A választói összefogást támogató nyilatkozat

Együtt 2014

#1376 EGYÜTT 2014!!!!!!!!!!

2012-11-16 11:12

Vendég

#1377 Re: EGYÜTT 2014!!!!!!!!!!

2012-11-16 11:57

#1376: Együtt 2014 - EGYÜTT 2014!!!!!!!!!!

Talán azért nem hisszük el, mert még teljesen nem bolondított meg bennünket az ORBÁN-kormány.

Elég ebből

#1378 Re: EGYÜTT 2014!!!!!!!!!!

2012-11-16 12:00

#1376: Együtt 2014 - EGYÜTT 2014!!!!!!!!!! 

 Én mindig is tudtam, hogy nagyon jól élek, csak nem látszik meg rajtam. Ma is dőzsölni fogok  az ebéddel, mert leszedtem a kertben a maradék spenótomat,   ez legközelebb tavasszal fog megtörténni, ha megérem. Gondolkodom, hogy a nagy dőzsölésben csináljak-e 1 zsemle (helyett kenyér)+1 tojás+ 15 dkg darálthúsból vagdalthúst(fasirt), vagy pedig süssek 1 tükörtojást feltétnek. A fasirttal jobban járok, mert azt 2-3 napra beosztom.  Szóval fejedelmi ebédem lesz, tehát jól élek. A szegény embert nem nagyon tudja ezt magának megengedni, ezt kéne belátni a kormánynak.

Jól élnek az emberek Felcsút környékén is. Láttátok-olvastátok, hogy az egyik létminimum alatt élő bácsi elment a Mészáros Lőrinc uraság lucernaföldjére és lekaszált egy kosárnyi lucernát a jószágainak? Hát a bácsi lebukott, a KASZÁJÁT ELKOBOZTÁK és az öreget feljelentették. Szép új világ. Nem az öregnek kellene szégyenkezni, hanem Mészáros Lőrincnek, meg annak, aki a földeket Felcsúton és az ország nagy részén osztogatja. Milyen pályázat alapján kapják azok, akik kapták, teszem fel a kérdést.

A legnagyobb baj az, hogy nem látom a kiutat, ez a kormány úgy lekezeli az embereket, ahogy még az ideáljuk, VITÉZ NAGYBÁNYAI HORTHY MIKLÓS sem tette. Ezek a felfuvalkodott kisdzsentrik, akiknek ökükbe hullott a vagyon, a gazdagság, a diploma, ezek nem tudják, mi a szegénység. Ha ezek maradnak hatalmon, elvesztünk. Mi jöhet még!


Vendég

#1379

2012-11-16 12:04

Kitartást kívánunk a baloldalnak és Gyurcsány úrnak a munkájukhoz!

Varga család

#1380 Re: Re: EGYÜTT 2014!!!!!!!!!!

2012-11-16 12:09

#1378: Elég ebből - Re: EGYÜTT 2014!!!!!!!!!!

Igaza van, de van reményünk, mert azt jöhet még, hogy Orbán és a fidesz takarodik! Éppen most írtuk alá a petíciókat. Látom milyen szép számmal aláírták egy hét alatt hálaistennek.

BALOLDALI

#1381 Re: Re: Néhány kérdés Bajnaiékhoz

2012-11-16 12:50

#1370: zizi - Re: Néhány kérdés Bajnaiékhoz

Teljesen igazat adok a Szolidaritásnak és neked, de még lehetne sorolni napestig a FIDESZ-KDNP által elkövetett hibákat úgy politikai, mind gazdaságpoltikai téren. Valóban röviden az utolsó két szavaddal lehet jellemezni a 2,5 éves kormányzásukat, hogy ámokfutás és hazugsághalmaz.

EGYÜTT 2014!!!!!!!!!!

Péter

#1382 Re: Re: Re: Re: Néhány kérdés Bajnaiékhoz

2012-11-16 12:56

#1370: zizi - Re: Re: Re: Néhány kérdés Bajnaiékhoz

Önző vagyok? Miért is? Én a saját munkámból élek meg, a bálványaid pedig a kapcsolataik révén megszerzett tőkéből és mások munkájának kizsákmányolásából.  De azért nyalsz nekik,  rám pedig irigykedsz. Az óriási tőkejövedelmeik észrevehető mértékű megadóztatása helyett az én munkával szerzett jövedelmemre fáj a fogad.  Ez ám a baloldaliság!

old

#1383 Re: Re: Re: Re: Re: Néhány kérdés Bajnaiékhoz

2012-11-16 13:15

#1382: Péter - Re: Re: Re: Re: Néhány kérdés Bajnaiékhoz

Mindenhová kell néhány ilyen mint te. Jómagam nem irigykedem rád Péter, mert aki ilyen modorral kezeli embertársait, az vagy egy nagyon érzéketlen, magányos és boldogtalan ember lehet, vagy pedig nagyon egoista.....vagy mindkettő. Meg fogod kapni te is ami jár, erről gondoskodni fognak az embertársaid, és meghálálják majd azt a nagy szolidaritást és szeretetet amit kapnak tőled, ebben biztos vagyok.

