Méltányos szippantasi díjakat Debrecenben!

egy drukker

#26 hoppácska

2013-02-13 08:51

036.) válasz

2004.06.04., 14:49, Ányos József ()


Tisztelt Szakály úr!

Levelezésünk, úgy látom, hogy leszûkül jogértelmezési vitává. Megítélésem szerint nincs szó arról, hogy a jelenlegi jogértelmezési gyakorlata az lenne az önkormányzatnak, hogy felülbírálva a kormányrendeleti elôírást, jogsértôen más szabályokat állítana fel. Arról van csak szó, hogy nincs egyértelmûen szabályozva valami, és ezért más kompetens területek részletes szabályozása lett segítségül hívva.
Nem feladatom a közgyûlési döntéseket értelmezni, indokolni, még csak véleményezni sem, de az talán hihetô, hogy nincs olyan önkormányzat Magyarországon, így Debrecenben sem, amelyik örömét lelné abban, hogy az általa irányított városlakókat sanyargassa. Minden önkormányzat azt szeretné, ha csak adhatna a polgároknak annak érdekében, hogy mindenki egyre jobban érezze magát a saját településén. Ezért, higgye el, hogy ebben az esetben is több éves elôkészítési munka után született meg a döntés a kötelezô közszolgáltatásról, mivel már mulasztásos törvénysértés fenyegetett.
Azzal egyetértek, hogy a közszolgáltató cég vezetôjeként, kötelességem a törvényesség betartása, a megsértése esetén a figyelem felhívása. De ebben az esetben az én meggyôzôdésem szerint sem történt jogsértés. Csupán annyi történt, hogy a debreceni önkormányzat– több más önkormányzat után– a nem népszerû döntést felvállalta, és a hosszútávon is mûködtethetô de pontos szabályozás mellett döntött.
Arra a véleményére, hogy ha a kormányrendelet módosítva is lesz, visszamenôlegesen a jelenlegi rendszer akkor is törvénysértô marad, csak idézni tudom a rendeletmódosítás indoklási szövegét: „…Hasonlóan a szilárd hulladékokhoz, a folyékony hulladék közszolgáltatás keretében történô elszállításának díjképzését is pontosítani szükséges…”. Az én értelmezésem szerint tehát nem módosításról van szó, ami azt jelentené, hogy egy régi szabályozás helyett, egy újat találnának ki, hanem a meglévô szabályozást tennék egyértelmûvé, azaz pontosítják a végrehajtandó szabályokat.
A mérési feladatok megoldására tett igen innovatív ajánlatát sajnos nem tudjuk elfogadni, mert a magyar mérésügyi törvény ennél az eljárásnál sokkal bonyolultabb eljárásokhoz köti a hiteles mérés feltételét. Ennek részleteibe most nem mennék bele. Arra azonban felhívom a figyelmét, hogy nem a szennyvíztelepre kihozott, de még csak nem is a szippantó autóba felszívott mennyiséget kell mérni, hanem a keletkezô mennyiséget. Ezt pedig csakis az ingatlanon lehet megoldani mérôberendezéssel, vagy közvetett méréssel. Mindenesetre kívánok Önnek jó hétvégét, és örömtelibb elfoglaltságot, mint a szippantási rendszerben való hibakeresést. Utoljára engedje meg, hogy felhívjam a figyelmét a jun. 9-11 között megrendezésre kerülô ÖKO-AQUA kiállításra, amely a Fônix csarnokban lesz megrendezve. Ezen a kiállításon a Debreceni Vízmû Rt. is jelen lesz, bemutatva, hogy az ISPA program keretében hogyan és miként lehet majd ezt a szippantási rendszert kiváltani csatornaépítéssel. Üdvözlettel:Ányos József

http://szakalygy.uw.hu/SZENNYVW/KERETU.HTM
egy drukker

#27 hoppácska

2013-02-13 09:14

2004.05.27., 17:40, Ányos József ()


