Zenészek a Színház- és Filmművészeti Egyetemért - Nyilatkozat

Hozzászólások

#1601

Elfogadhatatlan, hogy a legalapvetőbb értékeket és normákat semmibe véve, senkit meg nem kérdezve döntöttek több ezer embert közvetlenül érintő ügyben.

(Szigetvár, 2020-09-05)

#1614

A hatalom arroganciájából, a hálószövéséből, a mindenbe való beavatkozásából,
a mindent-jobban-tudni-akarásából, a mindenhová beszüremkedéséből vagy ajtóberúgásaiból, legyen az tudomány, oktatás, művészet, gazdaság - elég volt!
Most nekünk kell annak mondani, aki a nevünkben annak idején ezt imamalomszerűen mondta el hatalmi ellenfelének, ellenségének.
ELÉG VOLT!
Torkig vagyunk az átnevelésünkkel, az álkeresztény mentalitásukkal, a folytonos kioktatásokkal, a paternalista svédcsavarjukkal, a történelemhamisításukkal, a mindenkit kizsebeléssel, Magyarország tekintélyének csorbításával, morális beszennyezésével, értékeinek, természeti és kulturális kincseinek elfocizásával, elpókerezésével, azzal, hogy tisztes és megsüvegelt, feltörekvő európai országból lesajnált, negatív példaként említett, korrupt, a haladás irányával mindig ellenkező, és negatív álláspontot elfoglaló, utolsó előtti helyen számontartott országgá rothadtunk.
Elég volt!

(Budapest, 2020-09-05)

#1626

Mert már ez túlmegy minden határon (immár a szó tágabb értelmében is, Berlin, Bukarest,...)

(Isaszeg, 2020-09-05)

#1628

Szabadság

(Százhalombatta, 2020-09-05)

#1632

Egyetértek a diákok hősies kiállásával! El kezekkel az SZFE-től!!

(Budapest, 2020-09-05)

#1662

A társadalomnak autonóm állampolgárokra, autonóm tudósokra, autonóm művészekre van szüksége, nem lakájokra. Azokra csak ennek a bűnöző államnak van szüksége, de nem hagyjuk!

(Budapest, 2020-09-06)

#1663

Teljes mértékben egyetértek a tiltakozókkal!

(Budapest, 2020-09-06)

#1665

Egyetértek a petíció céljával

(Budapest, 2020-09-06)

#1670

HAjrá fiatalok!

(Budapest, 2020-09-06)

#1673

Követelem a szellem és oktatás szabadságát, a szabad gondolkodás és véleménynyilvánítás lehetőségét, a színház a média az írott sajtó,és a művészeti élet érintethetetlenségét!

(Fót, 2020-09-06)

#1674

#FREESZFE

(Szeged, 2020-09-06)

#1675

Aláírom, mert a művészet, oktatás és kultúra semmilyen formában nem viselheti el a diktatúrát!

(Maglód, 2020-09-06)

#1677

Szükséges.

(Budapest, 2020-09-06)

#1678

Aláírom, mert nem tetszik az eljárás módja.
A részletekről a szakemberek vitázzanak.

(Vác, 2020-09-06)

#1700

Ellene vagyok minden olyan hatalomnak, mely elnyomja és megsemmisíti azokat, akik nem értenek vele egyet.

(montreal, 2020-09-06)

#1701

Ágoston Béla

(Őrbottyán, 2020-09-06)

#1709

zene- és szövegíró Aláírom, mert eddig is jártam színházba, és ezután is szeretnék.

(Telki, 2020-09-06)

#1712

Az iskolasnak (is) fugg

(Budaors, 2020-09-07)

#1718

A művészet természeténél fogva szabad, és független.Természeténél fogva rendszerkritikus, legyen az a rendszer bármilyen.
Természeténél fogva egyenlőségre, sokszínűségre,
gondolkozásra, érző emberré válásra tanít.Törött szárnyakkal nem lehet repülni, csak lassan meghalni.

(Újrónafő, 2020-09-07)

#1720

Aláírom, mert egyet értek diáktársaimmal, és büszke vagyok, hogy végre valakik felvállalták a diákok közül, hogy az oktatásunk döglődik.

(Paks, 2020-09-07)

#1728

a kultúrát nem szabad felülről irányítani, sajnos ezt, mint zenész, naponta érzem a bőrömön, mivel végig kell nézzem a silány minőséget produkáló senkik futtatását.

(Budapest, 2020-09-07)

#1730

Egyetértek a peticiòval.

(Budapest, 2020-09-07)

#1732

Fontosnak tartom a művészi szabadságot és a szolidaritást!

(Apc, 2020-09-07)

#1735

Az oktatás nem lehet a politika eszköze.

(Szolnok, 2020-09-07)

#1740

A politika nem gyűrheti maga alá a tudományt, az oktatást és a művészetet. Szégyen, ami most ebben az országban zajlik.

(Budapest - III. kerület, 2020-09-07)

#1744

Az autonómia pártján állok.

(Budapest, 2020-09-07)

#1745

Aláírom, mert a kultúra az egyetlen út a szellem szabadsàga felé, es ezen cselekvések nem csak egy intézmény de a kultúrális élet szabadságát hivatottak korlátozni.

(Szentendre, 2020-09-07)

#1746

fontos

(Dunakeszi, 2020-09-07)

#1753

... nem értek egyet az egyetem ilyetén módon történő megsemmisítésével, mert nagyra értékelem ezeket a fiatalokat, akik így kiállnak az igazságtalanság, az elnyomás ellen.

(Budapest, 2020-09-07)

#1759

Az egyetem lényegéhez tartozik az autonómia, aminek megsértése olyan tett, amit senki nem hagyhat szó nélkül. Elítélem az erőszakot, amelyet velük szemben gyakorolnak. Szolidáris vagyok az egyetem minden hallgatójával, tanárával és dolgozójával. Kívánom, hogy a végsőkig tartsanak ki, és mutassanak példát tartásból azoknak, akik hasonló helyzetben vannak, vagyis mindannyiunknak.

(Budapest, 2020-09-08)

#1777

Aláírom. Azzal a megjegyzéssel, hogy már nagy rablás (privatizáció) kezdetén tiltakoznunk kellett volna.

(Balotaszállás, 2020-09-09)

#1785

Mert egyetértek vele

(Budapest, 2020-09-10)

#1787

Félamatőr jazzénekes vagyok, dalszövegeket és verseket is írok magyarul és angolu, profikkal játszom. (Maggie és a Muzsikusok.) Nem lehet egy nagymúltú intézmény eddigi csodálatos eredményit semmibe venni, a diákok feje felett intézkedni.

(Budapest, 2020-09-10)

#1796

Mert a szabadság mindennél fontosabb!

(Budapest, 2020-09-14)

#1798

Legyen így!

(Debrecen, 2020-09-15)

#1799

Aláírom, mert nagyon fontos számomra is az SZFE jövője!

(Budapest, 2020-09-15)