Tiltakozás a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás miatt

nagyobb tiszteletet és jobbulást Horn Gyulának...

#7426 TC. BÜDÖSKOMCSIZÓS BÜDÖSBOGLÁRKA, SZARJANCSIHÁZI LAKOS !!!

2012-01-30 13:20

#7421: filiszteus:  "Pufigyuszi", akire még a mocskos szájú ellenzék sem tudott ugatni semmit, anno.

Légy szíves, nagyobb 10-telettel beszéljél Horn Gyuláról, aki jelenleg súlyos beteg és idős ember.  Az Ő vezetése alatt született a Bokros-csomag,  ami igen tisztességes növekedési pályára állította hazánk gazdaságpolitikáját,  és úgy, hogy szinte megsem kottyant az átlagembernek, pl. nekem, - az alatta lévőket pedig agyon segélyezték, tapasztaltam a környezetemben.  Emlékszem, hogy 65 éves kora körül, amikor itt a III ker-ben felépítette a 3 lakásos házát, próbálkoztak a beszennyezésével, amikoris elmondta  kb. azt, hogy "az én koromban, 45 éves munkaviszony után már lehetett egy  lakásom, amit eladtam, valamint a 41-42 év körüli két gyermekem is eladta a sajátját, és a könyvemért pedig 500.000 márkát kaptam a németektől". ( Biztosan azért kapta a félmillió márkát, mert Pufigyuszi volt élete "főműve"(? ), vagy mégsem ??), -"olyan bizonytalan vagyok".   A Jobbikról még nem tudhatjuk, hogy az agresszivitásukon kivül mire lennének képesek, mindenesetre igen éhesek lehetnek, abbiztos, és ebben az országban már túl sok az éhes száj,  nem kell több. Továbbá a programjuk erőteljesen hasonlított a Fideszére és abból is elég egy, még sok is !!   Szanyi furán néz ki, de nem hülyegyerek és elkötelezett.  Sólyom László pedig, amilyen körülmények között megválasztásra került 2005-ben, világgá szaladtam volna a helyében, de ő nem tette, hm ?? (Attól még Schmitt dr-nál 100x különb, persze szerintem.) Schmitt kiszolgálta a szocialista rendszert vezető beosztásokban, most pedig... ennyi.

filiszteus

#7427 Rettegjünk a skinheadektől!

2012-01-30 13:44

#7424: - Re: tele vannak a börtönök skinheadekkel

Nem próbállak meggyőzni. Ha este a nyóckerben 10 cigány jön veled szemben, ne menj át a túlsó oldalra, hanem örülj, hogy nem skinheadek közelednek.

Sok szerencsét!

filiszteus

#7428 Re: TC. BÜDÖSKOMCSIZÓS BÜDÖSBOGLÁRKA, SZARJANCSIHÁZI LAKOS !!!

2012-01-30 13:49

TC. ANYUKÁD A BÜDÖSKOMCSIZÓS BÜDÖSBOGLÁRKA, SZARJANCSIHÁZI LAKOS !!!

12-telettel fogok beszélni róla. És őszintén kívánok neki még sok-sok évet ott, ahol van.


Vendég

#7430 Re: Rettegjünk a skinheadektől!

2012-01-30 14:25

#7427: filiszteus - Rettegjünk a skinheadektől!

Persze, hogy nem próbálsz meggyőzni, mert az igazság az én oldalamon áll. Jártam a "nyóckerben" sötétedés után nem is keveset és hozzám se szólt senki.

Kedves Demokrata!

Még mindig azt gondolod, hogy filiszteus nem fasiszta, csak néha annak tűnik? Több kell a hozzám intézett válaszainál, hogy meggyőzzön arról, hogy a "filiszteus" nick választása rasszista, antiszemita indíttatású? Szerintem nem kell több bizonyíték.

filiszteus

#7431 A baloldali értelmiség elméncségei

2012-01-30 14:29

Javaslom, hogy szedd csokorba és adasd ki könyv formájában a hozzászólásaidat "A baloldali értelmiség elméncségei" címen. Sas Józsi és Nagy Bandó András rajongói mind meg fogják venni. Garantált a siker, ha még mondatonként beleveszel egy-egy bazmeget. 14-teltetem Pufigyuszit!
filiszteus

#7432 Cigánybűnözés márpedig nincs, a Föld lapos! És kész!

