Tiltakozás a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás miatt

Mindhalálig Gyurcsány

#4851 Re: Re: Re: Re: Fel, fel, MATOLCSY-MARTONYI-JÁRAI TRIÓ, MINT BESÚGÓ III/2 ÜGYNÖK ÉS MSZMP TITKÁR

2011-11-03 21:35

#4849: AZÉRT IS GYURCSÁNY FERENC - Re: Re: Re: Fel, fel, MATOLCSY-MARTONYI-JÁRAI TRIÓ, MINT BESÚGÓ III/2 ÜGYNÖK ÉS MSZMP TITKÁR 

 Azt hiszem, elszakadt a cérnám. Ez a faragatlan narancsos tuskó görény kiverte a biztosítékot. Nem is azzal, amit írt, hanem a stílus, a csak baloldalon látom meg a rosszat, igaz a tizede, mit tizede, ezrede sem igaz annak, amit leírt, de ha sokszor leírja, igazzá válik. A másik oldalon minden jó, amit persze ő is tud, hogy nem az, de a mérhetetlen gyűlölete odáig viszi, hogy annak is örül, hogy a mai kormány másfél év alatt több kárt okozott az országnak, mint 90 óta az összes többi együttvéve. Én ennek a görénynek egy szavára sem fogok reagálni, mert nem vagyok hajlandó fölrobbanni miatta. Üsse meg a guta az apját meg az anyját, ha élnek még. Nem tudom azokat sem tisztelni, mert valószínű, hogy ezt a sok mocskot otthonról hozta. Maguktól nem lesznek az emberek ennyire ellenszenvesek, valamilyen iskola kellett hozzá. Na, én be is fejezem, mert megint nem alszom az éjjel.

Nem baj, kimegyek a nappaliba, tanácsot kérek nagypapámtól a falon. Olyan aranyos mosolyt varázsolt a rajzoló az arcára, annyira élethű, hogy el sem tudom mondani. Nézem a képet, és hallom, ahogy mondja, hogy ő mit csinálna. Ehhez az éjszakai csönd kell, amikor nem zavar senki. Már ez is jó volt, hogy így kiírtam magamból.


Vendég

#4852 Re:

2011-11-03 23:01

#9: -

"És idegen kalandorok autóztak, házat vettek, földet vásároltak, drága
régiségeket, kincseket gyűjtöttek. Mert minden eladóvá lett, amit magyar munka, magyar vér, magyar verejték termett. És
ők megvettek mindent: házat, bútort, ruhát, ékszert, embert." Szabó Dezső

KAPD BE GYURCSÁNY 25 CENTISÉT, HA CSAK Ő TUD IZGALOMBA HOZNI

#4853 Re: Re: Re: Re: Re: Re: 2014-BEN ÓRIÁSI BALOLDALI GYŐZELEM LESZ, BIZONY...

2011-11-03 23:36

#4850: - Re: Re: Re:FEL, FEL TE RŰHES KUTYA,  ÍRÁNY. A TV SZÉKHÁZ  BÜFÉJE...

