Quaestor károsultak megmentéséért

Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével

Ez a(z) Quaestor károsultak megmentéséért petíció automatikusan generált fórumtémája


Vendég

#701

2015-03-20 14:29

Mert életem legnagyobb büntettével találkoztam, amit velünk kis emberekkel tettek! Egy élet véresen kemény munkájából apránként tettük félre 2 fiammal együtt a kis pénzünket!!
Visszaköveteljük mindenáron az ellopott pénzünket!

Vendég

#702

2015-03-20 14:37

Szerintem meg kell várni a vizsgálat végét, mert a feljelentéseknek így nem sok értelme lesz. A másik probléma az, hogy töketlenkedik az MNB azzal, hogy nem képesek kiállni a nyilvánosság elé és tájékoztatást adni legalább a pillanatnyi helyzetről. Ugyanez elmondható a kormány részéről is. Természetesen a petíciót végig kell vinni és minél hamarabb benyújtani.


Vendég

#703

2015-03-20 14:53

A Questor fiókba lépve azonnal azt kértem, hogy csak alacsony kockázatú vásárlást vállalok. A Questor ügyintézője be is sorolt ebbe a kategóriába és erről még kimutatást is átadott. Nem figyelmeztetett arra, hogy ennek ellenére akár mindenem elúszhat. A befizetés részemről január 29,.én történt, amikor már valószínűleg tudták, hogy közel a csőd, mégsem utasított el, mint alacsony kockázatot vállalót. Elképzelhető, hogy én voltam egyike az utolsó vásárlóknak a csőd előtt.
Üdvözlöm a kezdeményezést és kérek további információt, mit is lehet tennünk. Üdvözlettel, dr. Ecsédy Dénes
Jocó

#704

2015-03-20 15:05

Nem értem, miért ilyen lassan gyűlnek az aláírások. Ne dagonyázzatok az önsajnálatban, mozgósítsàtok a környezeteteket, hiszen közvetve minden jó érzésű ember érintett. Ha nincs elszántság, nincs összefogás, akkor eleve vesztett az ügyünk, és úgy járunk mint a Baumag károsultak, akiknek a kálváriája már 11 ève húzódik és már senki sem beszél róluk. Nem nekünk van szégyelnivalónk, ne burkolózzatok halgatàsba, különben egy életen át hordozhatjuk ezt a súlyos lelki terhet, ès mèg nagyon sokan fognak önkezükkel véget vetni èletüknek. Ne hagyjátok sárba taposni magatok!!!

Balambér

#705 Pertársaság

2015-03-20 15:06

Kedves Mindenki!

 

Szeretnék figyelmetekbe ajánlani egy gazdasági szakértőt aki segíthet, Palotás Jánosnak hívják az úrat és a P&P gazdasági tanácsadó kft-t vezeti. A neten megtaláljátok az elérhetőségeit.

 

Üdv. Balambér


Vendég

#706 Re:

2015-03-20 15:07

#696: -  

 Magyar György Ügyvéd Úr 50 eFt-ot kér előre, és sikerdíjként a visszaszerzett összeg 10%-át.

Balambér

#707 Re: Pertársaság

2015-03-20 15:13

#705: Balambér - Pertársaság 

 Tudom az urat rövid u.


Vendég

#708

2015-03-20 15:14

Azért írtam alá,mert megkárosítottak és megtévesztettek.

Vendég

#709

2015-03-20 15:22

Új cikk, de sok új infó nincs benne:

www.gyorplusz.hu

Ki fizeti meg a Quaestor csődjét?

A Quaestor nem pár nap alatt ment csődbe, mégis mellbevágó, hogyan tud összeomlani egy kívülről biztosnak látszó pénzügyi birodalom, maga alá temetve kis- és nagybefektetőket, részvényeseket, futballcsapatot.

A Quaestor honlapján egy közlemény olvasható. „Alulírott” Szombati Zsigmond Zoltán, a Quaestor Értékpapír Zrt. kijelölt felügyeleti biztosa jegyzi a tájékoztatót. Azt kéri az ügyfelektől, hogy mivel „a megnövekedett érdeklődés” (lám, milyen pozitív módon lehet kifejezni az ügyfelek ökölrázását) következtében leterheltek a tanácsadók, mindenki inkább a quaestor.hu honlapot figyelje, ott minden aktuális információ meg fog jelenni.