2012-01-30 14:31

#7430: - Re: Rettegjünk a skinheadektől!

Baloldali összefogásra törekedsz? No pasaran! Madrid határán álltunk a vártán...

filiszteus

#7433 Re: Re: Rettegjünk a skinheadektől!

2012-01-30 14:35


Vendég

#7434 Re: Cigánybűnözés márpedig nincs, a Föld lapos! És kész!

2012-01-30 14:44

#7432: filiszteus - Cigánybűnözés márpedig nincs, a Föld lapos! És kész!

Nem vagy ám se érdekes, se szellemes figura. A jósolgatásod meg egyenesen nevetséges. Nem tudsz érvelni, hát kihátrálsz az érvek elől valami hülyeséggel, amit a szélsőjobb oktatott neked. Mikor visszafordul, akkor másikat veszel elő, hátha az bejön. Mivel a témák nem kifogyhatatlanok, ismétled is őket, hátha elfelejtette őket az általad idiótának gondolt baloldali "proletár". Nem volt véletlen, hogy lebuktál, mint fasiszta. A nyomaidat otthagyod a hozzászólásaidban, mert tipikusak, mint ahogy az is, hogy rögtön váltasz, ahogy az egyik vonalon összeomlottak az "érveid".


Vendég

#7435 Re: Re: Re: Rettegjünk a skinheadektől!

2012-01-30 14:47

#7433: filiszteus - Re: Re: Rettegjünk a skinheadektől!

Lehet, hogy máshol is támadtak már meg valakit? Lehet, hogy mások voltak? Lehet, hogy azok is és a "fajtájuk" is bűnöző? Lehet, hogy nem is emberek az egész pereputtyukkal együtt? Olvasgasd nyugodtan a szélsőjobb propagandáját! Attól "okosodsz".

Demokrata

#7436 Re: TC. BÜDÖSKOMCSIZÓS BÜDÖSBOGLÁRKA, SZARJANCSIHÁZI LAKOS !!!

2012-01-30 15:05

#7426: nagyobb tiszteletet és jobbulást Horn Gyulának... - TC. BÜDÖSKOMCSIZÓS BÜDÖSBOGLÁRKA, SZARJANCSIHÁZI LAKOS !!! 

 Hrn Gyulát, mint sok más politikust a FIDESZ-vezérkar erre nem kis pénzért alkalmazott emberének sikerült kellőképpen egy életre befeketíteni. Az én szememben ő egy életre az a Horn Gyula lesz, aki megnyitotta avasfüggönyt, kiengedte az NDK-s menekülteket, mint külügyminiszter, akit a nyugat mai napig is elismer, könyve jelent meg. Ezt az embert is kikezdte a mélyen tisztelt jobboldal a lakásvásárlásával. Ő volt az utolsó magyar politikus, aki tisztességes útun vásárolt lakást magának, miután az eladott lakása árából, a megtakarításából és a Németországban eladott könyve bevételéből vásárolta meg villáját, ami a mai nagyurak otthonához képest hétvégi házikó. Ezért aljas módon kikezdték, ebben tisztára mosták, jött a pufajka, amit sok más 56-ossal egyetemben ő is magára húzott, mert ha nem tette volna, sosem ismeri meg a világ, hiszen jó esélye lett volna egy parancsmegtagadás miatti főbelövésre. Ő az az ember, akinek az 56-os "K" a legalpáribb módon a halálát kívánta, mit kívánta, követelte. Ma ez az ember idős, beteg, és sokkal-sokkal nagyobb tiszteletet érdemel, mint amilyet kap. Bokros Lajost sosem fogják elismerni, ahhoz ennek a társadalomnak fel kell(ene) nőni. Nem fog, az egyszerűbb embereket megszédítette a fene nagy szabadság, azt hiszik, hogy mindent szabad, meg az ellenkezőjét is. Meg kéne tanulni az embereknek, hogy  a kerítés a sok-sok igérgetés ellenére sincs kolbászból, pedig minden reggel kinézek az ablakon, hogy hátha, mégis, de nem. Nekünk is tenni kell érte valamit, aminek nem a rombolásból kéne állni.

