Védjuk meg a grepolisos Mundér becsületét
Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével
a játékot...
Nem tudom bíróság foglalkozik-e ilyen ügyekkel, de mindenképpen érdemes lenne megtudakolni, és akár megtenni a jogi lépéseket is. Szégyen, hogy a becsületes, régi, jó játékosokat zaklatják.
Várunk vissza titeket!
Mai eset: Világ: Pí
Előzmények:
A lényeg:
a xi világban volt egy szövetség: Triumvirátus néven, ők csinálták ezt, hogy ahogy belázítottuk a várost, ők is belázították, és mielőtt a gyarmink beért , ők maguk elfoglalták a szövetségből(remélem érthetően írtam le), így a 8-10-12 órás gyarmik mehettek haza, és így nem tudtuk a városaikat elfoglalni, ez már a csodaszigeten lévő városok voltak, aminek elvesztése a csoda összedőléséhez vezetett volna, és a játékot nem tudták volna megnyerni.
Megtették 3x.
Írtunk a supportnak- azaz a 7/a nak- ők nem találtak ebben semmi kivetni valót.
Ezt alkalmazták most velünk szemben.
Tudom nem szabályellenes, bár necces, de GUSZTUSTALAN, UNFAIR.
Mai nap: A gyarmim beérkezése elött, valahogy sikerült foglalnia a saját csapatból valakinek elöttem, ugyanaz mint a xi-n.
Úgy hogy aki foglalt sikerült aznapra 634 hp-t csinálnia, írtam is neki, hogy szép volt gratulálok.
Mert a supportnak, az volt a véleménye, hogy nem történt átadás- az szabálytalan lenne-, hanem tényleg volt harc!!!!
Ő megjegyezte, hogy ebben semmi sincs, Ő előbb lázított, így foglalt is.
Csak az éjjeli kémjelentésben szereplő csapatok előkerültek 18.45kor, akkor kit is csapott ki akkor?kértem a jelentést, azóta se küldte, és nem is fogja, mert nem lesz, ami az igazát bizonyítaná.
Mindenki tudja a 7/a a support csapat, kérdem én, mennyire etikus ez??
a többi támadásaink, elött egy percel üres, és 1x csak bent lett 916 biri, aki játsza ezt a játékot, az nagyjából tudja mire gondolok :), egy percre ki időzít ennyit? és nem sokkal utána üres.
Úgy néz ki tovább megyünk ebben a kérdésben, más fórumot keresünk.
Megpróbáljuk a németet, bár nagy reményt nem fűzök hozzá, utána mehet a média, szeretik.
Remélem nem volt nagyon kesze-kusza.
üdv Max a nyugodt(már)
This comment has been removed by the person who wrote it.
Re:
#62013-06-26 01:59NEKEM is úton van két levelem németekhez max baggi te MEDVÉS voltál velem a műn emlékezned kell amikor 32 emberemet zárolták és csoda szigetről töröltek játékosokat indok nélkül! |
mert tévedhetnek ők is de el is ismerhetnék és korrigálhatnák
az egész korrupt inkorrekt társaságot le kellene cserélni
olyanok mint a fidesz csak nekik lehet igazuk és a haveroknak
a többi szivjon csak és jót röhögünk
van egy magyar közmondás
adj a parasztnak hatalmat....
This comment has been removed by the person who wrote it.
Re:
Max!
Nem tudom ki vagy Xi-n, de amit írsz nem igaz.
Esetleg egy belső foglalásunkra röppentetek rá (az is csak a csodák elkészülte után lehetséges), és lekéstetek róla :-/
Én Safranek24 vagyok a Xi-s Triumvirátusból, ott írhatsz nekem privit, és ha elküldöd az állításodat igazoló jelentéseket (bár nyilván nincsennek), 10 várost adok neked (harc nélkül, mert az sem szabálytalan)
Az aktuális témáról.
Főbaba és Főmaci, ha nem használtok közös ip-t, nyilvánvalóan nem lehet bizonyítani a multit még:
-a belépések időtartamát,a részvételek módját,jelentőségét, összevetve sem.
Ha közös ip-t használtok akkor már tényleg megalapozott lenne a gyanú, de mivel egyikőtök pesti a másik gödöllői, nyilván nem közös az ip-tek.
Nem vizsgálja meg, hogy valóban az történt-e, amit jelentettek a rosszakarók, hanem azonnal mérlegelés nélkül büntet. Én úgy gondolom, az bizonyítson, aki vádol. Az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, amíg annak ellenkezőjét nem bizonyítják. Ráadásul az ártatlanságuk egyértelműen bizonyítottnak tekinthető, az más kérdés, hogy a mindenható support szégyenli kimondani:bocsánatot kérünk, tévedtünk!!!