Ennél többet az ügyintézők sem tudnak mondani a kialakult helyzetben. Vagyis: a csődeljárás kezdeményezése után felügyeleti biztos vette át az intézkedési jogot. A Magyar Nemzeti Bank határozata értelmében új ügyfélmegbízásokat nem fogadhatnak el (vajon volnának ilyenek?), az ügyfelek értékpapírjai és pénzeszközei feletti „rendelkezési jogosultság szünetel”.

Lapzártakor (a cikk a március 20-i Győr+ Hetilapban jelent meg) még keveset tudni a lehetséges kártalanításról, a létesítményeket terhelő banki jelzálogok érvényesítésének hatásairól. A felelősöket sem nevezték meg, folyik a vizsgálat, az országos politikusok széles gesztusokkal mutogatnak egymásra. A befektetőkön, a papírtulajdonosokon visszamenőleges hatállyal már nem biztos, hogy segítenek azok az egyébként előremutató intézkedések, melyek ezt követően majd jobban védik őket, a pénzükkel felelőtlenül gazdálkodók pedig a jövőben saját, személyes vagyonukat is kockáztatják.

Győrben sokan vannak a Quaestor ügyfelei. Voltak, akik csak utaztak velük, az önkormányzat szerencsére jogszerűen és biztonságosan az állam által garantált állampapírok megvásárlásakor használta őket közvetítőnek, így Győr gazdálkodását semmilyen módon nem érinti a Quaestor csődje. Nem lehetnek azonban nyugodtak azok a kis- és nagybefektetők, akik a magas hozam reményében értékpapírokat vásároltak.

Lehet persze mondani, hogy az üzlet ésszerű kockázatokkal jár, s aki annyira mohó, hogy a nagy bankok által ígért kamatok háromszorosát akarja és hiszi el, az ne csodálkozzon a bukáson. S ebben is van valamennyi igazság. Ám aligha nevezhető ésszerű és kalkulálható kockázatnak az, ha valamelyik pénzügyi társaság százötven milliárd forint értékben, fedezet és engedély nélkül bocsát ki értékpapírokat.

Akik nem közvetlen kárvallottjai ennek a csődnek, azok a Quaestor futballcsapata, az ETO, a stadionja, és az élményközpontnak szánt ETO Park, valamint a szálloda miatt követik kitüntettet figyelemmel a történteket.

A létesítményeken a Magyar Fejlesztési Bank jelzáloga van. Az állam a stadiont bizonyára használatba adja az önkormányzatnak, Borkai Zsolt polgármester a kialakult helyzetről már egyeztetett is Orbán Viktor miniszterelnökkel. Az utánpótlásra valószínűleg lesz pénz, az Audi és a város is oda irányítja forrásait.

Az NB I-es együttes sorsa már sokkal nehezebb. A működtető klub tartozásai miatt nem kizárt – bár egyelőre még egyáltalán nem biztos –, hogy a másodosztályban folytathatja pályafutását a nagy múltú együttes, amelynek a szurkolói 12 pontjukban már a régi indulójukat is visszakövetelik. Az önkormányzat hátterével szponzort bizonyára tudnak szerezni, de a támogatók nem szeretik, ha a tartozások rendezésével kell kezdeniük a munkát.

Az önkormányzat az ugyancsak csődbe jutott szállodát és a „levegős” bevásárlóközpontot – jelesül az ETO Parkot – nem akarja működtetni, ezeknek a létesítményeknek a sorsa valószínűleg a szabad piacon dőlhet el.

Egy viszont biztos: a győri önkormányzat erőfeszítése mellett a jelenlegi helyzetből való kilábaláshoz elengedhetetlen Tarsoly Csaba jószándékú együttműködése is...


Vendég

#710 Re: Re:

2015-03-20 15:23

#706: - Re:  

 Magyar György ügyvéd úr azért azt elmondta, hogy mit tervez, mivel indokolja a kereset indítrást vagy feljelentést?Mire fog hivatkozni? A Quaestor ellen, vagy az MNB ellen, vagy mindkettő ellen indít eljárást?


Vendég

#711

2015-03-20 15:23

Öregségünkre gyűjtöttünk feleségemmel, nem szeretném, ha kisemmiznének bennünket, és öngyilkossághoz kellene fordulni.