Demokrata

#7437 Re: Re: TC. BÜDÖSKOMCSIZÓS BÜDÖSBOGLÁRKA, SZARJANCSIHÁZI LAKOS !!!

2012-01-30 15:06


Vendég

#7438 Re: Re: Rettegjünk a skinheadektől!

2012-01-30 15:08

#7430: - Re: Rettegjünk a skinheadektől! 

 Filivel tudok beszélgetni, néha meg tudnám tépni virtuálisan, néha pedig nagyon elgondolkodtat. Én bízom benne, hogy nem fasiszta, még ha nem is vagyunk az esetek többségében azonos véleményen.

Demokrata

#7439 Re: A baloldali értelmiség elméncségei

2012-01-30 15:10

#7431: filiszteus - A baloldali értelmiség elméncségei 

 Megint beleszólok mások beszélgetésébe: Sas Józsi ripacs, de Nagy Bandó azért sokkal több ám! Mondjuk, hofi közelébe nem ér, de jó az irány... És légyszi hagyd békén Horn Gyulát, egy védekezésre képtelen embert, még ha nem is szimpatizálsz vele, nem illik bántani.

filiszteus

#7440 Re: Re: TC. BÜDÖSKOMCSIZÓS BÜDÖSBOGLÁRKA, SZARJANCSIHÁZI LAKOS !!!

2012-01-30 15:38

A tényeket nem árt figyelembe venni

Tiszteletet követelsz Horn Gyulának és közben 56-os K-nak nevezed Wittner Máriát, mert a halálát kívánta. Azt gondolom természetesnek tartod, hogy a holocaust túlélők a nyilasok halálát kívánták és sokan beálltak ezért ávósnak. Csak egy kis arányosságot kérnék tőled.

Horn önként jelentkezett pufajkásnak. Ez kiderül az önéletrajzából, ami fel lett téve a netre is. Nem is tagadta.

Maga ribánszky Róbert állította róla, hogy a forradalom leverése után ütött-vágott-lőtt mint a bolondóra, mert a kis emberekben ilyen bosszúszomj lakozik (mint ahogy Ti állítjátok orbánról, de hát ugye a mi törpénk különb, mint a másik oldalé) A felkelők által megölt félszemű bátyjáért akart bosszút állni, aztán kiderült később, hogy egy szovjet katonai teherautó gázolta halálra, mert a fél szeme miatt nem vette észre időben.

Demokrata

#7441 Re: Re: Re: TC. BÜDÖSKOMCSIZÓS BÜDÖSBOGLÁRKA, SZARJANCSIHÁZI LAKOS !!!

2012-01-30 15:58

#7440: filiszteus - Re: Re: TC. BÜDÖSKOMCSIZÓS BÜDÖSBOGLÁRKA, SZARJANCSIHÁZI LAKOS !!! 

 A Ribánszkit sem tartom valami nagyra. Horn Gyula megint egy téma, amiben nem fogunk egyetérteni.

Borcsa néni mossa ki, pfúú, de büdös, dobja ki !

#7442 "Most genya voltál, Fili!"

2012-01-30 16:20

#7437: Demokrata - Re: Re:   Nevezzük nevén a gyereket !!!

Ne vicceljél, léci, Fili mindig genya, hiszen kutyából van !!!  === Tudod, dögöljön meg a sok szoci nyugger! ===   A genya az genya, ő a büdöskomcsizós büdösboglárka & filiszteus egyfejű, kétseggű Szarjancsiházáról,  ahol nem csoda, hogy a kerítés is hurkából van, amit naponta ürítenek a jószágok, alólakrém díszítéssel.