TE DEGENERÁLT, GYURCSÁNYNAK GYERMEKKÉNT, DE AKÁR AZ ÉDESANYJÁNAK IS,  MI KÖZE VOLT, AHHOZ AZ EMBERHEZ, AKITŐL ELVÁLTAK ÚTJAIK ÉS CSÖVESKÉNT ELHALÁLOZOTT.   PL. ORBÁN PAPA -VELE ELLENTÉTBEN-  MEGGAZDAGODOTT.   GYURCSÁNYT ÉS LÁNYTESTVÉRÉT SZEGÉNYSÉGBEN, DE BECSÜLETTEL NEVELTE FEL A MAMÁJUK, AMI  EGY IGEN SZOMORÚ CSALÁDI HELYZET,  EGY MELÓBAN MEGFÁRADT IDŐS ASSZONY, DE TANÍTTATTA GYERMEKEIT,  EREJÉN FELÜL IS.  TUDOD, TE SENKHÁZI, AZ ILYENT TISZTELNI, BECSÜLNI KELL, NEM PEDIG - KI TUDJA HONNAN ÉS FŐLEG KITŐL SZÁRMAZÓ-  RÉSZINFORMÁCIÓKKAL TRAKTÁLNI BENNÜNKET.  ORBÁN- FAMÍLIA KFT-JÉVEL FOGLALKOZZÁL, AKI ÁLLAMI MEGRENDELÉSEKKEL SZEREZTE, VAGY LOPTA ÖSSZE- VISSZA  A VAGYONÁT,  ÉS  "BÜDÖSKOMCSI"  MIVOLTJA SEGÍTETTE A PRIVATIZÁCIÓBAN BÁNYÁKHOZ JUTNI,  MERT ELŐTTE OTT VOLT KOMMUNISTA VEZETŐ, AZAZ PÁRTTITKÁR.  FELNŐTT FIA MINISZTERELNÖKSÉGE ALATT PEDIG ÁLLAMI MEGRENDELÉSEKBŐL GYARAPÍTOTTA TOVÁBB VAGYONÁT. NA, TEDD A MÉRLEGRE A SZÜLŐKET ÉS UTÁNA UGASS, KUTYA!  SZERÉNKE


Vendég

#4854 A piti tolvaj fiából nagy tolvaj lett

2011-11-04 00:28

#4853:

Hát mondjuk ez a köze van hozzá: "Gyurcsány Ferenc apja kétszer börtönbe is került. A meg nem adott kölcsönök miatt, illetve közveszélyes munkakerülésért. Az apa nélkül maradt családot ilyenkor az édesanya jövedelméből kell eltartani."

Jó ideig az apja is nevelte a kis Gyurcsányt. Talán ezért is lett a kis tolvaj fiából nagy tolvaj.


Vendég

#4855 Re: A piti tolvaj fiából nagy tolvaj lett

2011-11-04 01:27

#4854: - A piti tolvaj fiából nagy tolvaj lett KI TUDJA HONNAN ÉS FŐLEG KITŐL SZÁRMAZÓ-  RÉSZINFORMÁCIÓKKAL TRAKTÁLNI BENNÜNKET.

Főleg magától a kis tolvaj fiából lett nagy tolvajtól:

"Hogy édesapja börtönviselt, arról először maga Gyurcsány beszélt Debreczeni József 2006-ban megjelent könyvében, Az új miniszterelnökben"

ITT A PIROS, HOL A PIROS !!!???

#4856 SZÍJ-GYÁRTÓ END LÁZ-ÁR KETTŐS, NYERŐ PÁROS

2011-11-04 01:38

#4854: - EZEKET IS GYURCSÁNY APJA NEVELTE ???

SZÍJGYÁRTÓ AZT SEM TUDTA MENNYI A FIZETÉSE,  NEM VETTE ÉSZRE,  HOGY  300.000-REL TÖBB VAN A SZÁMLÁN, MINT AMENNYI AZ ÁLTALUK LIMITÁLT BÉRFLAFON ???  AZ AUTÓJÁT EGY GYŐRI CÉG BÉRELI NEKI, KI TUDJA HOGY S MIÉRT ???  POZITÍVUM:  AZÓTA NEM EJTETTE KI A SZÁJÁN A  POFFFÁTLAN  SZÓCSKÁT. ÚGYE ???      LÁZÁR JÁNOS BOLDIZSÁR  -SAJÁT ELMONDÁSA SZERINT-  DEVIZÁBAN ÉS LUXUSAUTÓBAN  UTAZIK.  HA OLCSÓ A FRANK,  AKKOR FELVÁSÁROL, - AZTÁN DRUKKOL MÁSOK,  HA ÚGY TETSZIK, SAJÁT ELTARTÓI KÁRÁÉRT,  MERT NEKI AKKOR DŐL  A HASZON.   GYANÍTOM,  EZÉRT IS  DÖNTIK  BE  A FORINTOT OLY SŰRŰN.    AZ ISMERT AUTÓMIZÉRIA ÜGYE, MILLIÓKBA KERÜLT HAVONTA,  FELÉT AZ ÖNK.,  FELÉT A FITYESZ,  AZ EGÉSZET PEDIGLEN AZ ADÓFIZETŐK CSENGETTÉK.  TÁN NEM KÉNE ÁLLÁSHALMOZÓNAK LENNI, AKKOR ÓTÓ SEM KÉNE OTT FALUN, OTT VAN A  LÓHÁT.     EZT A KIS ÍZETLEN ÍZELÍTŐT NEKED SZÁNTAM,  CSAK ÚGY.    NOS,  ADVA VAN  E  KÉT BŰNHALMOZÓ ÚR,  MAJD MEGLÁTJUK,  NEVEZETTEK  MIKOR MESÉLIK EL,  HOGY A PAPÁJUK ILYEN VÓT-E, VAGY ORBÁN PAPÁTÓL LESTÉK EL A HUNCUTSÁGOKAT ???   JÓ ÉJT:  SZERÉNKE