L.

#1384 Re: Re: Re: Re: Re: Néhány kérdés Bajnaiékhoz

2012-11-16 13:28

#1382: Péter - Re: Re: Re: Re: Néhány kérdés Bajnaiékhoz  

 Hogy is szól a dal? Mondjad, fiam, mondjad, Péter, nem vagy még egy kilométer.... vagy valami hasonló...

Nevem is adtam hozzá, Péter. Azért annak örülök, hogy tegnap megkereszteltek Téged is. Mégiscsak jobb, ha valakit nevén lehet szólítani, még ha nem is igazi nevén.

Lukrécia

#1385 Re: Re: Re: Re: Néhány kérdés Bajnaiékhoz

2012-11-16 13:31

#1370: zizi - Re: Re: Re: Néhány kérdés Bajnaiékhoz  

 Kedves Zizi!

3x olvastam el az írásodat, már rég nem olvastam ennyi igazságot, mint amit Te pár sorban összehoztál.

Most sok elfoglaltságom van, de estelefé be fogok lendülni, kitárgyaljuk az eseményeket, van/lesz mit!

Helló!

zizi

#1386 Re: Re: Néhány kérdés Bajnaiékhoz

2012-11-16 14:00

#1382: Péter - Re:  Néhány kérdés Bajnaiékhoz

Igen, önző vagy, most már biztosan tudom! - Van egy hozzád hasonló ismerősöm, aki véletlenül a volt szerelmem, és tudod miért volt?  - Mert hazudik, mint a Fidesz és önző, mint Te.

Nektek küldöm az egyik kedvenc számomat, jó, hogy eszembe juttatták:

http://www.youtube.com/watch?v=s57cdz1IERQhttp://www.youtube.com/watch?v=s57cdz1IERQ

Péter

#1387 Re: Re: Re: Néhány kérdés Bajnaiékhoz

2012-11-16 14:08

#1386: zizi - Re: Re: Néhány kérdés Bajnaiékhoz

Én meg azt tudom, hogy nem kérek abból, hogy a milliárdosok,  a bankok és multinacionális cégek tőkejövedelmének adóztatása helyett az én munkajövedelmemet adóztassák.  Lehet, hogy ez neked baloldali dolog, de nekem nem. Nagyon remélem, hogy az LMP nem áll össze veletek, mert különben befogott orral kénytelen leszek Orbánra szavazni.

Gyula

#1388 Re: Re: Re: Re: Néhány kérdés Bajnaiékhoz

2012-11-16 14:52

#1387: Péter - Re: Re: Re: Néhány kérdés Bajnaiékhoz  

 Kit érdekel, hogy te miből nem kérsz? Olyan gondolkodásficamod van, hogy az nem emberi. Ne kérjél semmiből! Nem is kapsz.

Éppen ma olvastam, hogy a BricoStore is kivonul Magyarországról. Egy újabb multi lép le a legnagyobb örömötökre. Ezzel együtt újabb kb. 1000 ember marad állás nélkül, többek között a sógornőm két gyereke és a veje is. Ez egy család 3 fővel. Képzelheted, hogy ez a család most milyen jól érzi magát. Most örülhetsz, hogy magyar embereknek magyar munkahely kell? Hol van a magyar munkahely?  Te hol dolgozol? Téged nem érint az ilyesmi?

Fogd be nyugodtan az orrod és nyald csak Orbán valagát.

Komplikato

#1389 Re: Re: EGYÜTT 2014!!!!!!!!!!

2012-11-16 14:55

#1378: Elég ebből - Re: EGYÜTT 2014!!!!!!!!!!

A képhez hozzá tartozik, hogy a bácsi nem lopni ment a lucernát a "földesúr" területére, hanem mindíg is onnan szedte a lucernát, csak közben "véletlenül" a Döbrögi uraságé lett a föld, nem is értem hogyan ...

