Tiltakozás a botrányosan állatellenes jogszabályok ellen
Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével
"Minden ismerősöm segítségét kérném, hátha sikerül gazdikat találni a képen látható kutyusoknak! Ma délután elmentünk egy kicsit kirándulni Aggtelekre és Szendrő felé jöttünk vissza. Szendrőből Rudabánya felé tartottunk amikor a tájat nézegetve a vasúti átjáró után lettem figyelmes erre a zsákra és a mellette vacogó kiskutyákra. Egyből fék és tolatás. Nejem kérdezi miért álltunk meg? Mert olyat láttam amit én még soha és remélem soha többé nem is fogok! Elnézést kérek, de muszáj voltam megörökíteni azt, hogy milyen emberek léteznek ezen a világon. Természetesen 1 híján mind a három kutyus nálunk van mert én és a nejem nem tudtuk otthagyni őket. A negyedik kutyust Rudabányai ismerősömék azonnal befogadták, ezúton is köszönöm nekik! A segítségeteket azért kérem, hogy a másik három kutyusnak is szerető gazdikat találjunk. Ha kell egy kiadós fürdetés után akár fotókat is küldök! Köszi mindenkinek aki megpróbál segíteni!"
Kép: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=402104073200005&set=a.363386337071779.83954.100002012482783&type=1&theater
"Nem tudom ki vagy, de remélem, hogy nem ismerlek.... nem szeretném, ha az ismerősöm lennél. Minősíteni sem tudlak! De a világon semmi jót nem kívánok neked!!!!! ..... Az Arany János utcán egy lakatlan ház udvarára dobtak ma be két zsákba kötött kutyust. Az egyik -mire kiértünk- kirágta magát, a másiknak nem sikerült. Kedves, aranyos, nagyon hálás kutyusok!!!! Kivittük őket a kutyatelepre, és bízunk benne, hogy minél hamarabb megtalálják azt a gazdit, aki megérdemli őket!!!!! Kérem, aki azért felismeri ezt a két kutyust, tudja ki volt a gazdája, kérem szóljon! Köszönöm szépen!!!!"
Kép:
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=539229026095882&set=a.539228959429222.122907.100000263680495&type=1&theater
Re: Felhívás Kecskemétről...
#1: - Felhívás Kecskemétről...
Kedves Kezdeményezők!
Olvastam, hogy szükség lenne kutyaházra. Budapesten, a X. kerület Ihász köz-zel szembeni garázs területén van egy nagy, amely hónapok óta lakatlan. Senkinek sem kell, körbekérdeztem, csak áll ott. Egyébként hungarocellel szigetelt. Sajnos mi nem tudjuk elszállítani sehova, aki akarja és tudja elviheti.
Részletekkel kapcsolatban itt lehet engem elérni: [email protected]
Re: Re: Felhívás Kecskemétről...
This comment has been removed by the person who wrote it.
A helyzet lassan kezelhetetlenné válik...
Alapítványunkat naponta többen keresik meg azzal, hogy fogadjuk be kutyáikat, mert különben szabadon engedik. Ebrendészetünk már képtelen kezelni azt a mennyiségű bejelentést, amelyet naponta kapunk a kóbor talált ebekről. A környezetünkben lévő menhelyekkel folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, azonban azoknál is telt ház van. A helyzet lassan kezelhetetlenné válik."
http://www.kecskemet.hu/?r=701&c=21063
"úgy döntöttünk, hogy januárban rendkívüli ingyenes chipezési akciót tartunk, bízva abban, hogy ezzel az örökbefogadások száma megnő és helyek szabadulnak fel helyek a többi kóbor eb számára."
MIÉRT AZ ÁLLATVÉDŐKKEL, ÁLLATBARÁTOKKAL FIZETTETI MEG AZ ÁLLAM A KORSZERŰ ÁLLATVÉDELEM KÖLTSÉGEIT, MIKÖZBEN MAGA AZ ÖNKORMÁNYZATOKON KERESZTÜL A SINTÉR(TELEP)EKET FINANSZIROZZA?!