Szégyen és gyalázat. Azt hiszem, el kellene gondolkodniuk a supportnál dolgozóknak, hogy van-e ott helyük.
Re:
Hasonlóan jártunk mi is...
Van mobil alkalmazás, igaz?! Nos, ha az okosod felmegy egy WIFI-re és játszol is vagy csak jön a harci jelentés, de pont a játékostársadál vagy, multiztál...
És tiltank.
Oldják meg kukikkal vagy letölthető kilens aplikációval a multizás kiszűrését!
Re: Re:
Erre azért elég kevés az esély, valljuk meg :-)
Inkább ara várjunk választ hogy főmaci és főbaba használt-e közös ip-t
Re: Re: Re:
Természetesen nem használt!Ha használtunk volna,akkor nem lennénk felháborodva,hanem megköszönnénk,hogy megúsztuk egy enyhe büntetéssel!
Re: Re: Re:
GOndolod hogy ilyen hisztit csapnék, nemzetközi perrel, fogyasztó védelemmel, rendőrségi feljelentéssel fenyegetőznék, aláírást gyűjtögetnék egy nyamvadt 5 napos nem támadható tiltás miatt 3 és fél év bevcsületes játék után a szerver egyik legesélyesebb klánjának fővezéreként...ugye ezt nem gondolod életszerűnek kedves safranaek .ezt még ez engem nem kedvelő ellenfeleim sem hiszik el rólam..........
remélem válaszom kielégített........
Re: Re: Re: Re:
Közös IP-t úgy is lehet használni, hogy a szolgáltató (ISP) nem mindig ugyan azt az IP-ét csatolja az előfizetőhöz, és ha a 2 kérdéses előfizető ugyanannál az ISP-énél van, akkor van esély az ugyanolyan IP használatra.
Főbaba, próbáljátok meg kideríteni a kérdéses időpontot, majd ezek után kérjétek el a szolgáltatótól a nektek erre az időre kiadott IP címeket.
Ez mindent igazolhat.
De... van ugyanolyan IP használatnak több lehetősége is.
- mobilszolgáltató belső hálózati címet oszt le (általában vodafon szokta ezt alkalmazni)
- hasonló proxit használtok
Egy ilyen IP meggyanúsítás alkalmavál a naplófáljok tárolják. az adott böngészőt, képernyőfelbontást, nyelvet, operációs rendszert, stb, stb.
Re: Re: Re: Re: Re:
#17: Ranofer - Re: Re: Re: Re:
Ezen már rég túl vagyunk :(a kérdéses időpont szombat reggel 10"40 és 10"48 amikor is érdekes módon ,mint kiderült egyikünk sem volt gépnél!! Mindketten ínvitelesek vagyunk a . A szolgáltató csak ügyvédi vagy rendőrségi ,hatósági kérelemre hajlandó az aznapi IP kiosztást publikálni és igazolni!
A szupport nem haljandó a mindenhol elfogadott 12 jegyű MAC adress t elfogadni igazolásnak, retardált módon fújják a magukét és egy általuk használt 10 jegyű ,bizonyításra alkalmatlan gépazonosító kóddal dobálóznak!
EZt semmmilyen komoly objekttív viszgálat nem fogja elfogadni bizonyítéknak!
Ráadásul egy sződligeti IP cimről léptek be állitólag, küldtek egy szál deszkát vagy valmi nyersanyagot meg egy áldást ..............igy közös gép használatnak látszódott az ügy a rosszakaró gondolom ezután jelentett..........Sok 100 ezer forintot öltem a játékba eddig közel 4 év alatt becsülertesen feddhetetlenül ......a magyar grepolis megéredt a megrohadásra .........
Re: Re: Re: Re: Re: Re:
#18: Főmaci - Re: Re: Re: Re: Re:
Kedves Főmaci!
Én elhiszem, hogy nem kockáztattad meg a játékod, amire időt, és persze pénzt is áldoztál. Ezek a 10 jegyű kódok süti kódok. A MAC addresst kötve hiszem, hogy le tudják kérdezni, azt a belső hálózat (DHCP, stb használja).
Mivel mindketten Invitelesek vagytok előfrdulhat, hogy ugyan azt az IP-ét leosztja nektek a rendszer, persze elég kicsi a valószínűsége, de mint írtam fentebb nem kizárt.
Nálatok 5 napról van szó, tudom egy játékszenvedély esetében ez hosszú idő, de legalább senkit sem bannoltak örökre.
A szövetség garantáltan be fogja védeni a városaitokat, hogy 5 nap elteltével semmi meglepetésetek ne legyen, és az 5 nap gyorsan eltelik.
