Peticiok.com

Elhatárolódóm az Orbán kormánytól.

Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével

asi#76 Jan 16, 2015, 01:59
Nem furcsa tévedés, és minden kétséget kizáróan képtelen helyzetfelismerési elvétés, hogy vannak, akik arról beszélnek maguk elé nézve még, hogy a rendszert kell megbuktatni, elzavarni, - miközben meg a rendszer megint 25 éve közjogilag érvénytelen... és "mindössze" egy kezdeti elnagyolás következtében fennálló államműhiba következtében. - Pedig lehet érzékelni, megérteni a különbséget, és azt a helyzetet is lehet világosan érteni, hogy érvénytelen rendszer ellen tüntetni, az is maga az érvénytelenség, a visszásság fönntartása - indokolhatatlan és ellentmondásos módon érvényesnek. - Magyarul ellentmondásban vannak mindazok, akik nem ismerik fel, hogy érvénytelenség esetén, az az ésszerű magatartás kizárólag, hogy kimondjuk, kinyilvánítjuk az érvénytelenséget.

Pláne, hogy az és annyi az orbitális és együttes műhiba, hogy kolosszálisan elhibázottan (szakmaiatlanságok, tudáshiányok, elnagyolások ) célszerűtlen szabályok/tanácsok, és önkéntelen tévedési módokon lett elvétve a korabeli rendszerváltás. És hát akár igénytelenül, vagy óvatlanul annyira benéztük a rendszerváltásnak mondott időszakot, hogy 25 éven át elfelejtettünk megegyezni a lényegi közös dolgokban, a nemzeti értékminimumokban, az együttélésünk alapvetéseiben, keretfeltételeiben, és így még magát a jogfundamentumot sem rögzítettük 'elmozdíthatatlanra. Ami azt jelenti, hogy meg sem alapoztuk magát a jogot, jogállamiságot jogszerűen,- a jogosan számon kérhető társadalmi szerződéskötéssel. -

Noha ilyen triviálisan joghiányosan és ennek következtében totálisan jogszerűtlenül, éppen hogy magának a jogszármaztatás pontosan meghatározott jogszakmai alapvetésének >>> cáfolhatatlan elvétéséről beszélhetünk elsőként!! <<< - Arról beszélhetünk jogszerűen – ok-okozatilag precízen alátámaszthatóan, hogy ez a negyedszázados abszurd közjoghiány és alkotmánytalan közállapot összességében maga a joghibák hibája! Ugyanis a jogalkalmazás jogához, értelemszerűen és tényszerűen élő jogviszonyokat, tehát érdemi szerződést, azaz megállapodást szükséges létesíteni! Merthogy minden társadalmi, gazdasági folyamat - ebből a közokiratilag igazolt - jognyilatkozat beleegyezésekkel létrejött és köz elismert, hatályos jogviszonyból következhet ki helytállóan. -

Tehát pontosan érthető, hogy a Közmegegyezés a tényszerű és jogszerű jogállamot létesítő alkotmányos szerződés! >>> Az államszervezet és a jogalanyok között. <<< Alkotmányosan szavatolva! És hajszálpontosan érthető okokból következően, mindez nem is lehet másképpen egy tényleges jogállamban, minthogy szerződési jogviszonyban kell lennünk ahhoz, hogy a reális jogviszonyokhoz és jogkövetéshez tartsa magát mindenki. És az is érthető, hogy mindezen jogkövető magatartás mindenkinek egyszerre egyéni és még az alkotmányos érdekében is áll. Vagyis kölcsönhatás érdekegybeesésünk van ab ovo – egyúttal, a természetes létalapvetéseink alapján is, egymásra vagyunk utalva!

- Az Árpád kori eleink tudatában lehetettek annak az alapvetésének, hogy szerződniük kell a magyaroknak egymással. Hogy egymás irányába – egymást tiszteletben tartó jogaik és kötelezettségeik keletkezzenek.

Azaz, a Közmegegyezés szükségessége magától is értetődő, miközben az is érthető ok-okozat, hogy a Közmegegyezés az alternatíva kiindulópontja, és még a Hazánk hírnevét is helyreállítjuk a világban.

Közmegegyezéssel előzhetőek meg a bajok! Minden túlzás nélkül kijelenthető, hogy a Közmegegyezés a magyarság megmaradásának kulcstényezője!

Csak szólni kéne sokaknak, hogy értsék meg egyre többen és többen és még többen, hogy mi az abszolút közös előttünk álló feladatunk!

Vidd hírét az értelmes és jogszerű megoldásnak, sokat, sokfelé, sokaknak. Magadért, mindenkiért! https://www.facebook.com/events/307310152808180/
Vendég#77 Jan 16, 2015, 06:56

Re:

#76: asi -  

 Nos teljesen igazak az itt leírtak és kapcsolatba lépek veletek. A Biblia azt mondja, hogy mehetnek ketten egy irányba ha előtte meg nem eggyeznek. Viszont a világ nagyhatalmai azt hiszik rólunk mert orbán úgy tálalja, hogy ez a nép akarata és orbán a magyarság akaratából lett vezető. Ezt ők tiszteletbe is tartják.ezért, hogy ez nem ígyvan erre felkell, hogy hívjuk a figyelmet akár ilyen formába is. 