Vendég

#4857 Re: Re: A piti tolvaj fiából nagy tolvaj lett

2011-11-04 02:35

#4855: - Re: A piti tolvaj fiából nagy tolvaj lett

A nagy Gyurcsány  (id. Gyurcsány Ferenc alkoholista lumpenproletár) is -  aki kis tolvaj - börtönviselt,  de a kis Gyurcsány (ifj. Gyurcsány Ferenc volt MSZP-s miniszterelnök és rekvirált luxusvillában az éhes proletárokról dúdoló büdöskomcsi gazember) - aki meg nagy tolvaj - még csak ezután lesz börtönviselt.

Lukrécia

#4858 Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: 2014-BEN ÓRIÁSI BALOLDALI GYŐZELEM LESZ, BIZONY...

2011-11-04 07:06

#4853: KAPD BE GYURCSÁNY 25 CENTISÉT, HA CSAK Ő TUD IZGALOMBA HOZNI - Re: Re: Re: Re: Re: Re: 2014-BEN ÓRIÁSI BALOLDALI GYŐZELEM LESZ, BIZONY... 

 Szerénke, azt hiszem, Te is jobban teszed, ha leállsz ezzel az idióta barommal. Éretelmesen levezeted, hogy a családnak semmi köze az apa vielt dolgaihoz, ez meg csak fújja tovább a maga degenerált baromságait, ott folytatva, ahol korábban elakadt a tű. Csak mocskolja tovább igazságtalanul a családot, figyelmen kívül hagyva a tényeket. Milyen "ember" lehet ez? Ő beszél tényekről, mikor az Orbán család tényeit leírod, arról kb. annyi a véleménye, mint Dajcstomiról.

Szerintem ne válaszolj neki többet Te sem.

Üdv. Lukrécia

Lukrécia

#4859 Re: SZÍJ-GYÁRTÓ END LÁZ-ÁR KETTŐS, NYERŐ PÁROS

2011-11-04 07:13

#4856: ITT A PIROS, HOL A PIROS !!!??? - SZÍJ-GYÁRTÓ END LÁZ-ÁR KETTŐS, NYERŐ PÁROS 

 És akkor még azt meg sem említetted, hogy sem Gyurcsány, sem Bajnai a fizetésüket nem vették fel, hanem jótékony célra fordytották, mint pl. a gyermekélelmezés. Mutasson nekünk valaki jobboldalról egyetlen politikust, aki ugyanezt megtette. Nem találnak.

SZERÉNKE

#4860 Re: Re: SZÍJ-GYÁRTÓ END LÁZ-ÁR KETTŐS, NYERŐ PÁROS

2011-11-04 10:29

#4859: Lukrécia - Re: A FIDESZ A GAZDAGOK PÁRTJA !!!

