ELÍTÉLJÜK A MOSDATLAN SZÁJÚ BAYER BALOLDAL ELLENI GYŰLÖLETKELTÉSÉT

Akiről még Navracsics is azt mondta, hogy származása alapján nem lehet beskatulyázni senkit, mert ez a kijelentés megcsúfol minden olyan demokratikus közösségi elvet, amelyben a Fidesz hisz. Mert aki azt mondta,hogy a cigányság jelentős része nem alkalmas az együttélésre, mert állatok és állatként viselkednek. Aki azt mondta a másképp gondolkodókról, hogy sajnos nem sikerült mindet beásni nyakig az orgoványi erdőben, akitől olyan gonosz hazugságokat olvashattunk, mint hogy a világ ma legveszélyeztetettebb kisebbsége a keresztény fehér ember, eközben a pápa, aki Szent II. János Pállal ellentétben nem nagyszerű és nem csodálatos pápa, hanem, úgy tűnik, küldött és megvett ember, vérlázító dolgokat mond a muszlimok befogadásának szükségességéről, és egy szava sincs az üldözött és bántott keresztényekről. Sorolhatnánk napestig az ötös számú párttagköyves mocskolódásait!

TILTAKOZUNK, HOGY EGY ILYEN SENKIHÁZI AZ ÁLTALA INDÍTOTT PETÍCIÓVAL OLYAN GYŰLÖLETET KELTSEN A MÁSKÉNT GONDOLKODÓKKAL SZEMBEN, MELYNEK KÖVETKEZMÉNYEI BELÁTHATATLANOK!

Írd alá és kérd meg erre ismerőseidet is.


Adorján blog https://facebook.com/adorjangy Adorján György Magyarország Budapest    Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével

Petíció aláírása

Aláírásommal elfogadom, hogy Adorján blog https://facebook.com/adorjangy Adorján György Magyarország Budapest láthatja az általam ezen az űrlapon megadott összes információt.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.

Hozzájárulok ahhoz, hogy az ezen űrlapon megadott adatokat a következő célokból feldolgozzák:




Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...