Mentsük meg a Madarász utcai Gyermekkórházat

Ezt a hozzászólást a szerzője eltávolította (Részletek)

2013-01-23 21:50


igazmondás

#27 Igazságot az igazságnak

2013-01-23 22:41

Tisztelt olvasó!

Személyi és erkölcsi jogomnak érzem-mint gyakorlott szülő és egészségügyi dolgozó, hogy véleményt és állást alkossak a már említett üggyel kapcsolatban!
Legelsőként azt a dolgot szeretném helyre tenni, hogy kisebb félre értési problémák vannak...
De a végeredmény sajnos ugyanaz amit cikk írója is kifejtett!
Nos a Madarász utcai gyermekkórház bezárása már "csak" a végkifejlett lesz miután sajnos ellehetetlenítik a munkavégzést.
Sajnos ebben a mai "nagyon demokratikus" országban bármit le lehet tolni az ember torkán!
Mint említettem a kórház vezetősége továbbra is kitart azon álláspontja mellett, hogy mindenkinek lesz munkahelye senki nem marad munka nélkül!
De szembe kellene nézni azzal a nagyon fontos dologgal, hogy az egészségügyben dolgozok szinte 100%a az ügyelet illetve pótlékok kiegészítésével tud megélni és megfelelő pénzt haza vinni a családja fenntartására!
És most essen szó a gyermekekről és azok szüleiről:
Aki évek óta a Madarász utcai kórházba hozza gyermekét valószínűsíthető, hogy meg volt elégedve az ellátással és ezt szeretné a közeljövőben is hasonlóan érezni!
Sajnos nem olyan világban élünk, hogy az emberek vagy esetleg a politikusok lelkére vagy szívére lehessen hatni, de tény:
Ez egy eldöntött történet mármint, hogy megszűnik az ügyeleti felvétel a kórház területén!
Évek óta hallani, hogy talán az ország legnagyobb problémája az egészségügy megoldása-megreformálása.
Talán néha el kellene gondolkodni egy kicsit az átlag ember eszével is aki a már megszokott és megszeretett dolgoktól nem szeretne szabadulni főleg ha annak nem látja értelmét vagy anyagi megfontolását!
Végig kellene nézni, hogy ma Magyarországon mennyi és milyen ellátású gyermekkórház van és a szerint dönteni és megfelelő koncepciót hozni.
Egy szónak is száz a vége a kórház munkájának ellehetetlenítése és esetleges későbbi bezárása nem csak az ott dolgozok de sajnos a kedves szülők és gyermekük újabb feszültségét és problémáját is magával vonzza.

Köszönettel

Egy anya

#28 Sok éve TB-t fizető Magyar anya

2013-01-23 23:34

Gyermekem betegsége vagy sérülésekor csak megbízható és biztos kezekbe adtam és adom, mint a Madarász kórház orvosai, ápolói és az összes ott dolgozó emberségből is kimagasló eredményt nyújtó EMBER. A mai egészségügyi helyzet mellett is erejükön és lehetőségeiken felűl nyújtott teljesítményük miatt vagyunk itt és úgy gondolom, az sem véletlen, hogy egy délután alatt több mint 500 aláíró állt az ügy mellé, ami ugyan ennyi családot jelent....Nekem nem mindegy, ha a lányomat sírni látom a fájdalomtól és nem szeretnék 1 órával sőt egy perccel sem több időt utazni mert akárki, most ezt álmodta meg. Ezúton is köszönöm a munkájukat és azt, hogy vigyáznak a legdrágább Kincsemre.
ÉVA

#30

2013-01-23 23:51

csacskahalacska

#3 m
2013-01-22 18:45

dr Nagy Anikó(az új igazgató) megmondta: felszántja és beveti sóval a Madarász kórház helyét....Nagyobb öröme az életben ne legyen
és amit még szólott: átszervezés után tájékoztatja a nagyérdeműt....zárójelben megjegyzem: jókor tájékoztat..
Nem kellene kiállnia most és vállalnia a döntéseit????
kutya

#31 Re: m

2013-01-23 23:55

#3: csacskahalacska - m

"dr Nagy Anikó(az új igazgató) megmondta: felszántja és beveti sóval a Madarász kórház helyét"

Egy forrást, ahol ezt hallhatom-láthatom, légyen szíves adni!

kutya

#32

2013-01-24 00:04

Ez a petícióban van:
"2012. év derekán már elvették a kórháztól az ellátási területét"

Ez pedig az első levélben:
"A Madarász Kórház látja el Angyalföld, Újpest, Rákospalota, de még Óbuda és a környező agglomeráció(Dunakeszi, Fót, Göd, Csomád)települések gyermekellátását,..."