Komplikato

#1390 Hajdúbét

2012-11-16 14:59

"A Hajdú-Bét cégcsoport az ország egyik legnagyobb baromfi- és víziszárnyas-feldolgozója és -értékesítője volt. A társaság finanszírozási problémái 1998-ban kezdődtek, amikor az ázsiai, a brazil és az orosz válság miatt elveszítette külpiacainak egy részét, és ezzel egy időben a belföldi piacokon is csökkentek az árak. A társaság jelentősen eladósodott, mintegy 25 milliárd forint hitelt halmozott fel. Már 1998-ban és 1999-ben is veszteséges volt, amikor 1999-ben a társaságnál tulajdonosváltás történt. Az új pénzügyi befektető nyolcmilliárd forintot tett a cégbe. A korábbi drága hiteleket visszafizették, és a hitelállományt hatmilliárd forintra csökkentették. A társaság 2001-ben nullszaldóssá vált, azonban a hazai piacon az állami tulajdonú konkurenciával a versenyt nem tudta felvenni, ezért nem tudott jövedelmezően működni. 2003-ban a víziszárnyas-piac összeomlása miatt további jelentős veszteségek érték. 2003 második felében a cég vezetése a helyzet normalizálása érdekében reorganizációs programba kezdett, ekkor azonban a beszállítók közül többen felszámolási eljárást kezdeményeztek ellene a Hajdú-Bihar Megyei Bíróságon. A társaság bízott a reorganizáció sikerében, ezért a debreceni feldolgozóüzemét bérbe adta, és székhelyét korábbi telephelyének közelébe helyezte át. 2004. január elejére azonban a bankok felmondták a hitelszerződéseiket, és gyakorolták a korábbi biztosítéki szerződéseikből eredő jogaikat. A legnagyobb hitelező pénzintézet a 2002-ben megkötött hitelszerződésben biztosított egyoldalú vételi opciós jogát érvényesítette, a Hajdú-Bét Rt. nagy értékű ingatlanjaira vételi jogát bejelentette, és az ingatlanokat a Hajdú-Bét Rt. vagyonából egyoldalú jognyilatkozatával kivonta. Az elvonási értékkel a hitelállományt csökkentette. 2004. január 12-én az APEH is inkasszót nyújtott be a cég bankszámlái ellen, ezt követően a Hajdú-Bét Rt. már a bankszámlára érkező árbevétellel sem rendelkezhetett. A januári munkabéreket még a debreceni gyár előre kifizetett bérleti díjából rendezték, azonban a február 10-én esedékes munkabérek kifizetésére már semmilyen fedezet nem állt rendelkezésre, ezért a január 22-én megtartott közgyűlés határozott arról, hogy a társaság bejelenti fizetésképtelenségét, és azonnali felszámolást kért önmaga ellen, tekintettel arra, hogy a bankszámlák zárolása csak a felszámolás jogerős megindulásával oldható fel. (É) A felszámolási eljárás megindítása 2004. január 29-én vált jogerőssé"

Ha ez így van/volt, akkor a témában az OTP vagy az Apeh felelőssége miért is nem merül fel? Egy inkasszó alatt lévő számlán ami mínusz 5 milliárd körül van miként jelenne meg pozitív összeg a befizetések után? És a kötelező előre fizetendő ÁFA miatt miért nem az Apeh a hunyó?
Komplikato

#1391 Re: Hajdúbét - Adalék

2012-11-16 15:00

#1390: Komplikato - Hajdúbét

http://youtu.be/T8r4ZH1bllo (32:40)

Ja és a két oldali vélemények (már akinek van önálló), hogy ne legyen féloldalas a téma:

http://fedor.blog.hu/2012/11/16/hajdu-bet

Péter

#1392 Re: Re: Re: Re: Re: Néhány kérdés Bajnaiékhoz

2012-11-16 15:03

#1388: Gyula - Re: Re: Re: Re: Néhány kérdés Bajnaiékhoz

Gondolkodásficama annak van, aki a milliárdosok tőkejövedelme helyett inkább a munkajövedelmeket akarja adóztatni, de azért baloldalinak nevezi magát.

Amúgy magyarországi munkahelyen dolgozom, olyan magáncégnél, amely a piacról él.  Nem multi, hanem angol-magyar vegyesvállalat és folyamatosan bővülünk. A szoftverfejlesztést gyakorlatilag már teljesen áthozta Budapestre a cég, mert szerintem jobbak is vagyunk és nyilván olcsóbbak is.

Érdekelt volna, hogy mik az "Együtt 2014" gazdaságpolitikai elképzelései, de ezek szerint az, hogy én adózzak többet, hogy Bajnai és a bankok kevesebbet adózhassanak.

Komplikato

#1394 Re: Re: Re: Re: Re: Re: Néhány kérdés Bajnaiékhoz

2012-11-16 15:27

#1392: Péter - Re: Re: Re: Re: Re: Néhány kérdés Bajnaiékhoz

Nem olvastad a részletes programot, mivel nincs is kész, de azért kitalálsz helyette egyett amire lehet köpködni?