A botrányosan működő budapesti sintértelep pl. évente több mint 300 millió forintot kap a Fővárosi Önkormányzattól...
Re: Felhívás Kecskemétről...
#1: - Felhívás Kecskemétről...
http://www.facebook.com/#!/media/set/?set=a.1627162037422365.35353.100003857525596&type=3
Gombos István ajánlotta fel rászorulóknak. Vegyétek fel vele a kapcsolatot.
Ilyen atgondolatlan torvenyekkel csak ARTANAK,hosszu tavu kovetkezmenyevel nem szamolnak,MAGYARORSZAG lakossaga a jelenlegi kormany brutalis megszorito intezkedesei miatt teljesen az anyagicsod szelen all,ennek csak az allatok lesznek szenvedo alanyai,bar nem hiszem,hogy ez sokakat erdekel,mikor lassan embereknek nincs munkajuk,biztos megelhetesi lehetoseg,egyszerubben JOVO,es gyerekek eheznek,TRAGEDIA!!!!
A KÖTELEZŐ CHIPEZÉS MIATT TÖMEGÉVEL DOBÁLJÁK KI A KUTYÁKAT AZ UTCÁRA!
!!!!!NAGYON-NAGYON-NAGYON EXTRA S.O.S.!!!!!!!!
!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
*******************************************************
MOST JÖTT EL AZ IDEJE ANNAK, HOGY MEGKONGASSUK A VÉSZHARANGOT!!!
EGYESÜLETÜNK KASSZÁJA KIÜRÜLT! AZ ÁLTALUNK GONDOZOTT KUTYÁK ETETÉSE
KOMOLY GONDOT OKOZ. AZ ÖRÖKBEFOGADÁS SZINTE TELJESEN LEÁLLT!
IDEIGLENES BEFOGADÓINKNÁL 10-14 KUTYA VAN ELHELYEZVE, AKIKNEK AZ ETETÉSE SZINTÉN PROBLÉMÁT FOG OKOZNI, HA NEM KAPUNK SŰRGŐS SEGÍTSÉGET! MÁR KÉPTELENEK VAGYUNK KUTYÁKAT MENTENI VAGY BEFOGADNI!
A KÖTELEZŐ CHIPEZÉS MIATT TÖMEGÉVEL DOBÁLJÁK KI A KUTYÁKAT AZ UTCÁRA!:(( HA EZ TOVÁBBRA IS ÍGY LESZ, AKKOR SAJNOS KEZELHETETLENNÉ VÁLIK EZ AZ ÁLLAPOT!!!
HA AZ IDEIGLENES BEFOGADÓINK NEM VÁLLALJÁK TOVÁBB A TARTÁSUKAT, HA NEM KAPUNK IDŐBEN SEGÍTSÉGET, AKKOR SAJNOS NÁLUNK IS ELKERŰLHETETLEN LESZ AZ ALTATÁS! :))
********************************************************
!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Segélykérés Debrecenből
NAGY BAJ VAN: Egy önkéntes állatvédő nyílt levele
EMBEREK! DEBRECENIEK!
NAGYON NAGY BAJ VAN. Rengeteg a kidobott kutya, kicsi, nagy, öreg, fiatal, kölyök - tévedés ne essék, ez nem a szilveszter utóhatása! Azt mutatja az élet, hogy az emberek tömegesen rakják utcára, adják le a gyepmesteri telepre, viszik vissza a menhelyre "kedvenceiket, társukat, barátjukat". Nem tudom mi történt az emberek lelkével, de valami nagyon nagy baj van, ha pénzben gondolkodva mérjük már a szeretet is. És egy chip árától, vagy a tartási költségektől megijedve sokan választják eme lelketlen megoldásokat, hogy megszabaduljanak "továbbtartani nem kívánt barátjuktól".