A tisztelt érdeklôdök számára közlöm a mai nap eredményét:
A Debrecen Megyei Jogú Város Közgyûlése, 2004. május 27.-én tárgyalta a 20/2003.(IX.18) Kr.rendelet,– a települési folyékony hulladékkezelési kötelezô közszolgáltatásról– módosítását.
A napirend tárgyalása során az alaprendelettel kapcsolatos véleményeket is megfogalmaztak a képviselôk. Felmerült újra annak értelmezése, hogy a rendeletben megállapított, mennyiség-számításimód, nevezetesen, a vízórán mért vízfogyasztás figyelembe vétele jogszerû-e. Többen megkérdôjelezték, hogy beváltotta-e a rendszer a hozzá fûzött reményeket. Volt olyan nézet is, hogy kár volt megváltoztatni a korábbi rendszert, mert az jól mûködött.
A kételyekre természetesen megvoltak a válaszok. Elôször is, azt világosan kell látni, hogy a régi rendszerhez mindenképp hozzá kellett nyúlni, mert tarthatatlan állapot volt, hogy a keletkezô folyékony hulladéknak még az egytizede sem került ártalmatlanításra. Az új rendszer megszüntette a lakosság és a szállítók egyéni érdekkülönbségét, a közösség környezeti állapotjavítási céljával szemben. Nem érdeke már senkinek, hogy illegálisan tüntesse el a szippantandó szennyvizét, nem érdeke a szállítóknak, hogy ne a szennyvíztisztító telepre hozzák a szennyvizet. Ezáltal jelentôsen csökkenthetôvé vált a talajba, csapadékvíz csatornákba, erdôkbe kerülô szennyvíz, ami így nem veszélyezteti a város vízbázisait. Eredményesnek pedig azért minôsíthetô már most is a rendszer, mert hatására több mint 1400 db. csatornára kötés történt azokon a helyeken, ahol már létezett ez a lehetôség, sokan most kellett, hogy nyilvánosságra hozzák a korábbi bejelentés, és így fizetés nélküli csatornahasználatukat. Mindezeken túl a legnagyobb eredmény az, hogy a korábbi 320 m3 napi beszállítás mennyisége meghaladta az 1200 m3-t, és folyamatosan emelkedik a napi beszállított mennyiség.
Az új rendszer bevezetését az is sürgette, hogy az EU. sem nézte jó szemmel, hogy a város környezeti állapotának javítása céljából támogatást nyújt a közel 22 milliárd forint értékû fejlesztési program megvalósításához, más országok adófizetôinek pénzébôl, és ugyanakkor Debrecenben pedig a környezet használatáért nem fizet senki, a környezeti állapot fejlesztéséért nem akar senki anyagi terheket vállalni.
A közgyûlés egyik legfontosabb megállapítása volt, hogy tarthatatlan állapot az, hogy a környezetvédelemrôl mindenki szeret beszélni, de anyagi terhek senki nem akar vállalni. Ez ellentétes minden általános környezetpolitikai elvvel, –nemcsak EU. követelmény–, nevezetesen azzal, hogy a szennyezô fizet elvet érvényesíteni, kell.
A közgyûlés azonban mérlegelte azt a helyzetet is, hogy a csatornázatlan területen élôk anyagi teherviselô képessége milyen mértékû költségnövekedéseket képes még elviselni a kormányzati hatásokra bekövetkezett anyagi tehernövekedéseken felül. A közgyûlés úgy döntött, hogy a város teherviselô képessége lehetôséget ad arra, hogy a költségvetés terhére, átvállaljon terheket azon ingatlantulajdonosoktól, akik nem tudnak rákötni csatornára, annak hiánya miatt. A teherátvállalás díjkedvezmény formájában valósulhat meg, melyet a közszolgáltatónak kell az arra jogosult ingatlantulajdonosok számára biztosítani. A kedvezmény mértékét olyan összegben állapította meg a közgyûlés (110,05 Ft/m3+ÁFA azaz 126,60 Ft/m3) amely következtében a fizetendô egységdíj összege megegyezik a csatornadíj 1,5 szeresével. Az önkormányzat döntött arról is, hogy a kedvezményt visszamenôlegesen, január 1.