellenek a környezettudatos fiatalok, de a jó példa ösztönzi őket, nem az, hogy egy olyan szöveget kell majd megszerkeszteniük, vagy angolra fordítaniuk, amiben a globális felmelegedésről írnak. Helyezzük át a hangsúlyokat a Nemzeti Alaptantervben, korszerűsítsük azokat a kor igényeinek megfelelően, de redukáljuk nullára!
|
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Állítsák le az RSzKF és egyéb "kétes diagnósztikai hibák" ürügyén az állatok válógatás nélküli legyilkolását, követeljük az életpárti és állatgyógyászati alternatívák bevezetését!
3704 Létrehozva: 2025-04-02
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
772 Létrehozva: 2025-04-25
Az állatok, a gazdák és a magyar vállalkozások védelmében – emberséges, etikus és független járványkezelést!
1274 Létrehozva: 2025-03-30
Petíció az Isaszeg és Dány közötti 3102-es út felújításáért!
392 Létrehozva: 2025-04-17
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
381 Létrehozva: 2025-04-18
Kiállok a Veres1 Színház mellett!!!
377 Létrehozva: 2025-04-13
Húsvéti Nyilatkozat és baráti levél polgártársainkhoz - amicus curiae
313 Létrehozva: 2025-04-23
Ne zárják be a jászberényi Fürkész Óvodát!
171 Létrehozva: 2025-04-21
Egy gyermekes családok SZJA mentessége/Támogasson minket
2306 Létrehozva: 2025-03-04
Helyi védelmet a Monor környékén élő védett és fokozottan védett növény- és állatfajok számára!
126 Létrehozva: 2025-04-28
Maxim Imola úszásoktatásának engedélyezésére való kérelem
92 Létrehozva: 2025-04-15
KÖVETELJÜK a jogi, etikai és tudományos alapok felelösségteljes érvényesülését minden oltás tekintetében!
87 Létrehozva: 2025-04-30
Vonják vissza Vészabó Noémi amatőr, giccsfestő Munkácsy Mihály-díját
1837 Létrehozva: 2025-03-20
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
6954 Létrehozva: 2023-07-26
Irodalomtörténészek állásfoglalása Takaró Mihály Széchenyi-díjjal történt kitüntetéséről
64 Létrehozva: 2025-05-02
Biotermékeket a közétkeztetésbe!
63 Létrehozva: 2025-04-14
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOT A TERMÉSZET HELYETT!!!!!
798 Létrehozva: 2025-01-19
Ne oltsák be a gyerekeket a szülő beleegyezése nélkül!
59 Létrehozva: 2025-04-15
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
52 Létrehozva: 2025-04-25
🚶♀️🚴♂️ Biztonságosabb Kéktó sétányt Délegyházán! 🧒🐶
50 Létrehozva: 2025-04-30