Vendég

#712

2015-03-20 15:26

Egyedül nevelek egy halmozottan fogyatékos nagy fiut. Keservesen kuporgattam össze egy kevés pénzt a gyógyittatására. El sem tudom képzelni, mi lesz, ha elveszitjük.

Vendég

#713

2015-03-20 15:37

Sajnos engem is átvertek, mert azt mondták. hogy úgy működnek és azok a szabályok vonatkoznak rájuk, mint a takarékszövetkezetekre. Nyugdíjas vagyok és azért spóroltam, hogy ne kelljen másokra támaszkodnom, mivel egyedül élek. 2014 május 19-én kötöttem le. Nagyon szeretnék csatlakozni Önökhöz ha perelnek a bíróságnál.Előre is köszönöm. Tisztelettel: Móricz Józsefné

Vendég

#714

2015-03-20 15:53

OLYAN NAGY A CSEND, HOGY EZ MÁR KIBÍRHATATLAN!!!!!!!!!!!!!!!!!


Vendég

#715

2015-03-20 16:00

Nekem azt mondták, hogy tőkegarantált, 20 millió ft.-om bánja a naivitásomat, ebben szülői örökség is benne van, sőt az a nagy része (szüleim eladott lakásának vételára, megtakarításaik). Nem akartam elszórni, a gyerekeim továbbtanulására, életkezdésére tettem félre, nem tűnt túl nagynak a kamat. A Q.-ban az első közlendőm az volt, hogy nem kockáztatok, csak tőkegarantált befektetésbe teszem be. Így jártam. Inkább szórtam volna el, költöttem volna el, azt nem tudja elvenni senki. Az a hülye, aki takarékoskodik.


Vendég

#716

2015-03-20 16:12

AZÉRT IRTAM ALÁ MERT ÉN IS KÁROSULT VAGYOK.!!!!MEGSPÓROLT PÉNZEM VETTÉK EL.!!!

Vendég

#717

2015-03-20 16:34

új hír

www.portfolio.hu

Beszóltak Matolcsyéknak a brókerbotrány miatt

A pénzügyi felügyelet felelősségét firtatta Kupa Mihály és Bod Péter Ákos volt pénzügyminiszter, illetve jegybankelnök azon a panelbeszélgetésen, amely a mai HBLF pénzügyi csúcstalálkozón került sorra és az elmúlt hetekben kirobbant brókerbotrányokkal kapcsolatos véleményeket összegezte. Kupa Mihály volt pénzügyér Varga Mihály jelenlegi pénzügyi tárcavezetőnek is beszólt azzal, amikor azt firtatta, hogy az ő adójából is fizeti az állam a lakossági állampapírok megemelt kamatprémiumát a brókerbotrányok árnyékában.

 

   

A kemény üzenetekkel tűzdelt panelbeszélgetés brókerbotrányokkal kapcsolatos része:

 

