Végrehajtáskárosultak követelései!

Az utóbbi napok eseményei rengeteg embert ragasztottak a képernyők elé, és sokakat nem csupán azért, mert sokszor hallott neveket, illetve fontosnak titulált, befolyásos embereket ítéltek börtönbüntetésre (egyéb feltételek mellett), hanem mert emberek százezrei érintettek az ügyben. Pénteken a Fővárosi Törvényszéken megkezdődött Schadl György és 21 társának tárgyalása, ami hatalmas előrelépést jelenthet emberek tucatjainak, mégis a Magyar Kormány, amely eddig minden helyzetre felmutatott számunkra egy „vészhelyzeti megoldást”, most hallgat. A COVID járványhelyzethez még honlapot is biztosított külön ahhoz, hogy nyomon követhessük pontosan hány lélek sínylik a betegségtől, Ukrajnát pedig milliárdokkal segítjük a háborúban segélyoldalakon keresztül. Ez alkalommal mégis miért ilyen nagy a csend? A magyar nép százezreinek életét és annak minőségét megkeserítő ügyről van itt szó, nem másról. A kiépített maffiahálózat, mely kedvére hajtotta be a sokak számára elképzelhetetlen összegeket nem létező végrehajtási számokon, több szempontból is jogtalanul és pofátlanmód korrupt módon elszámolással tartozik. Elszámolással tartozik annak az embernek, aki az utcára került, mert 15-ször vasalták be rajta ugyanazt a tartozást és elszámolásnak tartozik annak az anyának, aki hetekig csak kenyérrel és olcsó parizerrel tudta etetni a gyermekeit, mert fizetéséből jelentős összeget vonnak. Jelentéktelennél jelentéktelenebb híreket öntenek az arcunkba, míg a saját népünk képviselői csendben, körmüket csontig rágva várja, hogy véget érjen a rémálom, melybe a kiépített végrehajtási hálózat és annak igen tisztelt képviselői beletaszították őket. Legyen hát vége! ·         Követeljük, hogy a Magyar Kormány 2012. januárjáig visszamenőleg adós amnesztiarendeletet dolgozzon ki! Állítson fel egy apparátust a végrehajtási károsultak ellátására és járjanak el az törvényben foglalt 41.§ (1) szerint! Ha az adós okirattal valószínűsítette, hogy a végrehajtandó követelés alaptalan, azt már teljesítették, vagy egyébként megszűnt, vagy arra hivatkozik, hogy a követelés, illetve a végrehajtási jog elévült, a végrehajtó a bizonyítékra utalva felhívja a végrehajtást kérőt, hogy 15 napon belül nyilatkozzon a követelés fennállásáról, egyúttal az adóstól felvett összegből. Ha a (2) bekezdésben foglaltak az irányadók abban az esteben a végrehajtást kérő az adós (1) bekezdés szerinti állítását elismerte, és a felhívásban megjelölt összegeket megfizette, a végrehajtási eljárás befejeződött. Az (1) bekezdést megfelelően alkalmazni kell akkor is, ha a követelés csak részben alaptalan, részben szűnt meg vagy az elévülés csak részben következett be. A (5) bekezdés, ha a végrehajtást kérő az adós (1) bekezdés szerinti állítását nem ismerte el, az adós a végrehajtás megszüntetése (korlátozása) iránt pert indíthat. ·         Követeljük, hogy a Magyar Kormány a bírósági ítéletekben kiszabott pénzbüntetés összegeit különítsék el a károsultak megsegítésre, és azt egy újonnan kidolgozott központi rendszeren keresztül juttassák vissza az embereknek igénylés, benyújtás, elbírálás alapján!   Túl hosszú ideig hagytuk, hogy nyomorgassanak minket, itt az idő, hogy ebben az ügyben is állást foglaljon a kormány és a károsultakat megsegítve az illegálisan behajtott összegeket elkülönítse azok számára, akiktől éveken keresztül azt ellopták.

Petíció aláírása

Az aláírással felhatalmazom Tóth Miklós petíciókészítőt az ezen az űrlapon közölt információim átadására az ügyben illetékeseknek.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.







Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...