Sajnos a jelenség tömeges. Tömeges és országos. DE én most a debreceniekhez, debrecen környékiekhez szeretnék szólni.
Emberek, kedves (EX)gazdik,akik ilyen megoldásokhoz folyamodtatok, folyamodtok, hogy megszabaduljatok ebeitektől, ne gondoljátok, hogy az állatvédők megoldják, meg tudják oldani ezt a helyzetet! Nem tudjuk, tudják megoldani. HELYHIÁNY VAN! ENNYI KUTYÁT NEM TUDUNK MEGMENTENI!
EZÉRT AZOKHOZ SZERETNÉK SZÓLNI, AKIKNEK VAN EGY TALPALATNYI TERÜLETE, KERTES HÁZA, GARÁZSA, EGY NYUGODT ZUG A LAKÁSÁBAN és SZÍVE ÉS LELKE -
SEGÍTSEN! LEGYETEK IDEIGLENES BEFOGADÓK, VAGY VÉGLEGES,BOLDOG GAZDIK!
ÉLETEK ÉS KUTYALELKEK FORGONAK KOCKÁN! NE KELLJEN AUTÓK KEREKE ALATT VÉGEZNIÜK, NE LEGYEN ALTATÁS A "GAZDIK" MEGOLDÁSA EGY EGÉSZSÉGES KUTYÁNAK, NE KELLJEN ÉHEZNIÜK ÉS FÁZNIUK - MERT AZ ÉLET ÉRTÉK - én ezt tanultam. és a szeretet felbecsülhetetlen ÉS ŐK, NEM TEHETNEK SEMMIRŐL!
NEM AKAROM ELHINNI, hogy DEBRECENBEN EGY TUCAT IDEIGLENES BEFOGADÓ SINCS! MÁR MINDEN ÖNKÉNTES ÁLLATSZERETŐNÉL TELTHÁZ VAN! NEM AKAROK A GÉP ELŐTT ÜLNI TEHETETLENÜL TÖBBET, HISZEM HOGY EBBEN A VÁROSBAN ÉS KÖRNYÉKÉN OLYAN EMBEREK ÉLNEK, AKIKNEK VAN SZÍVÜK ÉS LELKÜK. SZERETNÉM HINNI...
KÉRLEK OSSZÁTOK MEG! MINDENKI, MERT SOSEM TUDHATOD KIBEN MOZDUL MEG A SEGÍTŐ SZÁNDÉK. "MERT BŰNÖSÖK KÖZT CINKOS AKI NÉMA". MERT HA TUDNÁL SEGÍTENI ÉS NEM TESZED? LEHET HOGY MA, HOLNAP, HOLNAPUTÁN MEGHAL VALAKI - AKINEK LEHET HOGY CSAK EGY HÉTIG KELLETT VOLNA EGY TALPALATNYI BIZTONSÁGOS HELY!
SZERETNÉM HINNI HOGY ÖSSZEFOGUNK ÉS MEGMOZDUL VALAMI. MERT HA ÖSSZEFOGUNK MÉG CSODÁK JÖHETNEK, A KUTYÁK ÉLETÉBEN ÉS A MI ÉLETÜNKBEN IS, HATALMAS CSODÁK.
SZERETNÉK HINNI ÚJRA A CSODÁKBAN. A SZERETETBEN. A SEGÍTSÉG EREJÉBEN. SZERETNÉK HINNI A DEBRECENIEKBEN ÉS DEBRECEN KÖRNYÉKIEKBEN. A JÓBAN.