NÉZD, LUKRÉCIA, ORSZÁGUNKBAN MAGYAR EMBEREK ÉLNEK, AZAZ EGYFORMÁK.  NINCS KIVÉTEL, NEM IS VOLT ÉS NEM IS LESZ.  LEHET, HOGY MOST TÖBBET NINCS KEDVEM ERRŐL ÍRNI,  DE AZ OKOSABBAK ÍGY IS ÉRTIK,  EZ A BUTA FITYMA PEDIG NEM SZÁMÍT.  HA Ő NEM ALKALMAZZA  A MÉRLEG NYELVÉT, CSAK A SAJÁTJÁT A  S.EGGNYALÁSRA,  LEGYEN AZ Ő BOLDOGSÁGA . ATTÓL AZ MÉG ÚGY VAN , AHOGY MILLIÓSZOR LEÍRTAM ÉS ÍROM,  HOGY A FITYESZ A GAZDAGOK PÁRTJA ÉS AZ ÖSSZES, SEBESEN ÖSSZETÁKOLT INTÉZKEDÉSÜK A GAZDAGOKAT,  EZÁLTAL SAJÁT MAGUKAT  SZOLGÁLJA,  NAGYON KOMOLY ANYAGI ELŐNY FORMÁJÁBAN.   EZ, HA TETSZIK,  HA NEM:  LEGÁLIS  L O P Á S .  EZÉRT ŐK A LEGALANTASABB, SUNYIBB,  SZEMÉT BANDA !!!   NA, LÁTOD, EZÉRT IS,  MEG AZÉRT IS : GYURCSÁNY FERENC ÉS A BALOLDAL (!!!), AKIK NEM CSAK SZÁZSZOR INTELIGENSEBB, ÉRTELMESEBB TÁRSASÁG (BIZONYÍTÁSÁRA LÁSD:  PL. A TŰNTETÉSEKET!),  HANEM SZÖGES ELLENTETJE EZEKNEK, MERT ŐK IGENIS, A SZEGÉNYEBB RÉTEGET TÁMOGATTÁK ÉS MOST IS ÚGY TENNÉK,  EZÉRT RÖVIDESEN ISMÉT HELYREÁLL A VILÁG RENDJE.  AZ HÜLYE, AKI A GAZDAGNAK AD MILLIÁRDOKAT,  A TÖBBMILLIÓ SZERENCSÉTLEN ,  SZEGÉNY EMBER SZEME LÁTTÁRA ,  MEG EGYÁLTALÁN...    EZÉRT SEM ÉRTHETŐ SZÁMOMRA,  HOGY MI BAJUK  GYURCSÁNY VAGYONI HELYZETÉVEL ???  NYÍLVÁNVALÓAN,  NEM EZZELL VAN BAJUK,  MERT EZÉRT ÉPPENSÉGGEL KEDVELNIÜK KELLENE,  AHOGY A TÖBBI MILLIOMOST ÉS SAJÁT MAGUKAT.  EZENNEL PÉLDÁT MUTATTAK A KÖVETKEZŐ LEGUNDORÍTÓBB EMBERI TULAJDONSÁGBÓL IS,  AZ ÖNZŐSÉGBŐL.  SZÍJJÁRTÓ MEG LÁZÁR  FIDESZARC OLYAN, AMILYENNEK FENTEBB LEÍRTAM,  HA ÚGY  TETSZIK, OLYANOK, MINT A NEVÜKKEL IS FÉMJELZETT PÁRTJUK !!  AKIK SZERINT EGY EMBER ANNYIT ÉR, AMENNYI A BANKSZÁMLÁJÁN VAN, AKKOR  EZEKNEK IS GYURCSÁNY, BAJNAI AZ IDEÁLJUK, NEMCSAK NEKÜNK.  ÜDV.

Lukrécia

#4861 Re: Re: Re: SZÍJ-GYÁRTÓ END LÁZ-ÁR KETTŐS, NYERŐ PÁROS

2011-11-04 10:47

#4860: SZERÉNKE - Re: Re: SZÍJ-GYÁRTÓ END LÁZ-ÁR KETTŐS, NYERŐ PÁROS 

 Igen, Szerénke, minden szavaddal egyetértek. Nagyon remélem, hogy ezt a sok mocskot büntetlenül a végletekig nem lehet csinálni. Az előbb megszakadtunk a telefonon, tudtam volna még sok mindent mondani, ami számodra is érdekes lehet. Hódmezővásárhelyet és a körülményeket talán kicsit jobban ismerem, mint a fórumozó átlag. Az életem egy szakasza erősen oda kötődött, éppen most takarítom ki a lelkemből és máshonnan is. Ha érdekel, privátban írok róla, vagy mesélek.

