Tiltakozás a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás miatt
Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével
Ez a(z) Tiltakozás a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás miatt petíció automatikusan generált fórumtémája
pupu |
#18512011-09-15 22:23Elég volt fiúk! |
Jáde |
#1852 Zsuzsa D2011-09-15 22:28A véleményem, hogy ez a vád amivel Gyurcsányt vádolják, éppen hogy Orbán Viktorra lehetne érvényes, aki mint tudjuk ellenzéki pártelnökként tárgyalt a sukorói befektetővel. Kérdem én milyen alapon tárgyal egy ellenzéki pártelnök egy országos beruházást illetően, pláne olyan értelemben, hogy arra bíztatta a befektetőt, hogy ezzel a projekttel várja meg míg ők kerülnek hatalomra. Remélem embertársaim emlékeznek erre a TV-ben, de a sajtóban is megjelent hírre, amit egyébként Orbán sosem cáfolt. Talán bizony ő lépte túl a hivatalát és főként a htáskörét ezzel a tettel. Most ha az lesz a divat, hoigy Orbán összes disznóságát, rávetítjük baloldali hivatalnokokra, politikusokra, az szép kis cirkusz lesz. Jó lenne, ha kussolnának, mert addig megy a szarkeverés, még mind az ő nyakukba ömlik. |
Vendég |
#18532011-09-15 22:30GyF. parlamenti beszédéből tanulhatnának a fideszesek. Emberség, tisztesség, bátorság. Juci. |
Vendég |
#18542011-09-15 22:31Helyeslem a peticiot. Most Nero az okori Roma helyett a Magyar Koztarsasagot teszi tonkre. Ezt nem latjak hivei ? |
Vendég |
#1855 Re:2011-09-15 22:34De jó volna, ha ilyen egyszerű lenne. Viszont érdekes, hogy a hozzászólásod pont az 1848-as sorszámot kapta! Misztikus egybeesés :) |
Vendég |
#18562011-09-15 22:34Tiltakozunk a FIDESZ tövénytelen eljárása ellen |
Vendég |
#1857 Re:2011-09-15 22:35 |
Vendég |
#1858 Re: Petíció Gyurcsány mellett2011-09-15 22:37#1484: kofara - Petíció Gyurcsány mellett Szégyen, ami itt folyik. Szörnyű, hogy ennyire hülyének nézik az embereket. Saját tehetetlenségükről és diletáns kormányzásukról akarják a figyelmet elterelni és a jobbat, tehetségesebbet- mint ellenfelet - akarják a vádlottak padjára ültetni! de ez nem sikerülhet! |
Vendég |
#18592011-09-15 22:37Szemétség, Viktor a neved. |
Vendég |
#1860 Gyurcsány megkapta, amit kért! Mi a gond?2011-09-15 22:38"Ahogy korábban ígértem, lemondok mentelmi jogomról. Arra kérem a Parlamentet, hogy adjon ki az ügyészségnek - írja a volt kormányfő" http://nol.hu/belfold/gyurcsanyt_meggyanusitottak__nem_ker_mentelmi_jogabol |
Vendég |
#18612011-09-15 22:45teljes mértékben egyetértek |
Vendég |
#18622011-09-15 22:49mindez a mi szégyenünk is, mert még tűrjük! |
Vendég |
#18632011-09-15 22:55Egy ótvar koncepciós per, amivel két legyet ütnek egy csapásra. Egyrészt megpróbálják e vád alapján Gyurcsányt elítélni, másrészt Orbán illetéktelen beavatkozását próbálják elkenni. Mi keresni valója volt egy ellenzéki pártelnöknek egy esetleges országos beruházást illető tárgyaláson a külföldi befektetővel? Milyen alapon merte arra kérni a befektetőt, hogy evvel a projekttel várja meg, míg ők kormányra kerülnek?. Nem ártana, ha erre embertársaim emlékeznének, főként, hogy Orbán maga sem cáfolta ezt az állítást. Talán őt lehetne hatásköri túllépéssel vádolni ha már mindenképpen ügyet akarnak csinálni. Ez a kivetítés tipikus esete, mikor én elkövetek valami elmarasztalhatót, és azt másra vetítem. Kérdés, hogy a későbbiek folyamán is ilyen és ehhez hasonló koncepciós ügyeket eszkábálnak? . Én a helyükben hallgatnék, mint az a bizonyos a fűben, mert addig kavarnak , míg végül visszafelé sül el az egész. Gyurcsányt nem féltem, egy bátor ember, ezt egyébként az öszödi beszéd is bizonyítja és ha netán mégis elítélnék egyetértek Vele, megerősödve fog ebből a ránézve teljesen igazságtalan ügyből kikerülni. Jó egészséget és kellő lelkierőt kívánok Neki. |
