Elektro szmog STOP

Elérte azt a pontot a sok-sok kütyü sugárzása, illetve egy olyan új frekvenciát lehet tapasztalni a legújabb tetőnkre került antennából, amely számomra és mások számára is hallható és elviselhetetlen, vagy minimum aggasztó. Ez nem maradhat így, ez mindnyájunk érdeke! 

 

Kérelmezem, hogy

1.) minden elektronikai szolgáltató vállalat mérje fel az eszközeik elekto sugárzását radiesztéziai szakemberek segítségével,

2.) a kapott eredményeket hozzák nyilvánosságra,

3.) a vizsgálatokat egy civilekből álló felügyeleti szerv felügyelje!

4.) Minden forgalomba hozott antenna és gépek mellé biztosítsanak a szolgáltatók elektroszmog-védelmet!

5.) Kérem Magyarország Kormányát, hogy járjon el az ügyben és legyen médiavisszhangja.

 

Az érzékelésről:

   Nem mindenki érzi ezeket a hatásokat, ettől még rájuk is hat, sokan vagyunk, akik érezzük.

   Amikor esik, akkor az ember vesz esőkabátot, vagy esernyőt, ha pedig tud, akkor elköltözik olyan helyre, ahol nincsen folyamatos esőzés. Az esővédő eszközök jóval kevesebbe kerülnek a víz pedig nem folyik folyamatosan mindenhonnan a fejünkre: nem mondható ez el sajnos az elektroszmogról, mely napjaikra olyan mértéket öltött, amely sokunk számára bírhatatlan.

   Én kedvelem a tanya világot, de nem áll módomban elköltözni, sőt nem szeretnék a föld alatt lakni, sem addig menekülni, ahol végre háborítatlanul élhetek!

   Az emberi érzékszervekkel az összes létező frekvenciának egészen kicsi hányadát érzékeljük, vannak akik többet látnak, kifinomultabban hallanak, mint mások. Azok számára, akik máshogy vannak hangolva, esetleg nem annyira éles a látásuk, vagy kevésbbé kifinomult a szaglásuk: nem a valóságuk része az a sok pici részlet, amit mások látnak, hallanak, érzékelnek - ettől még nem valótlan egy hamis hang, a hangya csápja, vagy egy somelié számára kiszagolható borillat.

 

Mit lehet tenni?

A Wifi-ket, Tévéket, Bluetooth-okat, telefonokat kikapcsolt üzemmódban tartjuk, legalább az éjszaka alatt - még jobb, ha akkor is, amikor nincsenek ezek az eszközök használatban.

Lehet vásárolni elektroszmogvédő növényeket, kristályokat, mágneslapokat, és komolyabb berendezéseket is - utóbbiak jelenleg a piacon 60.000-300.000 ft értékben találhatóak.

Gondoljunk az egészségünkre, a velünk lakókéra, mely körbe sugárzástanilag minden szomszéd beletartozik, akire hat az elektronikai eszközhasználatunk!

 

A szolgáltatókhoz:

Egészségtani és élhetőségi szempontból, tekintettel levén mindenkire: legyenek oly jók, felelősségteljesek és szívesek, hogy amilyen gyorsan és hatékonyan lehet: normalizálják a sugárzások áradatát: mennyiségét, minőségét, mi több: biztosítsanak védelmet ellenük!

 

Milyen érzés?

Az új antenna: éles sípoló fémhang, ami áthatol mindenen, nem lehet tőle aludni!

A szomszédok wifije: mintha egy mikrohullámú sütőben volnék.

Legkritikusabb időszak: Szombat este főműsoridő - ilyenkor nem tudok megmaradni a saját lakásomban!

 

Kijelenthetem, hogy az a frekvenciatér, amit nem kértem és károsan befolyássolja a mindennapjaimat: magánlaksértés.

 

   Őszintén remélem, hogy a struccpolitika a kukában landol, az anyagi haszonszerzés nem marad a prioritás legelső fokán, továbbá, hogy a nemtörődömségből figyelmesség válik.

 

"Attól, hogy valamit nem érzékelek, nem azt jelenti, hogy az nem létezik,

hanem azt, hogy nem tudok róla."