Az előzőekre visszatérve: A Gyurcsány és a Bajnai gazdagsága pedig azért jön jól nekik a véleményem szerint, mert addig, amíg ennek a két embernek a vagyonát mocskolják a birkáik előtt, addig az övékével nem foglalkozik senki. Ha megnézzük a TOP 100-as listát, úgy tudom, a Gyurcsány már nincs is benne. A Bajnait sem tudom, hol áll, de ő sincs a sorban elől. Ezek meg a vagyonukat külföldi bankokba mentik, ellenőrizketetlenek, gyerekek, unokák nevére szereznek mindent, nekik szeméy szerint szinte csak a ruhájuk van, amit felvesznek. Ez mennyivel gusztusosabb? Megint ott tartok, hogy ki a becsületes? Lehet ezt ragozni, közelíteni többfelől, a végeredmény ugyanaz. Már csak azt várom, hogy az emberek szeme mikor nyílik fel?

Üdv. L.

 


Vendég

#4862 Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: 2014-BEN megiint ÓRIÁSI BALOLDALI bukás LESZ, BIZONY...

2011-11-04 10:57

#4858: Lukrécia - Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: 2014-BEN ÓRIÁSI BALOLDALI bukás LESZ, BIZONY... a családnak semmi köze az apa vielt dolgaihoz

Hacsak az nem, hogy az apa tartotta el egy ideig Katus mamát és a kis Gyurcsányt is egy ideig... már amikor nem volt börtönben, mert akkor Katus mamának kellett. Ahogy ezt Debreczeni leírta a Gyurcsányról szóló könyvében.

Lukrécia

#4863

2011-11-04 11:02

Szerénke!
Végignéztem a TOP 100-at. Hát egyik kedvencünk sincs benne, sőt, Oszkó Péter sem. Az egyetlen ismertebb név az EGYKORI baloldalról Dr. Kapolyi László, ő is 80 körül van. Enníit a baloldali harácsról. Csak már bűnhődne az, aki telehazudja a világot ezzel a buzi görénnyel együtt, aki már megint válaszadásra akar késztetni, de nem fog neki menni.
Üdv.L.

Lázár mondjon le !

#4864 Hódmezővásárhelyi polgármeste,r Lázár Jánosra válasz

2011-11-04 11:03

Hódmezővásárhelyen is sokan gyűlöljük Lázár Jánost, amióta azt mondta a közgyűlésen, ami a fentebbi írásban szerepel, annyival bővítem ki, hogy: az összes lányos anyuka tudja már, hogy a 6 éves lázár jános boldizsár hódmezővásárhely legjobb partija lesz. Undorító egy ember, hittünk a hazugságainak, hogy majd a tűzközelbe kerülve minden happy lesz, már tudjuk, hogy őneki. Az autó ügyét is a várossal szponzoráltatta, amíg fel nem léptünk ellene, ez havi 1 millió körül volt, benzinre meg kap a másik állásáért. Polgármester úr, süljön le a képéről az a vastag bőr! A valutát adja veszi, erre buzdít ugyan másokat is, de mi miből vegyünk? Az ilyenek machinálják a Ft árfolyamot, ahogy írták feljebb. El is hiszem, mert neki az a haszon, aki a sok szerencsétlennek tragédia, úristen az égben, ez lett a fidesz!
SZERÉNKE

#4865 Re: Re: Re: Re: SZÍJ-GYÁRTÓ END LÁZ-ÁR KETTŐS, NYERŐ PÁROS

2011-11-04 11:09

#4861: Lukrécia - Re: Re: Re: SZÍJ-GYÁRTÓ END LÁZ-ÁR KETTŐS, NYERŐ PÁROS

LUKRÉCIA,  EZEKNÉL A GUSZTUS SZÓ ISMERETLEN.  EGYÉBIRÁNT PEDIG EZEK ÁLLAMI ELTARTOTTKÉNT GAZDAGODNAK,  MEG FORINT BEDÖNTÉSSEL.  GYURCSÁNY MÁR VAGYONOS EMBERKÉNT LÉPETT SZÍNRE,  AHOL CSAK ADAKOZOTT INKÁBB,  NEM HARÁCSOLT , MINT EZEK A KÖZPÉNZBŐL.  NA, EBBŐL TANULHATNÁNAK A FORINT BEDÖNTŐK IS.

