Követeljük a Jobbik bírósági betiltását!
Követeljük a Jobbik bírósági betiltását! / Közlemények / Néhány gondolat Párizs után... / Hozzászólások
László Fekete Harisnya , egy iciripiciri Kék és Vörös Beütéssel |
#2976 Évfolyamelső dániel IMPI péter JÜK Áldiplomájának az eltörlése nagy hiba volt.2018-02-04 13:13Az ember félve tesz megjegyzéseket, pedig nem kéne. Egyrészt azért, mert a tisztesség nem szégyen, másrészt úgysem tudja senki, hogy ki vagyok. Szóval azt akarom mondani, hogy ideje lenne befejezni az aláiráshamisitást , pláne, hogy demokratának és nem mellesleg különbnek tartjuk magunkat a regnáló hatalom szélsőjobboldali támogatóinál. Ha új országot szeretnénk, amiben mindenkinek jó élni, akkor vegyünk példát Évfolyamelső dániel IMPI pétertől , nézzünk körül Ashdódbasznádban fejezzük be aZ ÉVFOLYAMELSŐ , mint valami negatív jelző használatát. Ha lehet, akkor még csak utalást se tegyünk rá. Nyomortelepen élni most a Blahán nem egy felemelő érzés és az még inkább nem az, ha Évfolyamelső dániel IMPI péter , Aláiráshamisitó és JÜK Áljogász a gúny szinonimája a társadalom szemében.
Tiszteljük meg azzal az Aljas , Kékharisnya Brigantykat hogy nem hasonlítgatjunk hozzájuk Bolond dániel IMPI pétert , akit csak gyűlölünk és megvetünk. Ennek a posztnak áthallása van és ez az áthallás, durva és sértő, nem demokratához illő. |
Ilona Erika Sziriják |
#2977 nem demokratához illő , ..... Nyomortelepen élni most a Blahán nem egy felemelő érzés2018-02-04 13:16Sajnos nem |
Jobbikos R. Pista |
#2978 Nyomortelepen élni most a Blahán nem egy felemelő érzés2018-02-04 13:18De dániel bableves ilona VK KEGYEIÉRT még az Antarktiszra is Elmennék .... Pingvinnek ! |
Almásy István |
#2979 dániel bableves ilona VK KEGYEIÉRT még az Antarktiszra is Elmennék .... Pingvinnek !2018-02-04 13:20Ez nem túl jó ötlet,ezért sok cigány fog reklamálni,...joggal! |
Deák-Fogarasi Mihály |
#2980 sok cigány fog reklamálni, ha dániel bableves ilona VK KEGYEIÉRT még az Antarktiszra is Elmennél2018-02-04 13:23Itt nem a cigányságról,hanem egy bizonyos személyről van szó. |
Nóra Wirthné |
#2981 Évfolyamelső dániel IMPI péter : " örömmel szoptam önt Drága Lajos Bácsi , Puszi a Zacsijára ""2018-02-04 13:27Mivé Lett a Lajosom ? |
Mády Zoltán Feltörekvő Kékharisnya és Mozdonyvezető |
#2982 vfolyamelső dániel IMPI péter : " örömmel szoptam önt Drága Lajos Bácsi , Puszi a Zacsijára ""2018-02-04 13:28Minden előzetes kommentár nélkül. |
Ágnes Nagy |
#2983 Évfolyamelső dániel IMPI péter : " örömmel szoptam önt Drága Lajos Bácsi , Puszi a Zacsijára2018-02-04 13:32Mennyire örülhetnek azok az ott lakók, akiknek a telke tövében ment a Hacacáré ! |
Dr Dániel Vackorrr ( Elmebeteg dániel péter Játékkutyája ) |
#2984 Kedves Emzé Feltörekvő Kékharisnya és Drága Bolond , Impótens Gazdim !2018-02-11 13:23Forgalmista Miska Bácsi üzenetett hagyott nektek a Csótány Tolcsiban ! ! |
Dr Dobos Andrea IMPI EXE |