Ezek még megvannak? Vagy már elvették?
ÉVA

#33

2013-01-24 00:08

ITT SENKINEK NINCS NEVE ????
csacskahalacska! Én tudom , hogy ön kicsoda !
Dr Nagy Anikó soha nem mondott ilyet , ezt ön is én is és mindenki tudja !!!!
Azt is tudjuk , hogy kinek volt a szavajárása !!
Itt mindenki szerette és tisztelte az illetőt ! ( még ön is )
Sajnálom , hogy idáig lealjasodott !!!
Azt is tudjuk , hogy nincs aki ügyeljen traumát a Madarászban ,
mert az orvosok öregek és a törvény nem teszi lehetővé , hogy dolgozzanak ( sajnos )
Én szégyellem magam ön helyet és kérek bocsánatot !
Dr Nagy Anikó pedig ki állt a kollégái elé és elmondta a megoldást a Madarász telephely
megmentésére !!
Sajnálom , hogy itt ilyen szépen hergelik egymást és a BETEGEKET .
Dukai György 2

#34 igazság?

2013-01-24 00:11

Kiállt és elmondta. Talán annak is utána kéne nézni petíció szervező úr, hogy aki ezt az áradatot előidézte az most hol bujkál? Nagyon harmatos ez a sunyi próbálkozás! Álságos, besarazni valakit és mindezt a gyerekekkel becsomagolni. Úgy is mondhatnám Dukai Úr, hogy gusztustalan. De hát az ön mozgatói biztosan kiváló orvosok és talpig becsületes emberek. Az internet bármit elbír. Ön miért nem áll oda a főigazgató elé és vállalja az arcát és ott neki elmondhatná amit szeretne. Van Önben ennyi férfiasság vagy csak egy nyuszi, aki csak itt bátor?
Dukai György 2

#35 marionett

2013-01-24 00:20

Nagyon pofára lehet esni ám Dukai "úr", ha a Madarász tisztességes orvosai és dolgozói kiállnak és elmondják, hogy mi is hangzott el a valóságban! Remélem közel lesz amikor kiderül, hogy mi is áll a háttérben, illetve ki is áll a háttérben?
ÉVA

#36 Re: Re: mÉN IS KIVÁNCSI LENNÉK ! KÖSZÖNÖM , HOGY FELTETTE A KÉRÉST !

2013-01-24 00:22

Jadwiga

#37

2013-01-24 00:24

Három fiam van, 33 27 25 évesek! Közülük kettőjüknek az életét mentette meg ez a kórház.Egyikőjüknek sikerült egy agyhártya gyulladásból százszázalékosan meggyógyulni a másik fiam pedig egy bicikli kormány által a hasától a gerincig hatoló sérülésből épült fel szintén teljesen egészséges emberré . Ezek után had ne részletezzem mit köszönhetünk a kórháznak és orvosainak! Felháborító !! Az egész magyar egészségügy kezelése!!!!
ÉVA

#38 Re: marioneKI EZ A DUKAI 1 ? :-) VICCES FIU !tt

2013-01-24 00:26

ÉVA

#39 Re: MÁR RÉG ELVETTÉK !

