Az egri színház jövőjéért
Turin |
/ #43 Re:2011-05-06 19:00Sajnos abban sem értek egyet önnel, hogy a színház célja a nevelés lenne. Nem hiszem. A felnőtteknek szóló színház célja biztos, hogy nem. A nevelés elsősorban a szülők dolga lenne. Úgy érzem, ideje lenne végre felnőnünk, és ideje lenne végre, hogy a döntéshozóink felnőttnek tekintsenek minket. Egy felnőttnek pedig nem rágják a szájába a nagy tanulságot, majd ő eldönti, saját kútfőből, hogy miben higgyen, és egyetért-e. Ha továbbra is az egyvonalas, "a hülye is megérti", nulla agytornát igénylő (mert annyira hagyományos, hogy ezernyi kópiában láttuk már) darabokat igényeljük, akkor jogosan gondolnak minket buta gyerekeknek, akiket továbbra is lehet vezetgetni, és megvezetni, ha úgy tartja kedvük.
A színház célja természetesen lehet az ízlés formálása. Sőt, esetenként muszáj is, hiszen ha csak a saját, zárt világunk ezerszer agyonrágott, hagyományos stílusát ismerjük, akkor esélyünk sincs eldönteni, hogy a világban akár közhelynek számító, jobban vagy kevésbé népszerű irányzat közül bármelyik elnyerné-e egyáltalán a tetszésünket, hiszen látni sem volt lehetőségünk azt. Erre módot ad a színház, ha kísérletezik, ha rendre új utakat keres, ha törekszik a változatosságra. Eddig ezt maradéktalanul megtaláltam az egri színházban. Attól tartok, ez az érték, amit nekem a színház egyáltalán nyújthatott, most hosszú évekre elvész számomra. Köszönöm, egy évadon belül nem kérek Mária főhadnagyot, Rákóczi musicalt, és Csíksomlyói passiót. Év végére minden bizonnyal túladagolásos hungaritisben fogok szenvedni tőle. |
|
Más felhasználók által támogatott petíciók
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
3464 Létrehozva: 2025-07-11
Vác város közbiztonságának sürgős javítása!
2040 Létrehozva: 2025-07-10
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1853 Létrehozva: 2025-06-30
Koszta Péter műsorvezető legyen az Rtl-nél vagy a Tv2-nél
1643 Létrehozva: 2025-07-18
‘Kuss’nál kuss!
1455 Létrehozva: 2025-07-01
🎤 We Want Stray Kids to Visit Hungary in 2026!
933 Létrehozva: 2025-07-16
A kassai magyar oktatás jövője
888 Létrehozva: 2025-07-04
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
833 Létrehozva: 2025-07-03
Maradjon a csopaki volt BAHART mólószár közhasználat elől el nem zárható parti sétány az új Vízparti Tervben is!
592 Létrehozva: 2025-07-20
Szilas Természetvédelmi Terület közvetlen közelében giga lakópark építésének felfüggesztése és környezetvédelmi vizsgálat kezdeményezése
523 Létrehozva: 2025-07-22
Óvjuk meg a dunakeszi reptér jelenlegi állapotát!
512 Létrehozva: 2025-07-08
Petíció a Farkasréti temető összes bejáratának nyitvatartásáért
489 Létrehozva: 2025-07-16
NEM, A KÉMIAI SZÚNYOGÍRTÁSRA
439 Létrehozva: 2025-07-10
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
334 Létrehozva: 2025-06-30
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4831 Létrehozva: 2025-06-09
Tisztességes sportfogadást a TippmixPro-n – Tiltsák el az értelmetlen korlátozásokat
184 Létrehozva: 2025-07-14
Legyen ivókút a József téren!
177 Létrehozva: 2025-07-01
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
166 Létrehozva: 2025-07-09
Legyen a setlisten a spanom2
148 Létrehozva: 2025-07-29
Védjük meg a Margit-sziget mókusait – Pórázra a kutyákat a közparkokban is!
137 Létrehozva: 2025-06-30