Biztos érdekel téged egyáltalán? Másrészt ha valaki karakánan kiállna és elmondaná, hogy hé emberek ilyen megszorításokra lenne szükség a gazdaság talpra állításához és ezért meg azért a célért ezt és azt kéne megtenni, akkor én azonnal támgatnám akkor is ha nekem fájna anyagilag. Mert nem az a cél, hogy nekem jó legyen pár hónapig, hanem az, hogy a béka segge alatt lévő gazdaság talpra álljon. És én technokrata vagyok, abban "hiszek" ami működik.

A Matolcsyzmus meg jól láthatóan bukott, nem kicsit, hanem nagyon. Minden intézkedéssel mélyebbre ásta a gazdaságot, a ebefktetők menekülnek, a bankok nem adnak hitelt a cégeknek, sőt kibonják a tőkéjüket a helyi részlegekből, a vállalkozók a könnyítések ellenére még jobban szívnak a serpenyő másik oldalán lévő extra új adók miatt, stb.


Vendég

#1395 Re: Re: EGYÜTT 2014!!!!!!!!!!

2012-11-16 15:33

#1377: Vendég - Re: EGYÜTT 2014!!!!!!!!!! 

 Majd eljön az az idő is, nem kéne megvárni. Egyébként a ti dolgotok, nem tilos hülyének sem lenni. Ezzel nem azt mondom, hogy azok vagytok, csak azt, hogy nagyn meg vagytok vezetve.

zizi

#1396 Re: Re: Re: Néhány kérdés Bajnaiékhoz

2012-11-16 15:36

#1392: Péter - Re:  Néhány kérdés Bajnaiékhoz

Péter!

Te már úgy belegabalyodtál az önzőségbe, hogy vastagon teszel a 9 999 999 fő honfitársadra, a lényeg, hogy Te... Ilyen vagy, tiszteletben tartom, de nem tisztelem, ezt meg Te tartsd tiszteletben, légy szíves!

Tudom, nem kell megvédenem egyik baloldali hozzászólót sem, ezért csak arra szeretném a figyelmedet felhívni, hogy ne legyél figyelmetlen!  Én nem találtam olyan, legalábbis általam értelmezhető szavakat, amelyek azt jelentenék, hogy a milliárdos tőkejövedelmek helyett inkább a munkajövedelmek legyenek megadóztatva. Én a progresszív adózásról olvastam, ami szerintem nem azonos azzal.

Einfach antikomplikato

#1397 Re: Re: Re: EGYÜTT 2014!!!!!!!!!!

2012-11-16 15:37

#1389: Komplikato - Re: Re: EGYÜTT 2014!!!!!!!!!! 

 Kérdezd meg a felcsúti Döbrögiket.

Gyula

#1398 Re: Hajdúbét

2012-11-16 15:40

#1390: Komplikato - Hajdúbét  

 Attól, hogy időnként előveszitek a Bajnait lejárató, ill lejáratni akaró karaktergyilkos anyagokat, attól a Bajnai még nem lesz bűnös a Hajdú-Bét ügyben. Egyszer csak abbahagyjátok!  Útáljátok (?!????!???) Orbánt és a politikáját, de ugyanazt csináljátok, mint ő és holdudvara. Szép.

Gyula

#1399 Re: Re: Re: Re: Re: Re: Néhány kérdés Bajnaiékhoz

2012-11-16 15:42

#1392: Péter - Re: Re: Re: Re: Re: Néhány kérdés Bajnaiékhoz  

 Kifordítom, befordítom, mégis bunda a bunda...

Kifordítod, befordítod, minden energiád erre megy el, ha éppen nem a gusztustalanabbik éneddel rukkolsz elő, de attól még igazad nem lesz. Minden szavadat, minden mondatodat a gyűlölet irányítja. Így nem lehet, de legalábbis nem szabad. Ebben nem vagyok partner. Szevasz.

Komplikato

#1400 Re: Re: Hajdúbét

2012-11-16 15:46

#1398: Gyula - Re: Hajdúbét

Tisztelt hozzászóló, legközelebb kérem OLVASSA EL amire válaszol!

A szöveg tényszerű leírása volt az esetnek, nem a HírTV/Pesty úr által prezetált ál-tény halmaz. Valamint a belinkelt videóban is elhangzik egy csomó tény, amit "szokás" egyesek részéről az ügyben kifelejteni. Ha önt bármilyen irányból érdekli az ügy, kérem olvassa el a beidézet szöveget és hallgassa meg a videó ide vágó részét. Az ott állítottakat pedig bárki ellenörizheti ha megkérdez egy bármilyen témában jártas jogi vagy gazdasági szakembert.