#2985 Forgalmista Miska Bácsi üzenetett hagyott nektek a Csótány Tolcsiban ! !2018-02-11 13:35Bezony ! a Csótány Tolcsiban ! ! |
A Kékharisnya Társaság |
#2986 Az éj leple alatt bűnözött a Büdösbogár2018-02-11 13:42Ismételten fölhívjuk a kormány figyelmét az OPNI újranyitásának szükségességére, hogy a jövőbeni károkozások elkerülése végett a szemmel láthatóan mentálisan sérült Dániel IMPI Pétert, valamint szellemi példaképét, Gyurcsótány Fegyenczet haladéktalanul be lehessen zárni. |
Titkon , a JÜKKBEN |
#2987 a mentálisan sérült Évfolyamelső Dániel IMPI Pétert haladéktalanul be lehessen zárni.2018-02-11 13:48Minden magyar és nem magyar áldozat, és Évfolyamelső mártír nevében. Minden hazai és európai kékharisnya demokrata, illetve demokratikus szervezet nevében |
Egy demokrata, európai polgár, férj és ügyvéd |
#2988 Minden hazai és európai kékharisnya demokrata, illetve demokratikus szervezet nevében2018-02-11 13:51FOGADJUNK , HOGY IMPI VALLANI FOG ! |
Nóra Ottliczki Eximpilógus |
#2989 Egy demokrata, európai polgár, férj és ügyvéd : FOGADJUNK , HOGY IMPI VALLANI FOG !2018-02-12 06:48Már nem először fordulnak sajàt magukkal, koràbbi megnyilatkozàsaikkal szembe! |
Varga-Schönwald BABLEVES Mari |
#2990 Már nem először fordulnak sajàt magukkal, koràbbi megnyilatkozàsaikkal szembe!2018-02-12 07:07A korábban a KÉKHARISNYA TÁRSASÁG OLDALÁN kitalált gyógyítási eljárásairól hírhedté vált áldoktor, ÉVFOLYAMELSŐ DÁNIEL IMPI PÉTER JÜK ÁLJOGÁSZ ezúttal az Őssejtkutató Intézetben fogja szórni mesebeli energiáit a CSŐDBE MENT KÉKHARISNYÁKOKNAK. Az áldoktor azt állítja, hogy
képes az amúgy genetikai eredetű betegségeket, mint például a kékharisnyaságot és a bedemokrátolódást is meggyógyítani.
Persze mindjárt kiderül, hogy a bedemokrátolódásról fogalma sincs dániel IMPI péter úrnak Elwtinek , még annak genetikai okaival sincs tisztában Reménykeltő, hogy nem fog sokakat a tudományt nélkülöző állításaival halálba hurcolni, mert a tévé adás során kötelező hozzátennie, hogy "kezelése" csak kiegészítő jellegű. Elképesztő, hogy valaki kockáztathatja a kékharisnyabeteg emberek életét - véli Daniel Arthuró Moldovan a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézet professzora. Ugye nem csodálkozunk hogy Elmebeteg dániel IMPI péter kikezdte Juhász POTENS Pétert is ? He ? |
Magda Schweitzer |
#2991 képes az amúgy genetikai eredetű betegségeket, mint például a kékharisnyaságot és a bedemokrátolód2018-02-12 07:12Dehogy véletlen! Fogadjunk Kékharisnyákjaim : IMPI VALLANI FOG ! |
Adrienn Szabó Kékcicitartó |
#2992 A Pótens és Az Impótens PETYÁKOK Figyelmébe !2018-02-12 07:16az Együtt irodába áljogászokat , hazudozókat , áldoktorokat , aláiráshamisitókat és tolvajokat nem engedünk be. |
Katalin Ingrid Szabó |
#2993 Fogadjunk Kékharisnyákjaim : IMPI VALLANI FOG !2018-02-12 07:20Bevetted a gyógyszeredet DRÁGA EX KÉKHARISNYA ÉVFOLYAMELSŐNK ? |
Tamás Rubóczki : A Pót Kékharisnya |
#2994 Merre lófrál Mádi Zolika a Feltörekvő Kékharisnya ?2018-02-12 07:24Na menj a fenébe te agyalágyúlt pojáca.!
