Kérjük, hogy a jogosítvány megszerzésének korhatárát emeljék meg 21 éves életkorra, és legyen lóerő korlátozás, úgy, mint a motorkerékpároknál

Kérjük, hogy a jogosítvány megszerzésének korhatárát emeljék meg 21 éves életkorra, és legyen lóerő korlátozás, úgy, mint a motorkerékpároknál, hogy ne juthassanak felelősségtudat nélküli, szinte még gyerekek, versenyautókat megszégyenítő járművekhez!

Világszerte rohamosan fejlődik a technika, ami magával hozta az autógyárak versengését, aminek következtében, ha valakinek van pénze, olyan hatalmas lóerővel rendelkező gépjárművekhez juthatnak, akár 17-18 éves, szinte még gyermekek is, akikben még nincser kifejlődve az igazi felelősségtudat! Ez hazánkban is rengeteg értelmetlen balesethez, halálesethez vezet, ami elkerülhető lenne! A 18-tól 21 éves kor, az úgynevezett fiatal felnőttkor, amikor még nincsen kialakulva az ebben a korosztájokban élőkben az igazi felelősségtudat. Ez pedig rengeteg felelőtlen döntéshez vezethet, aminek a hétköznapokban nincsen, vagy csak nagyon kevés esetben van drasztikus hatása, de a közúton, egy.egy rosszul megválasztott döntés, helyzetfelismerés, könnyedén tragédiához vezethet, ami nem csak a döntéshozó fiatalfelnőtt, de akár mások, a közúton közlekedő többi ember, családok, kisgyermekek, terhes anyák, életébe is kerülhet! Sajnos az utóbbi időben hazánkban is bebizonyosodott, nézzük akár a 180-al száguldozó fiú esetét, ami Gyulafirátót és Eplény közt történt.

A 20 éves, zirci sofőr 180 km/órával hajtott, amikor lesodródott a 82-es főútról, és egy oszlopnak csapódott. A sofőr kirepült az autóból, életét nem tudták megmenteni, Az autó utasát mentőhelikopterrel vitték kórházba, súlyos sérüléseket szenvedett.

Vagy azt a másik esetet, ami a napokban történt, ahol egy 18 éves fiú és a 21 éves barátja halt meg a Váci úti horrorbalesetben.

download-7-e1565939052444-800x4504.jpg

Egy autó az oszlopnak csapódott, s az autó sofőrje és utasa is olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem lehetett megmenteni az életüket. Kiderült, hogy az autót egy 18 éves fiú vezette.

Kérjük, hogy a jogosítvány megszerzésének korhatárát emeljék meg 21 éves életkorra, és legyen lóerő korlátozás, úgy, mint a motorkerékpároknál, hogy ne juthassanak felelősségtudat nélküli, szinte még gyerekek, versenyautókat megszégyenítő járművekhez!

Kérem, az eredményesség érdekében küldje tovább a petíciót ismerőseinek!                                                                               

 

Petíció aláírása

Az aláírással felhatalmazom Fekete László petíciókészítőt az ezen az űrlapon közölt információim átadására az ügyben illetékeseknek.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.







Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...