EGY ÖNKÉNTES ÁLLATVÉDŐ LEVELE
JELENTKEZNI LEHET IDEIGLENESNEK, VAGY VÉGLEGESNEK:
KULCSÁR SÁNDORNÉ KATI: 20/402-4301
NÉMETI ÉVA: 70/949-1038
Segélykérés Debrecenből +
HÁt...igen...sajnos a Magyar Zsuzsa által írt levél igaz:-(
Ez, ami most itt van Debrecenben és országszerte, nem a szilveszter következménye:-(
Őrült nagy összefogás kellene ahhoz, hogy megbírkózzunk ezzel a helyzettel...sajnos kormányunk a legrosszabb időpontban tette ezt az emberekkel:-(
Sok embernek, aki eddig felelősséggel tartottak 1-2 kutyát, most ez chippeztetés az oltásokkal már elviselhetetlen terhet jelent, hiszen van, ahol már a gyerekeknek sincs mit enniük:-(
Ne akarjatok meggyőzni, pontosan tudom, hogy akkor sem ez a megoldás, hogy sorsára hagyom, kidobom a teherré vált állatot:-(
Mi is a megoldás akkor?:-(
Itt, ahogy Zsuzsa írta csak az összefogás segíthet, hiszen a menhelyek tele vannak...már a gyepmesteri telepek is...:-(, ami ugye, mint tudjuk nem jellemző...és biztosan nem is lesz így sokáig:-((
Aki teheti, segítsen ismerősének, barátainak, ha tudja, hogy szükségük van rá pl a chippeztetésben, az állatok ellátásában...:-(
Nagyon utópisztikus dolog szerintetek azt képzelni, hogy ez megvalósulhat?
Nagyon kellenének az ideiglenes vagy végleges örökbefogadók is ...Nélkülük nem tudunk segíteni már mi sem:-(
Lassan minden napra jut egy alom kiskutya:-(...a kifejlett, de nem beteg, nem sérült kutyáknak esélyük sincs már a befogadásra:-(, mikor már a sérült, leromlott állapotú kutyáknak is úgy koldulunk egy zugot:-(, ahol biztonságban gyógyulhatna....
Nem tudom mi lesz, hogyan tovább, de szeretném, ha segítenétek most ebben a véget nem érő küzdelemben:-(
...és akkor most a cicákról nem is beszéltem:-(, akik legalább annyit szenvednek, mint a kutyák, csak ők nem a chipp miatt:-(
Köszönöm, hogy elolvastatok!
NEM BÍRJUK TOVÁBB... ENNYI VOLT...
PCAS Állatmentés: NEM BÍRJUK TOVÁBB........ENNYI VOLT.........Naponta 5x több telefon, email, üzenet kidobott, magára hagyott kutyákról, segítségkérő levelek , tönkremenő életek......reménytelenségbe vesző helyzetek, értelmetlen kínhalálok..........Lehet ránk rosszat mondani, számon kérni, fenyegetni, sértődötten támadni, de ha valaki mi egészen jól látjuk Magyarország valódi arcát, a mi "páholyunkból" siralmas ........ a magyar nép egy része bőven mínuszt mutat emberségből! Pedig azt nem pénzben mérik! Velünk születik......vagy van vagy nincs! Mi már dugig vagyunk itthon!! Most jöhetnek az állatbarát lakosok! Oltást, chipet ,gazdásításokat intézzük...hely már nincs egyikőnknél sem! Jelenleg még 2 kutya dekkol az autómban este 23:15-kor.....nem tudom hova tenni, de árokban nem hagyjuk és akit tudunk összeszedünk,.... de ez már mindenen túl megy ami itt folyik!!! Hármónknál közel 40 kutya van !!!Ugyan olyan emberek vagyunk mint bárki!! Nekünk is van saját kutyánk, családunk, gyerekek, munkahely, épp úgy mint másnak, de még is mindenki erre hivatkozik, hogy nem tud befogadni ,mert van már kutyája, családja ,munkahelye- ...hát ezért nem egészen értjük, mert nekünk is van! - tegnap hívott egy kutyakozmetikus ismerős, akinél több fajtatiszta kutyát akarnak ott hagyni ......mert már nem kell.......vagy altatás.......a gyepmesteri telep megint lassan dugig!!!Kérünk minden magát állatbarátnak érző állampolgárt, hogy segítse az állatmentőket, és ne a bejelentő telefonokkal, hanem helyekkel.........ahol tudunk segítünk, de már emberfeletti erő kell ahhoz,hogy életeket mentsünk ............ha nem akarja senki, hogy Romániai körülmények alakuljanak ki nálunk is, segítsetek!!!! SIRATUNK, TEMETÜNK, MERT NEM TUDUNK TÖBBNEK SEGÍTENI!!! ELÉG VOLT!!