Vendég

#7443 Re: "Most genya voltál, Fili!"

2012-01-30 16:36

#7442: Borcsa néni mossa ki, pfúú, de büdös, dobja ki ! - "Most genya voltál, Fili!" 

 Ez nem volt szép, fogadd el, hogy ő másképp gondolkodik.


Vendég

#7444 Re: Re: "Most genya voltál, Fili!"

2012-01-30 16:39

#7443: - Re: "Most genya voltál, Fili!"

A bibi csak az, hogy az teljesen elfogadhatatlan.

ennyi

#7445 Re: Re: "Most genya voltál, Fili!", mint mindig !

2012-01-30 16:44

#7443: - Re:  a genya az genya...

Buta ember, de nem is kicsit, aki azt másképp gondolkodásnak fogja fel, hogy "dögöljön meg a sok szoci nyugger" és a többi hasonló mondokáját. Léci, kímélj meg a választól, mert, aki annyira unatkozik, hogy még egy ilyen embert is képes védelmébe venni, az saját maga is hasonló, vagy éppen alakulóban van.  Üdv.

filiszteus

#7446 Re: Re: Re: Re: TC. BÜDÖSKOMCSIZÓS BÜDÖSBOGLÁRKA, SZARJANCSIHÁZI LAKOS !!!

2012-01-30 17:09

#7441: Demokrata - Re: Re: Re: TC. BÜDÖSKOMCSIZÓS BÜDÖSBOGLÁRKA, SZARJANCSIHÁZI LAKOS !!!

Nem kell egyetértenünk, csak egyet kérek. Hidd el, hogy a 7442-es hszt nem én írtam, hogy azt a látszatot keltsem, hogy a baloldalon ilyen büdös, tapló, műveletlen, mosdatlanszájú tirpákok vannak.

 


Vendég

#7447 Re: Re: Re: "Most genya voltál, Fili!", mint mindig !

2012-01-30 17:23

#7445: ennyi - Re: Re: "Most genya voltál, Fili!", mint mindig ! 

 Alapjaiban mi egyet szoktunk érteni, csak most valamiért túlságosan felkaptad a vizet, ezt kifogásoltam.  Még a végén azt mondja, hogy a baloldali ember  mindig, mindenki trágárul beszél.

Egyébként front van, vagy mi a fene, szétrobban a fejem. El is tűnök hamarosan.

Demokrata

#7448 Re: Re: Re: Re: Re: TC. BÜDÖSKOMCSIZÓS BÜDÖSBOGLÁRKA, SZARJANCSIHÁZI LAKOS !!!

2012-01-30 17:28

#7446: filiszteus - Re: Re: Re: Re: TC. BÜDÖSKOMCSIZÓS BÜDÖSBOGLÁRKA, SZARJANCSIHÁZI LAKOS !!! 

 Most már annyi keresztbebeszélgetés van, hogy lassan senki nem tudja, ki kinek válaszol, mihez szól hozzá. Én elhiszem, hogy nem Te írtad, nem is én észrevételeztem. Most elköszönök mára, úgyhogy bárki bármit ír, nem én voltam.

filiszteus

#7449 Re: Re: Re: Re: "Most genya voltál, Fili!", mint mindig !

2012-01-30 17:32

hajrá jobbik

#7450 TC. BÜDÖSKOMCSIZÓS BÜDÖSBOGLÁRKA, SZARJANCSIHÁZI LAKOS !!!

2012-01-30 17:32

A 7442-es hszt én írtam, mert a jobboldalon a fenti címzéshez hasonuló, olcsó szarjancsik nyüzsögnek, akik képesek erőszakosan befurakodni egy baloldali fórumra és ott idős embereket klféle trágár kifejezésekkel inzultálni, majd úgy viselkedni, mintha mi sem történt volna. Ráadásul ez szerintük: a műveltség jele. Had gratulálok ehhez a sajátságos szövegértéshez !!!