Szolnok Megyei Jogú Város (SZMJV) Intézményszolgálata által kiadott nyomtatvány az intézményi gyermekétkeztetésben való részvételről

Kedves szolnoki Szülők és Gondviselők!

Szeretném tudni, hogy nem vagyok egyedül a SZMJV által évente kiadott Nyilatkozattal kapcsolatos érzéseimmel.

Célom, hogy az Intézményszolgálat lássa, hogy van igény a szülők részéről a Nyilatkozat elektronikus formában történő kezelésére is.

A Nyilatkozatot jelenleg nyomtatva adják ki az intézményekben, melyet 2 példányban, gyerekenként, az adatokat a Nyilatkozaton is többször ismételve, majd évente újra ismételten megadva kell kitölteni. (Kezeket fel, ki az, akinek borsódzik a háta, ha meglátja????)

Véleményem szerint mindez elektronikus formában is megvalósulhatna, így élhetnénk a CTRL+C-CTRL+V, illetve a korábbi verziók nyújtotta lehetőségekkel.

Természetesen a nyomtatott formát továbbra is igénybe vehessék azok a szülők, akik szeretnek nyomtatványt kitölteni, vagy nincs lehetőségük elektronikusan kitölteni. De lehetne elektronikus opció is. Az online szerződéskötés létezik.

Kérem, aki egyetért velem abban, hogy a Szolnok Megyei Jogú Város (SZMJV) Intézményszolgálata által kiadott nyomtatvány az intézményi gyermekétkeztetésben való részvételről legyen elérhető elektronikus formában is, jelezze a petíció aláírásával.

Köszönöm!

Ági

Petíció aláírása

Az aláírással felhatalmazom Gurmai-Málnás Ágnes petíciókészítőt az ezen az űrlapon közölt információim átadására az ügyben illetékeseknek.


VAGY




Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...