-tôl érvényesíti. A díjkedvezmény egész éves költséghatása ezáltal 98.100.000 Ft értékû lesz, amit a közszolgáltató számára kompenzáció keretében biztosítani fognak, mert az is világossá vált, hogy a közszolgáltatási tevékenység a jelenlegi árszinten veszteséges, és ez az év folyamán sem fog változni.
A közgyûlési döntés végrehajtásáról a közszolgáltatási tevékenységet ellátó Debreceni Vízmûnek kell gondoskodni. Mivel a közszolgáltató, a vízi-közmû szolgáltatással azonosan, tehát kéthavonta készít számlát az egyes fogyasztóknak, de havonta más-más városkörzetben, a díjkedvezmény jóváírását a város teljes területét érintôen, csak két, egymást követô hónap alatti idôben lehet végrehajtani. A végrehajtást sajnos csak a július elején kiküldött számlákban lehet elkezdeni, és az augusztusi számlázással lehet befejezni. Az azonnali végrehajtást nem teszi lehetôvé az, hogy a június elején kézbesített számlák elkészítése már elkezdôdött, annak módosítására már nincs lehetôség. A díjkedvezmény visszamenôleges elszámolásához módosítani kell a számlázási informatikai rendszert, meg kell oldani az eddigi költségterhek és állami támogatások jóváírásának elszámolását, egyenleget kell képezni a díjkedvezmény érvényesítésével. Mindezekhez idô kell, hogy az élet velejárójaként bekövetkezett minden változás követhetô legyen a lehetô legpontosabban. Az elszámolás során az várható, hogy a fogyasztók többségénél túlfizetés lesz, melyet a számlázási idôszak vízfogyasztásának költségébe be tudunk számítani, és így a számlázási idôszak tényleges költségeinél kevesebbet kell majd fizetni. Természetesen, ha ezen felül is túlfizetés mutatkozik, akkor a Vízmû Rt. gondoskodik a pénz visszajuttatásáról. Ennek egyszerû eljárása lesz a banki folyószámlával rendelkezô fogyasztók esetében, de ha valaki ragaszkodik a kifizetéshez, arra is meglesz a lehetôség a Vízmû pénztárában. Természetesen a túlfizetés tényérôl, és mértékérôl, csak június végén lehet adatot látni, amikorra megtörténnek az idôszaki vízóra leolvasások, és az informatikai rendszerek is képesek lesznek az elszámolás elkészítésére. Addig is a türelmét kéri a közszolgáltató minden olyan fogyasztónak, aki jogosultjává vált az önkormányzati díjkedvezménynek.

Debrecen.2004. május 27.

Ányos József

Vendég

#28

2013-02-15 12:53

itt az újab szippantási hír, lehet, hogy ez már igaz is?
mindenesetre az ivóvíz bázis feletti környezetszennyezésre ösztönzés rendszere szépen ki lesz találva
ki a csap vizét issza, saját vizét issza vissza Debrecenben
GRATULÁLUNK!
http://www.dehir.hu/debrecen/meghallgattak-a-kulteruleteken-elok-panaszat-szennyvizugyben/2013/02/15/
hurrá

#32 nyertetek

2013-02-28 20:22

Külterület: 950Ft/m3 ez szerintem barátságos
Sonny

#33

2013-02-28 21:24

Ez a belterületté nyílvánítás sok gondot oldana meg, persze legjobb lenne a csatorna végre :) Mindenesetre ez is nagy előrelépés.
tibcsi

#34

2013-03-03 18:33

Ez igy is nagyon sok 950ft ez havi szinten 5000ft pluszez a rezsicsökkentés ugye?

nagy

#35 Re:

2013-03-03 18:41

#33: Sonny - draga nagy vezírnek ez nem érdeke csak a rohadt stadion!