TI MIT TENNÉTEK A HELYÜNKBEN?? TUDJUK...MEGTANULTUK MÁR, HOGY NEM LEHET MINDENKIT MEGMENTENI, DE ITT VAN Ő....MÁR LÁTTAM, TUDOK A HELYZETÉRŐL..... ŐRLŐDÖK!! 100000 LAKOSÚ VÁROS ....ÉS SEMMI....SENKI..... MIT TENNÉTEK A HELYÜNKBEN, HA EZT LÁTJÁTOK???
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=488958617814765&set=a.281490478561581.65575.142881845755779&type=1&theater
A törvény miatt szörnyű sors vár a szerencsétlen kutyákra
Gondolkodó.
Szeretnék magamnak egy házőrzőt mivel sajnos az enyém elpusztult.Elmentem a kutya menhelyre és szerettem volna a halálra itéltek közül választani magamnak,de ez nem olyan egyszerű mint elsőre bárki gondolná.
Egyből jogot formálnak:ivartalanítás,kutyalátogatás,kedvükre szerkesztett örökbe fogadási szerződés,család látogatás,3000Ft menhely támogatás.
Azt hiszik hogy az ember egy másik bolygóról jött és soha nem látott kutyát és semmilyen állatot.
Csoda hogy nem akarnak kutya tartó OKJ-s bizonyítványt kérni.
Csiptől irtózom mivel test idegen anyag,kíváncsi lennék hogy a kutyák szeretnének e maguknak.
Szerintük biztos humánusabb ha megölik a kutyát mint hogy valaki hazavigye.
Ezek szerint egy pitbulnak is nagyobb esélye van a jövőt nézve.
Ha az ivartalanítást támogatnák,nagyban megoldódna a kutya probléma.
Susztert a kaptafához!!
| This discussion has been closed. |
Felhívás Kecskemétről...
2013. január 1.-től AKTUÁLIS KÉRDÉSEK: Pl. ők miből fogják az állataikat chipeztetni??? Vagy a "negyvenezres" bírságot kifizetni??? És az állatvédők az ő állataikat megmenteni???
És milyen messze van a minisztériumi, parlamenti illetékesek íróasztala a mai magyar valóságtól????????????????
FELHÍVÁS!!!! Kedves Állatbarátok és Állatszerető emberek!
Alapítványunk folyamatosan segíti a környező tanyákon rossz körülmények között élő kutyákat... élelemmel... szalmával... Több tanyán tapasztaltuk, hogy a kutyáknak nincs megfelelő védelme a hideggel és a hóval szemben. Télen a hidegben és a hóban élnek a csupasz ég alatt :( Sürgősen szükségünk lenne 10-15 db kutyaházra, ahhoz hogy megtudjuk védeni őket a fagytól. Akinek van feleslegessé vált kutyaháza kérjük segítsen vele szegény állatokon! (Nem baj ha felújításra szorulnak) Aki segíteni tud kérjük keressen minket az alábbi elérhetőségeinken. 0670 331 9333-as telefonszámon illetve az [email protected] e-mail címen. Kutyaházakat várjuk telephelyünkön... (Szükség esetén el is megyünk érte) Telephelyünk címe: Kecskemét Kisfái 211/a. Segítségüket Köszönjük a kutyusok nevében is!
Forrás:
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=384476608312245&set=a.365295076897065.86336.100002497285977&type=1&theater