2013-01-24 00:30

ÉVA

#40 Re: MIJEN GUSZTUSTALAN ÖN URAM :-(

2013-01-24 00:33

ÉVA

#41 Re: NA JA SZERINTEM IS BÁTOR ÉS BECSÜLETESEK :-)

2013-01-24 00:39

Giorgio

#42

2013-01-24 00:58

MINDEN JÓINDULATÚ PETÍCIÓALÁÍRÓ FIGYELMÉBE AJÁNLOM (az igazság kedvéért):

1.) A gyermeksebészet HIÁNYSZAKMA.
2.) A Madarász utcai Kórházban 5 sebészből kettő 70 év feletti, egy 65 éves, Dr. Mona pedig már rég ELSZERZŐDÖTT.
3.) 70 év feletti emberek fizikailag NEM TERHELHETŐK!
4.) Szerintem ezekkel a feltételekkel az ellátás KOCKÁZATOS!
5.) A vezetőség javaslata ARRÓL SZÓLT, hogy eddig ügyeltek kedden, csütörtökön éjszaka és vasárnap és ezután a hét minden napján este 8 óráig ügyeljenek, az éjszakai ellátást pedig egy másik közeli kórház vegye át.
6.) SENKI sem akarja a Sebészeti Osztályt bezárni, sem pedig ellehetetleníteni az ellátást.

Kérdezném a felháborodott szülőket, hogy hétfőn, szerdán, pénteken és szombaton minden esetben, ezen kívül kedden, csütörtökön és vasárnap nagyobb baleset esetén, amikor CSAK MÁS kórházakba lehet a gyereket vinni - mert ott már megvannak az ellátáshoz való feltételek is - akkor miért nem indítottak petíciót?

És kérdezném Önöket, hogy mire jó ez a petíció, ha nincs elég orvos az ORSZÁGBAN?

ÉS ROSSZ A PETÍCIÓ CÍME, MERT 3x12 óra ügyelet elvétele nem jelenti egy kórház megszűnését!
Inkább TÁMOGATNIUK kellene, az esti 8 óráig tartó ügyeleti javaslatot, hogy az eddig annyira szeretett idős orvosok még sokáig gyógyíthassanak!
Giorgio

#43

2013-01-24 01:29

DUKAI ÚR!

ÖN OTT VOLT A MEGBESZÉLÉSEKEN, TÁJÉKOZTATVA LETT, TUDJA MI AZ IGAZSÁG!!
EZEK UTÁN MIÉRT NEM SZÜNTETI BE A PETÍCIÓJÁT?
ÖN ÉRDEKELT AZ "ALTATÁSOK" NAGY SZÁMÁBAN!

GYAKOROLJON ÖNKRITIKÁT ÉS KÉRJEN ELNÉZÉST A FELHERGELT SZÜLŐKTŐL!
beus

#44

2013-01-24 02:42

Fekete doktor,ebben a kórházban mentette meg a gyermekem életét! Ezért nem tudok pártatlanul nyilatkozni ebben a kérdésben, de szerintem sokan vagyunk még így. Talán ez nem is baj, hiszen mi lehet egy kórház értékmérője??? Az orvosok és nővérek maximális szakmaisága,rátermettsége,gyors helyzetfelismerése determinálta a státuszukra. A főorvos kivételes ember és orvos!Osztályvezetőként, egy olyan kórházi közeget működtetett a Madarász utcában, amiben a gyerekek és a szüleik is egy kicsit otthon érezhették magukat a nehéz időszak ellenére is. Bele kóstolhattunk a már, jól berögzült magyar egészségügy szintjéről elrugaszkodó,törekvő,gyógyítók áldozatvállaló munkájába. (Pedig ők is annyit kerestek, mint hasonszőrű kollégáik!) Hála és köszönet jár neki(k)mindenért!Ha nem ezért a kórházért,akkor melyikért lenne érdemes harcolni!....?
Miért nem mérik fel a felelősségét annak amit tesznek azok az emberek, akik valahol "ülve" rombolnak értékeket....
mi

#45 Te mit szólnál hozzá?