A nép hangja

#4866 Re: Hódmezővásárhelyi polgármeste,r Lázár Jánosra válasz

2011-11-04 11:19

#4864: Lázár mondjon le ! - Hódmezővásárhelyi polgármeste,r Lázár Jánosra válasz 

 Minden szava igaz, csak azt kérdezem, hogy ezt hogy nem látták előre? Ez benne volt a levegőben. A Lázárnál antipatikusabb ember még a FIDESZ-en belül is kevés van, meg kell nézni a parlamenti felszólalásait. Én sokat jártam az elmúlt években Vásárhelyen, az emberektől csak negatív véleményt lehetett róla hallani, aztán jönnek a választások és Lázár újra nyer 70 %-al. Félnek az emberek, vagy miért van ez? Mi mondtuk a párommal az embereknek, hogy a fülkében egyedül van, nem kötelező rá x-elni, de volt olyan, aki azt mondta, hogy biztos ott is figyelik. Volt olyan öregasszony, aki megköszönte levélben Lázárnak a nyugdíjemelést, mintha Lázártól kapta volna.  Örülök, ha Vásárhelyen is kezdik az emberek látni, hogy így nem mehet tovább.

Lukrécia

#4867 Re: Re: Re: Re: Re: SZÍJ-GYÁRTÓ END LÁZ-ÁR KETTŐS, NYERŐ PÁROS

2011-11-04 11:23

#4865: SZERÉNKE - Re: Re: Re: Re: SZÍJ-GYÁRTÓ END LÁZ-ÁR KETTŐS, NYERŐ PÁROS 

 Szerénke!

Elütöttél egy betűt, ezeknél a Gusztos szó szitokszó, hisz' Gusztos Péter a Liberális SZDSZ-nél volt politikus. A gusztus szó pedig tényleg ismeretlen. Tudják ők nagyon jól, hogy az az igaz, amit írsz, de a folyamatos gyűlöletkeltés Gyurcsány és családja ellen eltereli a figyelmet az ő gazságaikról.

Üdv.L.

SZERÉNKE

#4868 Re: Re: Hódmezővásárhelyi polgármeste,r Lázár Jánosra válasz

2011-11-04 11:25

#4866: A nép hangja - Re: Hódmezővásárhelyi polgármeste,r Lázár Jánosra válasz

ÉN IS MEGLEPŐDTEM A KOMMENTEN,  DE AZON IS GONDOLKODOM,  HOGY VIKTÁTORT MIVEL TARTJA SAKKBAN A FORINT-BEDÖNTŐS ???  EZÉRT A NYÍLVÁNOS SZÖVEGÉÉRT  EGY DEMOKRATIKUS ORSZÁGBAN 10 PERCEN BELÜL LEMONDATJÁK !!!

Lukrécia

#4869 Re: Re: Re: Hódmezővásárhelyi polgármeste,r Lázár Jánosra válasz

2011-11-04 11:32

#4868: SZERÉNKE - Re: Re: Hódmezővásárhelyi polgármeste,r Lázár Jánosra válasz 

 Ez így igaz.

Próbállak mobilon elérni, nem veszed fel.

L.

SZERÉNKE

#4870 Re: Re: Re: Re: Re: Re: SZÍJ-GYÁRTÓ END LÁZ-ÁR KETTŐS, NYERŐ PÁROS

2011-11-04 11:33

#4867: Lukrécia - Re: Re: Re: Re: Re: SZÍJ-GYÁRTÓ END LÁZ-ÁR KETTŐS, NYERŐ PÁROS

OK, KÖSZ.  SZÍJ-GYÁRTÓ SEM KUTYA,  EGY ÉVIG NEM VESZI ÉSZRE, HOGY  300.000-REL TÖBB FIZUT KAP A KÖZPÉNZBŐL, AKKOR AZ MÁR MIT ÖSSZELOPACSEKOLT 30 ÉVES KORÁRA ???!!!  DE, A POFFFÁTLAN  SZÓT AZÓTA KITÖRÖLTE A SZÓTÁRÁBÓL, MINT MÁR ÍRTAM, ÉSZREVETTED TE IS ???

