Álljunk ki közösen az endometriózisban szenvedő nők közfinanszírozott ellátásáért!

Az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény miatt a betegek ellátáshoz való hozzáférése közvetlenül is súlyosan sérült. Ez az endometriózisban szenvedő, több mint 200 ezer nő esetében konkrétan azt jelenti, hogy az őket kezelő specialisták jelentős része a magánellátást választotta, így a betegek nem tudják a igénybe venni az állami, tb-finanszírozott műtéteket. Az endometriózis akár két-három évente ismételt műtéti kezelést igényel, és csak az ebben jártas, különleges szakértelemmel rendelkező orvosok tudják megfelelően elvégezni a beavatkozásokat. Belőlük pedig kevés van, és most még kevesebb maradt az állami egészségügyben.
Ebben a rengeteg szenvedéssel és akár meddőséggel járó betegségben szenvedő nőknek joguk van arra, hogy továbbra is az állam fedezze a műtéteik költségeit, amikre már most milliós hiteleket vesznek fel. Orvosokkal való egyeztetést követően törvényjavaslatot nyújtottam be, hogy a szakmai kollégium javaslata alapján meghatározott körben, a különleges szakértelmet igénylő betegségek esetében biztosítsanak kivételt az összeférhetetlenségi szabályok alól. A javaslat célja, hogy a speciális tudást igénylő betegek szakszerű és tb-finanszírozott ellátása érdekében legyen lehetőség a másodállásra és a magánellátásban kezelt betegek állami rendszerben való műtéti ellátására.
Ne engedjük, hogy a kormány némán leszavazza a javaslatot: rengeteg nő számára jelent ez súlyos fájdalommal teli életet, és a meddőségek 40 százalékát is ez a betegség okozza. A kormány kötelessége, hogy lépjen! Az általam benyújtott javaslatot a Népjóléti bizottság fogja tárgyalni hamarosan, arra kérek mindenkit, írja alá a petíciót, hogy ne fordíthassa el a fejét a kormány a nőkről, a bizottsági ülésen szavazzák meg a javaslatot, hogy a parlament elé kerülhessen.
 
Minden aláírás számít!
 
 
Köszönjük a támogatásod!

Szél Bernadett független országgyűlési képviselő    Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével

Petíció aláírása

Az aláírással felhatalmazom Szél Bernadett független országgyűlési képviselő petíciókészítőt az ezen az űrlapon közölt információim átadására az ügyben illetékeseknek.


VAGY

Egy e-mailt fog kapni egy hivatkozással, amellyel megerősítheti aláírását. Hogy biztosan megkapd üzeneteinket, kérjük add hozzá a info@peticiok.com címet a kapcsolati vagy a biztonságos feladó listádhoz.

Kérjük, vegye figyelembe, hogy nem tudja megerősíteni az aláírását az erre az üzenetre való válaszadással.




Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...