Egy egészséges, magyarmentes országért

peticio_kep.jpg

A magyarok... Ugye? Látni egyet-kettőt az utcákon, de már fel sem tűnik az a nyekergős akcentusuk és az a furcsa, kékeszöld járásuk. Vagy, ha mégis, az ember inkább nem veszi észre őket - jobb a béke... Gondolnánk mi. A koronavírus-járvány alatt azonban a magyarok kimutatták foguk fehérjét, tulajdonképpen kijelenthető: a járvány a magyarok miatt tart ott, ahol Magyarországon.

Nem kell matematikusnak lenni, hogy kiszámoljuk: hogy ha nem lennének itthon magyarok, közel sem lenne ennyi áldozat, pláne ennyi fertőzött, sőt! Egyáltalán nem lenne!

Igaz, gyógyult sem, de ez legyen a románok baja.

Kásler Miklós már korábban is rámutatott, hogy nem az egészségüggyel van a baj, csak a betegek későn mennek orvoshoz, és a koronavírus-járvány alatt is utalt rá, hogy azért van sok fertőzött, mert bár a kormány időben hozott jó döntéseket, de az emberek fegyelmezetlenek voltak.

Szintén az emberminiszter volt bátor először kimondani, hogy lesz elég szakember, ha az emberek "mértéken felül nem terhelik túl az egészségügyi rendszert," és ő mutatott rá elsőként, hogy a járvány a fiatalok miatt harapózott el nálunk.

De miért is Káslernek kell gondolkoznia a magyarok helyett?

Nézzük csak meg a statisztikai adatokat! Kik betegedtek meg itthon az utóbbi 10-15 évben? A magyarok... Kik voltak a fiatalok itthon? Nagyon nagy részben a magyarok...És ez csak a jéghegy csúcsa, elég megnézni a NAV tartozáslistáját vagy a rendőrség körözési híreit: magyar, magyar, magyar, elvétve egy ukrán.

Joggal merül fel a kérdés, mégis mi a fene bajuk van a magyaroknak? Miért kell idefertőződni? Hány embernek kell még meghalni a magyarok miatt?

Nem, nem vagyunk rasszisták, még mielőtt. (De igen, van magyarbűnőzés és újzsidónak lenni lázadás.)

Hány azerit láttak baltával lófrálni az intenzíven? Hány aktív kipcsak fertőzött van nálunk? Hány kirgiz kontaktszemélyt azonosítottak? Olvasott valaki olyat, hogy "fertőtleníteni kell a Nemzetközi Beruházási Bankot"?

Ugye, hogy már nem is annyira nagy szám a Rubik-kocka, ha kicsit a dolgok mögé nézünk?

Az ember szíve talán megesne rajtuk, ha határon túliak lennének, de még ezt sem lehet elvárni tőlük, a foci Eb-re is úgy jutottak ki, hogy itt maradtak.

És ha ez még nem lenne elég, vannak, akik ezt tanítják, még mindig sok úgynevezett "magyar tanár" dolgozik az országhatárokon belül. Na és kik sírtak a tesztelésért? Ugye...

Slussz poén: hármat találhat, hogy Soros György eredetileg milyen nemzetiségű...

A magyarok túl messzire mentek. Most is és 1100 évvel ezelőtt is. Azt hiszem minden honfitársunk és ember nevében mondhatjuk: Magyarok! Takarodjatok haza a teveszaros sivatagotokba, ne a mi életünket nyomorítsátok meg!

Írja alá ön is a petíciót, ha azt akarja, hogy egyszer és mindenkorra tűnjenek el a magyarok az országból, hogy végre egy jobb egészségügyi rendszerünk vagy minőségibb oktatásunk legyen!

És, hogy végre ne a magyarok döntsenek ön helyett!

Petíció aláírása

Az aláírással engedélyezem HírCsárda, hogy az aláírásomat átadja azoknak, akik ebben a kérdésben hatáskörrel rendelkeznek.


VAGY

Egy e-mailt fog kapni egy hivatkozással, amellyel megerősítheti aláírását. Hogy biztosan megkapd üzeneteinket, kérjük add hozzá a info@peticiok.com címet a kapcsolati vagy a biztonságos feladó listádhoz.

Kérjük, vegye figyelembe, hogy nem tudja megerősíteni az aláírását az erre az üzenetre való válaszadással.




Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...