SZERÉNKE

#4871 Re: Re: Re: Re: Hódmezővásárhelyi polgármeste,r Lázár Jánosra válasz

2011-11-04 11:34

SZERÉNKE

#4872 Re: Re: Hódmezővásárhelyi polgármeste,r Lázár Jánosra válasz

2011-11-04 11:48

#4866: A nép hangja - Re: Hódmezővásárhelyi polgármeste,r Lázár Jánosra válasz

LUKRÉCIA !  GYURCSÁNY SAJÁT MAGA IRATTA MEG GYERKKORI TÖRTÉNÉSEIT,  AMI IGEN TISZTELETRE MÉLTÓ DOLOG EBBEN A HAZUG VILÁGBAN.  GYURCSÁNY EGY JÓ HUMORÚ, ÉRTELMES,  KEDVES,  POZITÍV,  SÁRMOS FÉRFI, PERSZE, HOGY ÍRIGYLIK ÉS F.SNAK TŐLE. TUDOD, AKINEK VAN HUMORA MINDENT TUD, AKINEK NINCS, MINDENRE KÉPES, LÁSD: VIKTÁTORT, OLYAN, MINT EGY BOT:  FAPOFA.

Lukrécia

#4873 Re: Re: Re: Re: Re: Hódmezővásárhelyi polgármeste,r Lázár Jánosra válasz

2011-11-04 12:00

Lukrécia

#4874 Re: Re: Re: Hódmezővásárhelyi polgármeste,r Lázár Jánosra válasz

2011-11-04 12:05

#4872: SZERÉNKE - Re: Re: Hódmezővásárhelyi polgármeste,r Lázár Jánosra válasz 

 Tudod, Szerénke, az ember szombat délután kimegy a vásárhelyi piacra, csak úgy, nem vásárlási céllal az emberek közé és beszélget. Ott hallani ám érdekes dolgokat! Ott hallottam pl. azt is, hogy sokatérő Lázár János nem mehet be Mindszentre, pedig feleésge odavalósi. Mindszent pár km-re van Vásárhelytől. Az a hír járta be Vásárhelyt, hogy Lázár doktor rendszeresen veri a feleségét. Véleményem szerint ha egyszer verte meg, az is sok. Engem kétszer biztos nem tudott volna, biztos leülném, amit kapna érte. Nem vagyunk egyformák, nem irigylem az asszonyt, velem biztos nem csinálná. Lázárból simán kinézem a többet is. Csak azt nem értem, ha ilyen a híre, a szavazáson megjelentek 70 %-a hogy szavazhatott mégis rá? Na, nem az én dolgom megérteni, annak örülök, hogy van már, akinek nílik a szeme.

Gyurcsányra visszatérve: Az ő családi élete olyan  mértékben tiszta, ilyen történeteket az ellenoldal nem tud felmutatni, hogy kényszert éreznek Gyurcsány életrajzi regényéből kiragadni korábbi, gyerekkori emlékeit, amit, mint Te is mondod, maga mondott el Debreczeninek. A büdöskomcsizós agya ezt nem méri fel, mert ész, az nincs, hogy ilyesmivel nem érdemes példálódzni. Ha 100x is leírja, az emberek akkoris azt fogják látni, hogy rendezett, példás családi életet él. Kötcsén is egyre többen szeretik, ezt is bizonyíthatóan tudom. Ha Kötcsén szeretik, akkor egyre többen fogják a környező falvakban is szeretni, ha pedig bővül a kör, az napról napra, hétről hétre nagyobb lesz. Csak így tovább, Gyurcsány Ferenc!

SZERÉNKE

#4875 LUKRÉCIÁNAK

2011-11-04 12:10

MI VAN, LUKRÉCIA ? DADOG A GÉPED ? MAJD VESZ MÁSIKAT VILMA NÉNI, RONGÁLD CSAK !