Peticiok.com

Tiltakozunk Pesty László bírósági elmarasztalása ellen!

Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével

jutwood#1 Nov 10, 2011, 10:33
"A tárgyaláson a filmes azt mondta, a szakmai szabályok betartásával járt el az ügyben" Elmondhatja ugyanezt a bíró is????
Vendég#2 Nov 10, 2011, 11:35

Re:

pj#3 Nov 10, 2011, 11:43
"Szánalmas, ha az ország volt miniszterelnöke azzal tölti becses idejét, hogy újságírókkal szívózzon. Egy volt miniszterelnöknek úgyszólván munkaköri kötelessége, hogy vastagabb bőrt ápoljon az ábrázatán, mint azok, akiknek sem hatalmuk, sem befolyásuk nincs, akik mögött nem állnak sötét magánbirodalmak, és akik csak a szó erejében bízhatnak, ha a hazájukban mocskos játékokat űznek az emberekkel."
Vendég#4 Nov 10, 2011, 11:50
Bajnai, egy senkiházi, aki miatt több ember családja tönkre ment, ugyan olyan szélhámos csaló, mint az apja, aki nem mert Magyarországra jönni.
Vendég#5 Nov 10, 2011, 13:35
Szégyen!
Vendég#6 Nov 10, 2011, 13:51
Pesty László riportot, illetve dokumentumfilmet készített a tönkrement libatenyésztőkről. A dokumentumfilm az elhangzott vélemények rögzítését tartalmazza, azt mutatja be, hogy az állítólag teljesen ártatlan Bajnai Gordon közreműködésével, vezérlésével kialakult helyzetben emberek élete ment tönkre, mivel a munkáért járó fizetségüket nem kapták meg. Emlékezetem szerint 9 fő nem bírta elviselni és feldolgozni, hogy a családja gyakorlatilag megélhetési gondokkal küzd, gond a napi élelem megvásárlása is, ezért öngyilkosságba menekült. Az egyik tüntetésen szerepelt a tönkrement százak-ezrek képviseletében 2 fő, akik elmondták az eseményeket, és a szomorú végkifejletet.Tudtommal, fizetségüket a mai napig sem kapták meg. Úgy gondolom, hogy Bajnai Gordon közvetve mindenképpen felelős a történtekért, az a kijelentése nem mentség, hogy "nem értettünk hozzá" - akkor talán nem kellett volna belekontárkodni!!! Pesty László rendezőnek nem feladata, hogy az érintettek által a részére elmondottakat minden irányból "lenyomozza". A szólásszabadság és sajtószabadság értelmében azonban joga van az elhangzottak alapján véleményt formálni, és publikussá tenni! Az a gondolat merült fel bennem, hogy a jelen bírói ítélet elfogult a volt miniszterelnök javára - nem állítom, nem kijelentem - csak feltételezem -, de nagyon erősen feltételezem! Ezen ítélet azt is közvetíti nekem, hogy a bíróságok előtt "vannak egyenlők és egyenlőbbek"! A bíróság ismét alulmúlta önmagát!
K.Patakfalvy
Vendég#7 Nov 10, 2011, 14:22
Bajnai egy csaló miért veszi számba a feljelentését, Egy csaló zsaroló az emberek lehuzoja!!!!
Vendég#8 Nov 10, 2011, 14:49
Fel háborító,biztos egy"kebel barát"volt a döntnök!
Vendég#9 Nov 10, 2011, 15:43

A mai BÍRÓSÁG a bűnöst felmenti, az ártatlant bünteti! Minél hamarabb változásra van szüksége a magyar embereknek!!!
Vendég#10 Nov 10, 2011, 15:43

Re:

Konkrét esetem volt#11 Nov 10, 2011, 15:48

Re:

#1: jutwood -

Kedves jutwood,

elvileg nem tartom kívánatosnak a petícióknak a szervezését, hisz jogállamban élünk, és bíznunk kell az igazságszolgáltatásban. De hadd kérdezzem, mi a véleménye arról, hogy sok esetben történik meg, hogy felsőbb fokon ellenkező határozatot hoz a bíróság.

Ilyenkor Ön azt meri állítani, hogy a második bíró NEM betartotta a szabályok alkalmazását?

És arról a bíróról mi a véleménye, akinek a döntéseit sorozatosan semmisnek nyilvánítják?

Vendég#12 Nov 10, 2011, 15:51
Köztudott, tényleg a Bajnai a felelős, és mégis.....? Lassan elhiszem a kétkedőknek, nincs megfelelő bíróságunk.
Vendég#13 Nov 10, 2011, 16:00
ELÉG!!!!!
Elég a PÉNZ, a BIRODALOM uralkodásából.
Övék a pénz,a hatalom övék az IGAZSÁG?????
Vendég#14 Nov 10, 2011, 16:03
Csak és kizárólag úgy tudja bajnai bebizonyítani állítását,hogy megnevezi azt a bankot,amelyikben őrzi,a libák árát!! Az állatokat leadták,az árával,a mai napig nem számolt el,és ha nincs meg,akkor,egy közönséges tolvaj, és akkor,még finoman fejezte ki magát,Pesty László !!!Kérnénk,hogy az országvezetők, intézkedjenek,hogy ez az ügy,újra legyen tárgyalva !
Vendég#15 Nov 10, 2011, 16:04
Igaza van Pesty Lászlónak teljesen,elöszőt is ő csinált egy dokumentumfilmet ,ami ugy igaz ahogy van ,másodszo Gordonka ne tiltakozzon közszereplő!Harmadszor Ő mondta -Nem értetünk hozzá!!...akkor miért csinálta ,amihez nem értek nem vállalom ,akkor vállalja a felelősséget is !!Bajnai Gordon "Úr" meghalt 8 ember ,ez Önnek semmit nem jelent ???Hajrá Pesty ÚR))))
Üdvözlettel:_ Osváth Ilona
Vendég#16 Nov 10, 2011, 16:08