Vendég#78 Jan 16, 2015, 10:20

csatlakozom

Elhatárolodom mivel ez a kormány korupt és még csak titkot sem csinának belőle nyomorba döntötte az országot,egy dologban vav igaza Orbánnak,hogy tényleg egymillió munkahelyet teremt mert már lassan ott tartunk,hogy tényleg csak ennyi ember tud dolgozni !

Nagypapa#79 Jan 16, 2015, 11:24

Orbán kormány

Ez a kormány minden idők legkorruptabb, legtisztességtelenebb kormánya. "Hazaárulók", a szó valódi értelmében. 

Vendég#80 Jan 16, 2015, 11:36
Az Orbán kormánynak rövidesen véget kell vetnünk és minél hamarabb megkezdeni az elszamoltatast illetve az ország lakosságának jovatetelet megnyugtatasat és élhető biztonsagosabb jovokepet alkotni azonnal! !!
Vendég#81 Jan 16, 2015, 11:47
Hajrá magyarok!!!!
Vendég#82 Jan 16, 2015, 12:39
ORBÁN-KORMÁNY = MAFFIA-KORMÁNY
Vendég#83 Jan 16, 2015, 13:28
Szerintem mondjuk a 27 %-ot sem képviselik. Csak ők elhiszik, hogy de.
Vendég#84 Jan 16, 2015, 16:30
Jogos onvedelem!
Vendég#85 Jan 16, 2015, 18:27
Akinek a kezéhez emberéletek tapadnak, akit csak a stadionok érdekelnek és a foci, de nem törődik azokkal a betegekkel, akiknek az utolsó reménységük a kormány segítségében lenne, azok soha nem voltan és nem lesznek alkalmasak egy ország vezetésére. Így Orbán is alkalmatlan. Kár, hogy itt nem létezik Sarija, mert ez a mocsok már rég hulla lenne.
Jabba#86 Jan 16, 2015, 18:28

Selyemzsinór helyett...

Akinek a kezéhez emberéletek tapadnak, akit csak a stadionok érdekelnek és a foci, de nem törődik azokkal a betegekkel, akiknek az utolsó reménységük a kormány segítségében lenne, azok soha nem voltan és nem lesznek alkalmasak egy ország vezetésére. Így Orbán is alkalmatlan. Kár, hogy itt nem létezik Sarija, mert ez a mocsok már rég hulla lenne.

Vendég#87 Jan 16, 2015, 18:38
Elegem van, hogy nyugdíjas létemre lassan az utcára kerülök koldulni.
Vendég#88 Jan 16, 2015, 20:35
Orbánéknak minél előbb menniük kell!
Hoffmann András#89 Jan 17, 2015, 06:26

Segítsetek!

Akkor segítsetek reklámozni, terjeszteni, hogy aláírást gyüjtünk. Linkeljétek osszátok a saját oldalatokon is. Mert az országba nemcsak 2000 elégedetlen van. Itt már többszázezer aláírásnak kellene lenni. Ha elégedetlenek akkor írják alá, igy ez nagyon kevés. Én már szóba is elmondom mindenkinek, hogy hol írhat alá. Vagy elküldöm sms be. Emailbe, azoknak akik elégedetlenek. Ez most nem pártkérdés. Ime ez a link: www.peticiok.com/elhatarolodom_az_orban_kormanytol ennyit kell sms be vagy emailbe elküldeni, vagy saját facebook oldalon megosztani. Közös érdek. 

Vendég#90 Jan 17, 2015, 19:56
En legkozelebb csak akkor tudok Mo'ra utazni, ha mar nem lesz.Fidesz.es nem lesz jobbik sem.
Vendég#91 Jan 18, 2015, 10:04

Borsodi diofa 

Vendég#92 Jan 18, 2015, 10:53
A fideszt el kell távolítani örökre Mo-ról!!!!!!!!!!!

This comment has been removed by the person who wrote it.

Vendég#94 Jan 19, 2015, 22:07
A lakosság 100%-át nem képviselik, csak 27%, azt hiszi, hogy igen
Vendég#95 Jan 22, 2015, 06:08
Elszegényedés megállítása.
Pancsa#96 Jan 22, 2015, 06:19

Elszegényedés megállítása.A nép pénzén meggazdagodott emberek vagyon elkobzása és elszámoltatása.

Vendég#97 Jan 22, 2015, 20:16
OK,de nem vagyok a facen már fenn!Üdv.

Kemeny Eva
Vendég#98 Mar 30, 2015, 19:01
Minden szavával tökéletesen egyet értek.
Vendég#99 May 24, 2015, 06:53

Re: Le a Kormánnyal!!

#1: Vlad Tepes - Le a Kormánnyal!! 

 Mit jelent a minél előbb? Már nagyon várom!

Vendég#100 Jun 01, 2015, 06:45
Az ismertetett szövege miatt és az átélt események miatt.