Élhetőbb világot az epilepsziásoknak

Az epilepsziával élők rehabilitációs hálózatának létrehozásáért

 

A Magyar Epilepsziával Élők Alapítvány 2017 ben a Magyar Epilepszia Szövetséggel és a Magyar Epilepszia Ligával, karöltve, megkezdi a Lilahálózat /klubhálózatok/, működésének kidolgozását és kiépítését.

Ez azt jelentené, hogy járásonként a (Zöldkereszt mintájára) minimum félévente egyszer összejönnének az epilepsziával élők egy szakorvos és egy pszichiáter és a Magyar Epilepsziával Élők Alapítvány területi képviselőjének jelenlétében és egy orvos-betegtalálkozó délutánt tartanának közösségi házakban, vagy művelődési központokban, a lényeg, hogy ne egészségügyi intézményben.
A civil hely mégis bensőségesebb, mint pl. egy kórház.

Így sűrűbben találkozhatnának a betegek a szakorvosaikkal, neuroterapeutáikkal és érdekvédőikkel. Nem esnek ki a „látókörből” Rehabilitációjuk, teljesebb, és rendszeres lesz. Folyamatos lesz akkor a kapcsolattartásuk. Elfogadottságuk és társadalmi beilleszkedésük (legyen szó családról, vagy munkahelyről, esetleg szűkebb vagy tágabb környezetéről, élet teréről, a betegnek) akár megoldottá is válhatnak.

Ahhoz hogy ez így is legyen, a mindenkori Egészségügyi vezetés, a Liga, a, Szövetség, és a civil szervezetek összefogására van szükség.

 

Az epilepszia az idegrendszer betegsége, amely görccsel kísért vagy görcs nélkül jelentkező rohamok egymás után következő megnyilvánulásaiból áll. A rohamok az agyban található idegsejtek nagy erejű elektromos kisüléseiből keletkeznek. Ezek az elektromos viharok az agy területeiről régióiból indulnak ki.

Az epilepsziás görcsök megjelenése attól függ, hogy hol keletkezik az elektromos kisülés, és lefolyása során az agy mely területeit vonja be. A rohamok a normális agyi működés megszakadásának következményei.

Normális agyi tevékenység során az elektromos impulzusok áramlása meghatározott sorrendben zajlik.

Az agy rendkívül összetett szerv, amelyben látási, hallási, szaglási, tapintási, hőmérséklet érzékelési információk fogadása, azok értelmezése és az izmokhoz, belső elválasztású mirigyekhez történő üzenet küldése zajlik. Az információáramlás többsége mégis az egyes agysejtek között történik, melynek végeredménye a tudat, a gondolkodás és az emlékezés. forrás:Robert S. Fisher MD PhD on 4/2014”

Ma Magyarországon megközelítőleg 150000 /százötvenezer/ ember érintett e kórban. A gyermek populációból 20000 gyermek. Ebből felnőtt korra közel 50 % -a „kinövi” a kórt.

Az epilepszia Gyógyszeres kezeléssel az érintettek közel 75 %-a gyógyítható, és rohammentessé tehető, rövidebb – hosszabb időre.

E célok megvalósításához, az Eü vezetéssel való tárgyalásokra van szükség.

Minden egyes aláírás a tárgyalások során nyomatékosítani tudja, lám lám itt a lakosság 1-1,5%-a melyet nem hagyhatunk magára a kórházi kezelések után, és vezessük őket vissza minél előbb a munka világába, adjunk esélyt nekik egy teljesebb életre.

Aki a fenti célokkal egyet ért, kérjük, a Petíciónkat támogassa aláírásával is, legyen szó orvosról, érintett betegről, hozzátartozóról, barátról, vagy csak aki támogathatónak érzi ezt az ügyet.

 

Kalász László (Magyar Epilepsziával Élők Alapítvány)                                                                       Mészáros László (Magyar Epilepszia Szövetség)