2021 szakmai vizsgázóinak a gyakorlati vizsga eltörlése!
A jelenlegi és a vírus kezdete óta kialakult helyzetből kifolyólag az idei SZAKMAI vizsgázóknak kevés esélyük lenne a jó bizonyítvány megszerzésére. 2020 márciusában a gyakorlati helyek a tanév végéig hivatalosan nem voltak látogathatóak. Így kimaradt 4 hónap a diákoknak. A nyári gyakorlatok is kifejezett figyelemmel zajlottak, illetve nem nagyon volt lehetőség plusz időt eltölteni ebben az időszakban a gyakorlati helyeken. A következő tanévben egészen márciusig járhattak a diákok gyakorlatra, azonban bele kell számolni azt a kimaradást, amikor a gyerek, esetleg hozzátartozója elkapta a vírust és emiatt meghatározott időre karanténba került. Márciustól ismételten nem lehet látogatni a gyakorlati helyeket a mai napig,valószínüleg a tanév végéig. Meglátásom szerint a diákoknak összesen több mint fél év kiesett gyakorlatból, plusz a karantén annak aki elkapta a vírust. Az iskolák távoktatásban nem tudják a gyakorlati részt leadni és megtanítani, így a gyerekek 80%-kának a tudása nem tart ott, hogy vizsgázni tudjon gyakorlatból.
Így az idén szakmai vizsgázók nevében kérném a gyakorlati vizsga eltörlését, esetlegesen helyére szóbeli vagy írásbeli vizsgát betenni.
E weboldal adminisztrátorának bejelentéseA petíciót lezártuk, és az aláírók személyes adatait eltávolítottuk.Az Európai Unió általános adatvédelmi rendelete (GDPR) előírja, hogy személyes adatok kizárólag törvényes okból kifolyólag kerülhetnek tárolásra, valamint azt, hogy az adatokat a lehető legrövidebb ideig tárolhatják. 25 |