  • Bod Péter Ákos volt jegybankelnök szerint a bankrendszeri konszolidáció mellett a brókervilágban is szükség lehet a konszolidációra, de egyúttal azt is hangsúlyozta: a brókerbotrány pénzügyi felügyeleti problémákra is rávilágít.
  • Szavai szerint ha nyitva van a felügyelet "füle" (!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!), akkor el kellett volna jutnia hozzá annak, hogy valaki túl jót ígér és arról is gondolkodni kellett volna, hogy ezeket a magas hozamokat hogyan lehet elérni.
  • Kupa Mihály volt pénzügyminiszter azokra a korábbi aggályokra utalt, hogy miért kellett ilyen magas sebességgel összevonni az MNB-t és a korábbi PSZÁF-ot, ahelyett, hogy szépen, fokozatosan történt volna meg a lépés,
  • Hangsúlyozta: anélkül, hogy bántani szeretné, megjegyezte, az MNB-nek most olyan alelnöke felel a pénzügyi stabilitásért (Windisch László - a szerk.), "aki az életében nem látott ilyen témát", hiszen korábban az NGM-ben Matolcsy György idején más területekkel foglalkozott és most is Matolcsy mellett láthatjuk egy másik pozícióban.
  • Kupa szerint a svájci frankküszöb elengedése felgyorsíthatta a brókervilágban meglévő problémák felszínre kerülését, mivel az alapkezelők is elismerték, hogy több tízmilliárdos veszteséget szenvedtek, így a brókerpiacon is kellett lenniük veszteségeknek a svájci lépés miatt.
  • Azt a kínos kérdést is feltette Kupa, hogy a dematerializált értékpapírok világában hogyan fordulhatott elő az, hogy a meglévő engedélyen felül további kötvényeket bocsátott ki az adott pénzügyi szolgáltató (Quaestor). Megjegyzése szerint ez jól elmondja a megszólaló szakértők színvonalát is az adott témában.
  • Mellár Tamás, a KSH volt elnöke szerint nem a szabályozás szigorúságával van a probléma, és azt feszegette: "bájos", hogy mindkét politikai oldal a maga malmára igyekezett hajtani a vizet a megszólalásokban, miközben "szorosan összekapcsolódik a befektetői és a politikai világ".
  • Mellár szavai szerint a döntéshozók mindig arra tudják fordítani az ügyek menetét, ami az ő érdekük és egyet értett abban, hogy a CHF-lépés felgyorsíthatta a problémák felszínre kerülését,
  • Sejtelmes, nem részletezett meglátása szerint ugyanezt okozhatta az is, hogy a gazdasági kormányzás konkrét menetével kapcsolatban is elkezdtek információk megjelenni és elkezdtek dominók dőlni.
  • Kupa szerint káros az, hogy ebben az ügyben összemossák a brókerpiacot a bankokkal és a biztosítókkal, miközben például a bankoknak nincs ebben szerepük, illetve nem éreznek semmit ebből. Szavai szerint nem a szabályozás szigorítása az egyetlen a megoldás, mert megvannak, adottak az eszközök.
  • Arra a felvetésre, hogy ez a brókerbotrány most éppen jól jön a magyar államnak, mert még inkább be tudja szívni a lakossági megtakarításokat a lakossági állampapírokon keresztül, Kupa kifakadt és kvázi Varga Mihály jelenlegi pénzügyminiszternek is beszólt
  • Azt hangsúlyozta ugyanis, hogy "az én adómból fizetik a prémiumot" és veszik el a bankoktól a pénzt, amelynek átgondolását mindenképpen fontosnak tartotta. (Éppen a héten tartott sajtótájékoztatót Varga Mihály és Barcza György a lakossági állampapírok témájában, amelynek keretében a Portfolio is rákérdezett a megemelt kamatprémiumok indokaira.)

Vendég

#718

2015-03-20 16:48

www.kisalfold.hu

 

 

Fej a homokban

 

Győrött sokan reménykednek benne, hogy sikerül megoldani a jelenlegi válságos helyzetet.

 

 
Papp Győző - 2015.03.20. 17:24
 
 

 

 

 

 


Napok óta a Quaestor-botránytól is hangos kis hazánk. A hírek szerint a cég 150 milliárd forintnyi fiktív kötvényt értékesített. A szabálytalanságok miatt ezért a társaságnál részlegesen felfüggesztették a befektetési vállalkozás engedélyét. A Győri ETO FC-t működtető kft. az érintett Quaestor-csoport tulajdonában áll, így természetesen vele együtt bajba került. A gazdasági társaság csődvédelmet kért – ezzel időt nyerve – és közleménye szerint vezetői folyamatosan tárgyalnak a klub jövőjéről.
A győriek, a szurkolók, a klub szimpatizánsai ennél többet szeretnének tudni. Főként, hogy nem hivatalosan arról hallani, az ETO-nak egyelőre annyi pénz sincs a kasszájában, hogy rendben befejezze a jelenleg tartó bajnokságot. Egyelőre gond van a jövő évi licenc pénzügyi garanciáival is. A létesítményt pedig 18 milliárd forintos jelzáloghitel terheli.

Három nappal ezelőtt megkerestük az ETO sportigazgatóját, aki őszintén, de mégis reménykedve beszélt a csapat helyzetéről. Úgy, hogy mondanivalójával szerintünk semmi üzleti titkot nem sértett. Ennek ellenére a Quaestor illetékese megtiltotta számára az interjú megjelentetését.

Győrött sokan reménykednek benne, hogy sikerül megoldani a jelenlegi válságos helyzetet. Talán úgy, hogy az ETO Parkról leválasztják a stadiont, aminek fenntartásában majd részt vesz az önkormányzat, a futball kft.-t pedig egy egészséges szemléletű új tulajdonos működteti tovább.

Addig is hírzárlat. Fejet a homokba.

---

Vajon milyen "üzleti titkot" rejteget a Quaestor?