Re:

Vendég#17 Nov 10, 2011, 16:29
pénz beszél kutya ugat.
Vendég#18 Nov 10, 2011, 16:38
Elég a bírók diktatúrájából!!!
Vendég#19 Nov 10, 2011, 16:42
Ilyenkor hol vannak az örök tiltakozók, lopakodó Bakács és társai? Nem féltik a sajtó-és szólásszabadságot?
Vendég#20 Nov 10, 2011, 16:51
Addig kell tiltakoznunk,ameddig minden disznóság ki nem derül,amit a szocik elkövettek ellenünk,a magyarság és a nemzet ellen!! Börtönbe velük!
Vendég#21 Nov 10, 2011, 16:52

BÍRÓSÁGOK...

#1: jutwood -  

 Mihez ért egy bíró szerintetek? A szakmai szabályok egy bírónál nem az sdott ügyben való szakmai hozzáértést jelentik, hanem a bírói eljárás szabályait. Honnan a fészkes fenéből értene egy bíró a szülészeten bekövetkezett hibákhoz és az építőipari esetekhez stb... a mai bírósági és ítélkezési gyakorlat alapjaiban hibás és bűnös. Törvénytelen és jogellenes. Az emberi és a hivatásbéli tartűsról pedig ne beszéljünk. A másik hatalmas baj és bűn, hogy CSAK  ANNAK VAN LEHETŐSÉGE IGAZSÁGÁT MEGVÉDENI, AKINEK PÉNZE VAN A VÉRSZÍVÓ ÉS A TÁRSADALOM ALJÁT MEGTESTESÍTŐ ÜGYVÉD FELFOGADÁSÁRA. PRÓBÁLJON BÁRKI A TÁBLÁHOZ FORDULNI JOGORVOSLATÉRT, HA NINCS ÜGYVÉDJE... LEGJOBB ESETBEN MINIMUM 50 EZERÉRT. mILYEN JOGÁLLAM EZ TESSÉK MÁR MEGMONDANI? mILYEN JOGÁLLAM AZ, AHOL HAMIS TANÚK ÉS HAZUDOZÁS ALAPJÁN LEHET BÁRKIT(!!!!!) BÍRÓSÁG ELÉ ÁLLÍTANI ÉS ELÍTÉLTETNI? OLVASTÁTOK MÁR AZ ÍTÉLETHOZATAL SZABÁLYAIT? A VÁDLOTTNAK VAN A LEGKEVESEBB JOGA, DE A TANÚK MINDENEK FÖLÖTT ÁLLNAK. EGY ESET BARÁTOMTÓL. EL KARJÁK ÍTÉLNI, MERT EGY CÉGTULAJDONOS AZT HAZUDTA A BÍRÓSÁGON, HOGY Ő UTALTA SZERTE SZÉT A CÉG PÉNZÉT... BARÁTOM KÉRTE A BÍRÓSÁGOT, HOGY KÉRJE KI A BANKTÓL AZ ALÁÍRÁSI CÍMPÉLDÁNYT, VAGYIS A BIZONYÍTÉKOT, HOGY KINEK VOLT JOGA UTALNI. A HÜLYE BÍRÓNŐ ELUTASÍTOTTA, MERT A TANÚK VALLOMÁSA NEKI TÖBB -A HAMIS TANÚKÉ -, MINT A BANK EREDETI ÉS MINDET ÜBERELŐ IGAZOLÁSA. HÁT EZ MA MAGYARORSZÁG.  

Vendég#22 Nov 10, 2011, 17:40
Általában így van ,hogy amikor a hasznot kell szedni akkor még mindn jó,amikor pedig a baj bekövetkezik már senki nem felelős, és a kis ember issza meg a levét!
Pontosító szándék#23 Nov 10, 2011, 17:52

Re: Re:

#11: Konkrét esetem volt - Re:

Kedves jutwood,

"elvileg nem tartom kívánatosnak a petícióknak a szervezését, hisz jogállamban élünk, és bíznunk kell az igazságszolgáltatásban. De hadd kérdezzem, mi a véleménye arról, hogy sok esetben történik meg, hogy felsőbb fokon ellenkező határozatot hoz a bíróság."

Látszik, hogy a hozzászóló nehezen fejezi ki magát, kissé átfogalmazom.

"Ilyenkor Ön azt meri állítani, hogy a második bíró NEM TARTOTTA BE a szabályokat?

AZ ÖN LOGIKÁJA SZERINT csak tökéletes bírói döntés létezik, ne tegye magát nevetségessé!

És arról a bíróról mi a véleménye, aki a döntéseit sorozatosan vektoriálisan, balról hozza, az egypárti átkosból?

Úgy szokta meg... "

 

 

Vendég#24 Nov 10, 2011, 17:53
Rendkívül fel vagyok háborodva! Szerencsétlen libatenyésztőket átverték. Hogy még szebb legyen a történet, a fuvart is ők állták, mert le is kellett ám sz állítani a jószágot. És az áfát is be kellett fizetni! Utána meg beül a miniszterelnöki székbe ilyen előzményt követően! Milyen ország lettünk magyarok?
Vendég#25 Nov 10, 2011, 18:42
Támogatom a peticiót.Megjegyzem,ez a bírónő nem az "idős"bírók korosztályába tartozott.