Vendég |
#18642011-09-15 22:58El a kezekkel Gyurcsány miniszter elnök urtól elég a FIDESZ mocskos koholmányaiból ön mellet vagyunk, tudjuk, hogy hazugság minden amit a FIDESZ mond |
Vendég |
#18652011-09-15 22:58Gazemberek gyülekezete ez a társaság,mikor teszünk már ellene valamit?Ki kell söpörni ezeket a mocskos,galánt,aljas,népnyuzó,hazug ocsmány gazfickókat...:))) |
Vendég |
#18662011-09-15 22:59Tájékoztassatok folyamatosan,hogy hányan vagyunk! |
Vendég |
#18672011-09-15 23:05Miért nem vette át a svéd főügyésztől a magyar főügyész a Grippen aktákat? Ezt kéne nyomozni!!! Ott megvalósult a hivatali visszaélés! |
Vendég |
#18682011-09-15 23:12Remélem egyretöbben gondoljuk igy!! |
Vendég |
#18692011-09-15 23:19Az igazság győzni fog. |
Vendég |
#18702011-09-15 23:22Tenni kell, nem beszélni . Előbb -utóbb rákényszerítenek, hogy az utcára menjünk.Menni fogunk, csendben, fegyelmezetten és elszántan, |
Vendég |
#18712011-09-15 23:24Teljes szívemből tiltakozom!!! |
Vendég |
#18722011-09-15 23:26Ezt a döntést még sokan szégyenleni fogják |
Vendég |
#18732011-09-15 23:35örömmel |
Vendég |
#1874 Re: Gyurcsány megkapta, amit kért! Mi a gond?2011-09-15 23:40#1860: - Gyurcsány megkapta, amit kért! Mi a gond? Szegénységi bizonyítvány, ha nem fogod fel miről van szó! |
Vendég |
#18752011-09-15 23:42Egyet értek Gy,Ferenc szeptember-12, beszédével,nagyon tetszett, és mindenben szeretnénk támogatni,ehhez kívánunk kitartást és jó egészséget neki.Tisztelettel Gyula-2 |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Traff Park Visszahozása
898 Létrehozva: 2025-07-29
Ne tartsa be a Ferencváros férfi labdarúgócsapata az MLSZ 4+1 magyar ajánlását !
284 Létrehozva: 2025-07-26
Legyen a setlisten a spanom2
263 Létrehozva: 2025-07-29
Szilas Természetvédelmi Terület közvetlen közelében giga lakópark építésének felfüggesztése és környezetvédelmi vizsgálat kezdeményezése
590 Létrehozva: 2025-07-22
‘Kuss’nál kuss!
1571 Létrehozva: 2025-07-01
Rebeccát vissza a Dóm térre 2026-ban is!
160 Létrehozva: 2025-07-30
Koszta Péter műsorvezető legyen az Rtl-nél vagy a Tv2-nél
1678 Létrehozva: 2025-07-18
A kassai magyar oktatás jövője
925 Létrehozva: 2025-07-04
M2: ne az időt, hanem az aszfaltot húzzák!
144 Létrehozva: 2025-07-20
🎤 We Want Stray Kids to Visit Hungary in 2026!
960 Létrehozva: 2025-07-16
Czifra legyen az Agrárminiszter! Váltsuk le Nagy Istvánt!
53 Létrehozva: 2025-07-30
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1887 Létrehozva: 2025-06-30
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
364 Létrehozva: 2025-04-30
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4844 Létrehozva: 2025-06-09
STOP #GLIFOZÁT - STOP #PESZTICIDEK - STOP #ÉLELMISZERMÉRGEZÉS
54 Létrehozva: 2025-05-14
Tisztességes sportfogadást a TippmixPro-n – Tiltsák el az értelmetlen korlátozásokat
184 Létrehozva: 2025-07-14
Menstruációs szabadság bevezetése az endometriózisban és adenomiózisban szenvedők számára Magyarországon
25 Létrehozva: 2025-07-30
Máriaudvar Területfejlesztés
25 Létrehozva: 2025-07-26
Maradjon a csopaki volt BAHART mólószár közhasználat elől el nem zárható parti sétány az új Vízparti Tervben is!
596 Létrehozva: 2025-07-20
Fecsi csocso
15 Létrehozva: 2025-07-28