Vendég

#719

2015-03-20 16:50

www.napi.hu

Új aranykor Magyarországon? Mi okozta a brókerbotrányt?

 


Vendég

#720

2015-03-20 16:52

Mert diákmunkával és szülői támogatással az
életkezdéshez szükséges megtakarításom veszett
el a Quaestor bedőlésével.

Vendég

#721

2015-03-20 17:01

Mert diákként, diákmunkával és szüleim
támogatásával az életkezdéshez meg-
spórolt tőkémet veszítettem el.

Vendég

#722

2015-03-20 17:59

A családunk összes megtakarítása a Quaestor Zrt.-nél van!
Ez a Zrt. állami felügyelet alatt,állami engedéllyel működött több évig hazánkban.
Amikor lekötöttük a pénzünket,rákérdeztünk az ügyintézőktől,hogy mennyire biztonságos helyen lesz a pénzünk? Erre,azt a választ kaptuk,hogy teljesen biztonságos és van elég vagyonuk,fedezetük bármilyen probléma is adódna náluk,a mi pénzünk nem veszhet el. Sőt, maga a Magyar Állam is jót áll ezekért a befektetésekért. Ezért,mertük rájuk bízni a pénzünket. Ha,ezt Ők így kijelentették nekünk,akkor ennek így is kell lennie! Azért,hogy mi lekötöttük,befektettük a saját pénzünket pár %-os kamat reményében ,a Magyar Államnak adóztunk belőle.A kamatadót az Állam be is szedte. Ezért,azt gondoljuk,hogy ha a Quaestor Zrt. nem tudja hiánytalanul visszaadni az összes befektetett pénzünket,akkor ezt a Magyar Államnak kötelessége nekünk hiánytalanul visszafizetni! Magyarországon a Quaestor Zrt. működési engedélyét is a Magyar Állam engedélyezte. Nem gondolom,hogy az Állam azért engedte meg a Quaestor Zrt. hivatalos működését,hogy a saját állampolgárai pénzét,egy idő után lenyúlhassa ez a Zrt,,vagy bárki is. Továbbá,azt is gondoljuk,hogy ha a Quaestor Zrt.- "Isten ne adja" még se fizetné vissza az összes befektetett pénzünket és a Magyar Állam sem kártalanítana minket teljes mértékben,akkor ez nekünk egyértelműen azt bizonyítaná,hogy mindketten ludasak a pénzünk lenyúlásában!
NE HAGYJUK,HOGY ELVEGYÉK A PÉNZÜNKET ÉS KOLDUSBOTRA JUTTASSANAK MINKET,VALAMINT NE HAGYJUK,HOGY HÜLYÉT CSINÁLJANAK BELŐLÜNK!!
A MAGYAR ÁLLAM PEDIG MOST BIZONYÍTSA BE MENNYIRE VAGYUNK NEKI FONTOSAK!!

Vendég

#723

2015-03-20 18:41

Mert a sajat, idos edesanyame, es testverem egy eleten at sporolt megtakaritasait nem hagyjuk ellopni!!!





Vendég

#724

2015-03-20 18:49

Azért írtam alá a petíciót, mert nem csak az én pénzem, hanem az ismerőseim pénze is benne van. Az utolsó forintjainkat vették el tőlünk. Becsaptak bennünket, félretájékoztattak.

Vendég

#725

2015-03-20 18:55

Azért írtam alá, mert az összes pénzem bent volt, és teljesen ellehetetlenítették az életemet, ami nagyon is felháborító. Az ismerőseim körében is van több olyan ember, aki szintén így járt. Nagyon nagy bizalmunk volt a Quaestorhoz, a kockázatokról nem kaptunk megfelelő tájékoztatást annak idején, mikor befektettünk. Ezek után csak azt tudom mondani, hogy semmilyen bankban nem tudok megbízni. legalábbis Magyarországon biztos, hogy nem. Amennyiben nem rendezik felénk a kárt, én semmilyen magyarországi bankba nem fogok betenni egy vasat sem. Mindet külföldön fogom hagyni. Az ismerőseimet mindet lefogom beszélni arról, hogy valahova is betegyék a pénzüket valamilyen bankba itthon. Én mindenkinek el fogom mondani, hogy hogy jártam, és legyenek az emberek óvatosak minden pénzintézettel. Kovács Sándor