2013-01-24 08:07

Érdekes, hogy jelennek meg a Heim Pál kórházhoz közel álló dolgozók, érdekeltek ellenvéleményei, lejárató jellegű hozzászólásai. Arra azért kíváncsi lennék, ha az Ő érzékenyebb tagjaikkal verdesnék a csalánt, vajon nem állnának ki a munkahelyükért? Azt is kérdezném, hogy más intézményben a gyermeksebészek átlagéletkora a 25-öt verdesi? Mert szerintem nem. Az öregekre igen is szükség van, mert:
A fiatalok kitől tanulják meg szakmát? Internetről? Könyvekből? Nem mellesleg egyik-másiknak olyan munkabírása van, hogy a fiatalok csak pislognak.
Azt megkérdezném, hogy azt hittétek: a dolgozók szó nélkül fogják nézni ezt az egészet?
A szülők szó nélkül nézik ezt az egészet?
A név nélküliségről meg annyit: ha Te rád vadásznának azért, mert vállalod a véleményed a munkahelyedért, lehet, hogy a klaviatúrát is kidobnád az ablakon.
Használjátok az idegrendszeretek azon bonyolult részét, melyet agynak hívnak, és kicsit gondolkodjatok!
Aztán meg ha a Heim Pál Kh vezetése olyan tökös lett volna, időben, előre, teljes őszinteséggel tájékoztatta volna a Madarász u. dolgozóit, hogy legyen idejük eldönteni, hogy mit is akarnak. A széleskörű szakmai egyeztetés is csúsztatás, ezt biztos forrásból tudjuk. Késő a nyilvánosság elé kiállni akkor, és magyarázni a bizonyítványt, miután az elszenvedő intézmény részéről kipattant az ügy. Kommunikációból elégtelen, jövőre pótvizsga!
Ki az a Dukai? Mivel a teljes nevét vállalta a petíció indításakor, nem nehéz talán kideríteni, de segítek. A Dukai talán dolgozik karácsonykor, talán fent lesz éjjel, hogy a Te gyerekednek segítsen, talán a többi dolgozóval együtt azon van, hogy éjjel, nappal, ünnepekkor tegye a dolgát, amire hivatva van.
felesleges altató

#46 Re:

2013-01-24 09:35

#43: Giorgio -

Kérem fejtse ki az altatások nagy számát szakmailag, bővebben. Vagy netán Ön a Vakbélműtétet helyi érzsételenítésben végeztetné? Írjon konkrétumokat, esetszámmal, az elvégzett narkózisok helytelenségét igazoló orvosszakmai vélemények bemutatásával, mert úgy esetleg hiteles lenne az állítása.  Mellesleg miért kéne elnézést kérni azoktól  a szülőktől, akiknek a gyermekét elláttuk, és esetleg meg voltak elégedve az egészségügy tortájának piciny szeletével, amit kaptak?

Várom a szakmailag megalapozott tanulmányát felesleges altatások címen

Bár amekkora szakértelmet sejtek Ön mögött, szinte már a minisztériumban lenne a helye, és akkor talán az egészségügy is jobb formában lenne.

 

 

 

IF

#47

2013-01-24 10:08

Ocsmány dolog maga a felvetés is, még ocsmányabb úgy beállítani, hogy ettől lesz jobb az ellátás. Felelőtlenek és hazugok.

Vendég

#48 Re:

2013-01-24 10:09

#33: ÉVA -

Kedves Éva!

Nekem ne mondja, hogy öregek az orvosok a Madarász Traumán! Mona doktor leöregezi? És mi van, ha a nyugdíjkor fölött dolgoznak???? Mind magas tudású, minden tudását,figyelmét a gyerekekre fordító EMBER. Fiamat nagyon sokszor műtötték, de egyetlen egyszer sem sírt a gyerek, azért, mert fájna Neki valami. Pedig forró olaj égette meg, nem is kicsit. Tőlem dícsérheti az új főigazgatót, deén személy szerint egy szavát sem hiszem.

Amióta a baleset történt, az 1%-omat mindig a Madarász Kórháznak adtam, mivel a Heim Pál Kórháznak egy fillért nem vagyok hajlandó adni, keresek más intézményt.

maja

#49

2013-01-24 10:20

Ha a gyerekeimnek bármi problémája volt,mindig oda vittem őket,még ha nem is a Madarász volt az ügyeletes.Csak jó tapasztalataink voltak.Szomorú ez az egész!:(

Vendég

#50 Re:

2013-01-24 10:45

#42: Giorgio -

Mona doktor elmegy? Nagyon sajnálom, hogy Őt! Hova megy?