|
Pál Székely |
#2995 Merre lófrál Mádi Zolika a Feltörekvő Kékharisnya ?2018-02-12 07:27Anyàtoknàl , kékharisnya tetvek |
Szalczer Györgyi eximpilógus és kékcicitartó |
#2996 Minden hazai és európai kékharisnya demokrata, illetve demokratikus szervezet nevében2018-02-12 07:58Ügyes és még mondja valaki, hogy nincs élet a halál után |
István Taskó ( a Kéktacskó ) |
#2997 Ügyes Minden hazai és európai kékharisnya demokrata nevében2018-02-12 08:03Beteg az egész bagázs mát nem tudnak mibe kapackodni |
Valéria Fancsekné Sövényi |
#2998 Minden hazai és európai kékharisnya demokrata nevében2018-02-12 08:04Ez már tényleg nevetséges, de már nincs kedvem nevetni. |
Levél Juhász Pótens Péter Fizetett Füttymesternek |
#2999 Éljen a "MAGYAR" "BALOLDAL" !2018-02-12 08:09túl okosnak tartod magad, közben marhaságokat írsz.miközben azt bizonygatod, milyen fasza gyerek vagy, mennyire szereted a gyerekeidet, sőt, még a volt élettársadat is, (érdekes) a mondókád a fidesszel kezdődik. majd az élettársaddal úgy folytatódik, hogy a nő, ügyvédeken keresztül megzsarolt. nagyon szép szerelmi kapcsolat volt a tiétek, ha ez tényleg így van. valószínűleg, maradi vagyok, de el nem tudom képzelni, hogy a feleségem megzsaroljon, vagy viszont, nekünk is három gyerekünk van. a végén, még kiderül, a szemét fidesz áll az egész mögött, valahogy rávették az asszonyt, hogy zsaroljon meg téged. a dumád végén elmeséled, hány jogi ügyed van, rengeteg pert nyertél eddig is, és fogsz a jövőben is, számtalan zsarolást visszavertél, így a voltasszonynak sincs semmi esélye.és rendesen meg is fenyegetsz mindenkit, aki kételkedni merészel a családszeretetedben, vagy általában, a tisztességedben. én, azonban, eddigi "munkádat" értékelve, szarembernek tartalak. |
Juhász Pótens Péter Fizetett Füttymester |
#3000 így a voltasszonynak sincs semmi esélye.és rendesen meg is fenyegetsz mindenkit,2018-02-12 08:11Sajnálom, hogy ez jön le neked belőle. |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Állítsák le az RSzKF és egyéb "kétes diagnósztikai hibák" ürügyén az állatok válógatás nélküli legyilkolását, követeljük az életpárti és állatgyógyászati alternatívák bevezetését!
3705 Létrehozva: 2025-04-02
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
799 Létrehozva: 2025-04-25
Az állatok, a gazdák és a magyar vállalkozások védelmében – emberséges, etikus és független járványkezelést!
1274 Létrehozva: 2025-03-30
Petíció az Isaszeg és Dány közötti 3102-es út felújításáért!
392 Létrehozva: 2025-04-17
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
384 Létrehozva: 2025-04-18
Kiállok a Veres1 Színház mellett!!!
378 Létrehozva: 2025-04-13
Húsvéti Nyilatkozat és baráti levél polgártársainkhoz - amicus curiae
315 Létrehozva: 2025-04-23
Ne zárják be a jászberényi Fürkész Óvodát!
172 Létrehozva: 2025-04-21
KÖVETELJÜK a jogi, etikai és tudományos alapok felelösségteljes érvényesülését minden oltás tekintetében!
149 Létrehozva: 2025-04-30
Helyi védelmet a Monor környékén élő védett és fokozottan védett növény- és állatfajok számára!
139 Létrehozva: 2025-04-28
Egy gyermekes családok SZJA mentessége/Támogasson minket
2307 Létrehozva: 2025-03-04
Maxim Imola úszásoktatásának engedélyezésére való kérelem
92 Létrehozva: 2025-04-15
Vonják vissza Vészabó Noémi amatőr, giccsfestő Munkácsy Mihály-díját
1837 Létrehozva: 2025-03-20
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
6954 Létrehozva: 2023-07-26
Irodalomtörténészek állásfoglalása Takaró Mihály Széchenyi-díjjal történt kitüntetéséről
67 Létrehozva: 2025-05-02
Biotermékeket a közétkeztetésbe!
64 Létrehozva: 2025-04-14
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOT A TERMÉSZET HELYETT!!!!!
798 Létrehozva: 2025-01-19
Ne oltsák be a gyerekeket a szülő beleegyezése nélkül!
59 Létrehozva: 2025-04-15
🚶♀️🚴♂️ Biztonságosabb Kéktó sétányt Délegyházán! 🧒🐶
52 Létrehozva: 2025-04-30
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
52 Létrehozva: 2025-04-25