 

Kérem és kérlek

aláírásával / aláírásotokkal

álljon / álljatok

e nemes ügy mellé, melynek sikerre vitele mindannyiónk érdeke!

 

Köszönettel,

Gica Winsent

 

Nem vagyok egyedül, nem vagy egyedül! Idézetek mások tollából:

 

I. A kormányhivatal honlapjáról:

 

Az elektroszmog élettani hatásai:

Idegrendszeri: fejfájás, migrén, szédülés,
hányinger, koncentrációs és tanulási
zavarok, ingerlékenység, álmatlanság,
depresszió, szorongás, fáradtság,
gyengeség, izomgörcsök, zsibbadás.

Szív-és érrendszeri: heves szívdobogás,
ritmuszavarok, nyomásérzés a
mellkasban, alacsony vagy magas
vérnyomás, lassú vagy gyors szívverés,
keringési zavar.

Légzőrendszeri: arcüreggyulladás,
hörghurut, asztma, tüdőgyulladás.

Bőrgyógyászati: bőrkiütés, bőrgyulladás,
viszketés, égő érzés, arc kipirulás.

Szemészeti: fájdalom, égő érzés a
szemben, romló látás.

Emésztőrendszeri: emésztési zavarok,
hasi fájdalom.

Immunrendszeri: ellenálló képesség
csökkenése, különböző rendellenességek,
megbetegedések kialakulása.

Egyéb hatások: pajzsmirigy problémák,
szárazság az ajkaknál, nyelvnél, szájnál,
szemnél, szomjúság, kiszáradás,
orrvérzés, belső vérzés, megváltozott
cukor anyagcsere, hajhullás, fájdalom a
fogakban, a tömések környékén, romlott,
csökkent szaglás, fülcsengés, meddőség,
tartós hatás esetén, hosszabb távon
daganatos megbetegedés kialakulása.

Kattintson a Forrásra és olvasson tovább >>>>>>

 

 

II.

"Sáfrány Géza figyelmeztetett arra, hogy a később bevezetni tervezett 26 GHz körüli magasabb frekvenciák egészségügyi hatásairól viszont nem tudunk eleget, mivel kevés és nem kielégítő minőségű vizsgálatot végeztek az eddigiekben ezzel a frekvenciatartománnyal. Ezt az álláspontot erősíti a holland parlament által felkért Holland Egészségügyi Tanács állásfoglalása, mely a megfelelő vizsgálatok lezárultáig nem javasolja e frekvenciák használatát."

Forrás: https://www.portfolio.hu/gazdasag/20201124/karos-az-5g-vagy-sem-az-mta-elmagyarazza-hogy-allunk-most-ezzel-458726

 

III.

 

Már bírósági pereken folyik a vita arról, hogy az 5G veszélyes-e az egészségre

"Brit lakosok egy csoportja az állítja, hogy saját bőrükön tapasztalták az 5G állomások egészségre káros hatását... Rockot 2020 szeptemberben meglátogatta Lorna Hackett ügyvéd, aki elsősorban emberjogi esetekre specializálódott és meggyőződött róla, hogy a nő igazat mond: az ügyet bemutató dokumentum szerint Hackett az antennák közelében hirtelen éles fejfájást tapasztalt, de ez elmúlt, mikor eltávolodott a helyszíntől. A szédülés és a kábultság azonban hazáig kísérte."

https://raketa.hu/birosagi-per-az-5g-egeszsegugyi-hatasarol

 

Petíció aláírása

Az aláírással felhatalmazom Berczeli Ágnes petíciókészítőt az ezen az űrlapon közölt információim átadására az ügyben illetékeseknek.


VAGY

Egy e-mailt fog kapni egy hivatkozással, amellyel megerősítheti aláírását. Hogy biztosan megkapd üzeneteinket, kérjük add hozzá a info@peticiok.com címet a kapcsolati vagy a biztonságos feladó listádhoz.

Kérjük, vegye figyelembe, hogy nem tudja megerősíteni az aláírását az erre az üzenetre való válaszadással.




Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...