Követeljük a Jobbik bírósági betiltását!
Néhány gondolat Párizs után...
Lehet bocsánatot kérni az interneten és a facebookon is, mert oda is feltette Rátyiell az épeszű emberhez méltatlan megnyilatkozását!De nem különb sem Gyurcsótány, sem az idegbeteg Molnár " Csaba " és díszes társasága! Szegény Magyarország, mi mindent kell még kibírnia szegény nemzetünknek?!!
Pedig teljesen közéjük való ez a Rátyiel Aláiráshamisitó Péter. Szemrebbenés nélkül hazudik, mint ők. A becsület legkisebb szikrája sem zavarja lelki sötétségét. Jól jönne ő még a pártban. Ki érti ezt a merev elutasítást.
röhögtessük meg R. Petya Bűnözőt
Pedig teljesen közénk való ez a Rátyiel Aláiráshamisitó Péter.
Szemrebbenés nélkül hazudik, mint mi.
A becsület legkisebb szikrája sem zavarja lelki sötétségét.
Jól jönne ő még a pártban. Ki érti ezt a merev elutasítást.????
Szemrebbenés nélkül hazudik
Re: röhögtessük meg R. Petya Bűnözőt
Ideje lenne végre csokorbaszedni,és egy külön kiadványban megjelenteti a magyargyűlölők kijelentéseit.
Fröcsögés ezerrel, amiben ott lenne a két kertész ,Bartus, Tóta W,ez a derék Rátyiel bakkmaszka,néhány Galamuszos , meg a többi jómadár.
Remek kis válogatás kerekedne ki belőle.
Álrégiségboltos Péter Szennyoldalának fejlődési szakaszai :
1) ALÁIRÁSHAMISITÓ TOLONGÓ
2) DAGADT BAKKMASZKA BOSSZANTÓ
3) RÁTYIEL PETYÁK RÖHÖGTETŐ
a részleteket itt olvashatod
R. A. D . BM. kimászott az Ashdódi Szennycsatornából és......
Kapásom van . Rátyiel Aláiráshamisitó Dagadt Bakkmaszka kimászott az Ashdódi Szennycsatornából és az Aláiráshamisitó Tolongó felé pásztázza lépteit.
na de peti , az anyád torka , szája , nyelve összetéveszthetetlenül Eredeti. Ezt te is tudod
a részleteket itt olvashatod
hosszú-hosszű sor kigyózik a rátyiel - féle Aláiráshamisitó Tolongó előtt.
Dr. Dániel Péter ügyvéd Úr és a gyöngyharmat szájú , puncikájú edesanyja mind a 9500 tolongót lepippantja .
VILÁG TOLONGÓI EGYESŰLJETEK
Álrégiségboltos Péter édesanyja kecsöppel sikositja a punciját és a torkát.....lehet gyúrni az öreglányt
KÉPZELD EL : MÁR TÖBBSZÖRÖSEN TOLONGANAK A TOLONGÓK
Nagyon szellemes Nyüzsi díszítőjelző Rátyiel Péterkére az hogy „ főállású demokrata,”
Elképesztő arcátlanságra vall, hogy ilyen mélysötét alakok akarnak mindenkit kioktatni „demokrácia tanból”.
„Madarat tolláról, embert barátjáról lehet megismerni”.
Jellemző az úgynevezett Karizmatikus -Demokratikus Koalicióra, hogy ilyen alakok tolakodnak az első sorokban.
Rátyiel Péterke főállású demokrata egy tahó! Ha véletlenül találkozom vele arcon fogom köpni! Mert ezt érdemli! Javaslom, minden tisztességes ember tegye vele ezt!
Mondjuk van elég röhögni való ezen az Elmebeteg Aláiráshamisitó Rátyielkén ahhoz,hogy a "Nyüzsi" ne maradjon téma nélkül
Ez az abortuszmaradvány Rátyiel Álrégiségboltos Péter...akit nem anya szült hanem a falra vizelték és a nap keltette ki...
Követeljük a HVG birosági betiltását !
Követeljük a HVG birosági betiltását !
Ne bőgjön rátyielné asszonyság , hogy elloptam az Ütődött Fiacskája Tolongóját
Ma este egyébként már egy sörért is mehet a mélytorok lenyeléssel, drága őszentrigyósága Rátyiel Mama !
rátyiel petyák a Bolondokházában
alszik a Petyák. Kikötötték. Benne alszik a Sötétség.
Gyászjelentés
Rátyiel Aláiráshamisitó Petyák ma dálután 13 óra körül
felkötötte magát a Hasznos Holmik Régiségbolt Cégtáblájára ,
a Szökökútnál Balra , ahol Már Tolonganak.
Szegény Elmebeteg nagyon megúnta a cáltalan és értelmetlen életét és az a tengernyi fröcsögést.
Most viszont a pokolban szopja hitler farkát!
Földi maradványait kilőjjük a világűrbe.
Az Aláiráshamisitó Tolongóját Tolongótolvaj Úrra hagyományozzuk ,
amit a legjobb belátása szerint a Szent Elmebetegünk Édesanyjának
ŐSSZENTRINGYÓSÁGA RÁTYIELNÉ FEHÉRNÉPNEK fedug6ja.
Oboa sorrend
a legjobb Őszentringyósága Rátyielné Asszonyság . A hasznos Holmik Régiségboltban a legjobb dildót is róla nevezte el az ütödött fiacskája , Aláiráshamisitó Tolongó Nagymestere
Az Aláiráshamisitó Tolongó betiltása csak idő, tisztesség és józan ész kérdése. Egy ilyen gusztustalan Neonáci Dagadt Bakkmaszka Bosszantó nem lehet hosszú életű Európában! Mennek az Operettnyilas Tolongók a történelem szemétdombjára, mint szellemi elődeik!
Leápolunk mindenkit ls vödörszámra nyeljük a gecit!
Dr. Dániel Péter ügyvéd Úrnak volt igaza mindenben, hiszen tényleg csak egy ócska, köztörvényes, lincselő prosti voltam 56-ban. Nem véletlenül neveztek el az akkori srácok, közöttük Pongrácz Gergely is "szadista fröccsös kurvának". A tények makacs dolgok... elnézést kérek! Most pedig megyek vissza a Blahára, a Somogyi mamával oboázni! Ha már a parlamentből úgy kibasztak, mint a macskát szarni. Ma este egyébként már egy sörért is mehet a mélytorok lenyeléssel! AKCIÓ! Gyertek kemény farkú legények! Leápolunk mindenkit ls vödörszámra nyeljük a gecit! A jobbikos ratyi pista anyjával együtt várunk rátok!
Leápolunk mindenkit ls vödörszámra nyeljük a gecit!
hahó , Aláiráshamisitó Ashdódi Dagadt Bakkmaszka .
Újra itt vagyok.
Valld be hogy nagyon örülsz Nekem , az Aláiráshamisitó Tolongó Biztonsági Őrének ...hihihi
ps . Remek éjszaka vár ránk ... édesanyádat mélytorkozatom , természetesen , csak akkor , ha kecsöppelsikositja a Torkocsáját és Puncikáját
Ez a rátyiel egy mocskos ÁVH-s ivadék akit meg kellett fosztani az ügyvédi kamarai tagságtól, vmint megfelelő büntetést kell kiszabni rá.