Tudom, hogy .... hiányzik majd, de a jogi utat nem hiszem, hogy meg tudjátok kerülni.
És mi a feljelentés tárgya? - Jogtalan haszonszerzés? - becsületsértés?
Én több ötletet írtam már a fejlesztőknek, amik ki tudják védeni ezt a fajta csalásnak titulált dolgot, mivel a jelenlegi helyzetben rengeteg tag kerülhet tiltásra, pontosan az akaraton kívűli azonos IP használatért.
De szorítok nektek!
Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re:
#19: Ranofer - Re: Re: Re: Re: Re: Re:
RAnofer KEdves !
A tét a becsületem és főbaba becsülete ,nem napokról, vagy tiltásokról beszélünk már régen ....
A tét a játék tisztasága és két becsületes játékos renoméja. a tét a szupport hozzállása, a játék élmény megtartása és nem a stroke gyanu kiharcolása ha valaki meghallja a grepolis szót ! a TÉT meglehetősen nagy kedves ranofer értsd : nem kicsi !!
Köttötem egy szereződést aláírtam egy ÁFSZ -t és pénzt teszek bele egy szolgáltatásba ,nem keveset. A rajtam kivül álló okokból keletkezett gyanusítgatásom és meghurcolásom értelem szerűen számon kérhető és valamilyen módon elégtételt is fogok neki szerezni!
keserves elkeseredésemmel NEM VAGYOK EGYEDÜL ezért hoztuk létre ezt a fórumot , ez egy lehetőség, ha sokan élnek vele hogy elmondják bajukat sérelmeiket ,akkor lesz megoldás, ha bambán bámulunk a szupport intoleráns semmenyire sem objektív, sablonokat mormoló de indokolni képtelen döntéseire,akkor MI leszeünk a BIREMMÁK ismertebb nevén BIRKÁK
A tét
A tét a becsületen kívül (ami természetesen a legfontosabb), az h nincs garancia, hogy mondjuk a csodák kora előtt nem játszák-e el újra ezt főmacival meg főbabával, mert gondolom akkor már súlyosabb szankciók következnek és akkor azzal több száz játékos több hónapos vagy akár 1 éves munkáját teszik tönkre. Tehát lehet amit most csinálunk az időpocsékolás lesz.
Re: A tét
Nem csak velünk,bárkivel megtehetik,tipikus példa a MŰ-n történt dolog,mikor 32 zároltak,köztük sok olyat,akinek a csodaszigeten volt városa....
Semmi értelme nem lesz a játéknak
Innentől kezdve aki esélyes a világ győzelemre azt letiltatják vagy mi?
Re: Re: Re: Re:
Túlságosan is :-)
Ne haragudj hogy megkérdeztem (ahogy baba sem haragszik), de ez eddig nem volt leíva sehol...
Re: Re:
Hello,
már nem játszik ott sok ember sokan töröltek ezek miatt!
Belső foglalás, valóban hívhatjuk annak, csak furcsán pont , mindig a gyarmink elött sikerült, nem egyszer, nem kétszer, nem szabálytalan , csak gusztustalan, unfair.
Erről nem érdemes vitát nyitni, mert így volt.
Nem mondod komolyan, hogy azt hÍvod belső foglalásnak, mikor A, átadja B-nek , (nevezzük belső foglalásnak,) majd mikor megy a következő gyarmi, akkor visszaadja!!!
EZT MINEK NEVEZED?
Milyen bizonyíték kell erre?
Jason Kidd néven játszottam, akérdésedre a válasz!
üdv Max
| This discussion has been closed. |
A rendszer úgy rossz ,ahogy van!!
A szupport tagok volt játékosokból toborzódnak, tele kétes emóciókkal előző szerverekről korruptak, intoleránsak és képtelenek beismerni, ha tévedtek!
A rendszer hibás .a szankcionálások védhetetlenek akkor is ha igaztalanok, a szabályok rosszak.
A magyar szupportnak nagyon rossz híre van a külföldi szerverek hasonló személyzetéhez képest. Én és csapattársam csalással lett vádolva ,ami hazugság vagy tévedés,én magam az első opció felé hajlok egyre inkább ...................sok száz szolidáris játékosra számítok, akik itt megosztják velünk megtörtént sérelmeiket ! Azt gondolom, hogy itt már rég nem az 5 napos tiltásról van szó , hanem a tisztázásunkról a csalás vádja alól és az igazunk bebizonyításáról. Horribilis mennyiségű igazi multizó és csaló játszik a szerveren , a mi példánk jól illusztrálja hogy nem jók a szabályok: ártatlanokat meghurcolnak, csalók felett átnéznek! Újfent javasolnám a gyalázat tábla kihelyezését a magyar szupport ajtajára!