Sulyok Tamás Köztársasági Elnök - A közbizalom erősítése érdekében lemondását kérjük!

Magyar állampolgárként fontosnak tartjuk, hogy a köztársasági elnöki tisztség betöltője a nemzet egységét, a közbizalmat és a társadalmi felelősségvállalást képviselje.
A köztársasági elnököt az Országgyűlés választja meg, ezért különösen lényeges, hogy tevékenysége a teljes társadalom bizalmát erősítse, politikai megosztottságtól függetlenül.
Az elmúlt időszakban több, a társadalmat mélyen érintő ügy kapcsán – köztük gyermekvédelmi kérdésekben is – a közvélemény egy része úgy érzi, hogy nem volt érzékelhető kellő súlyú, megnyugtató nyilvános megszólalás. Többen hiányolják azt is, hogy a köztársasági elnöki intézmény aktívabban járuljon hozzá a társadalmi feszültségek csökkentéséhez és a nemzeti egység erősítéséhez.
Meggyőződésünk, hogy egy köztársasági elnök szerepe nemcsak jogi, hanem erkölcsi és közösségi felelősséggel is jár.
Ezért kérjük:
- a köztársasági elnöki tevékenységgel kapcsolatos kérdések átlátható, nyilvános tisztázását
- a közbizalom megerősítését szolgáló lépések megtételét
- a társadalmi egységet erősítő, aktívabb közéleti szerepvállalást
- Célunk a közélet tisztaságának és a társadalmi bizalomnak a megerősítése
Sulyok Tamás köztársasági elnöki szerepével kapcsolatban felmerülő hiányolt megszólalások:
- Háborús kommunikáció:
Nem volt nyilvános megszólalás a félelemkeltő, háborús narratívát erősítő kormányzati plakátok közmédia hírek és online (pl. YouTube) reklámok kapcsán, amelyek gyermekeket is elértek. Idős honfitársaink egyértelműen rettegtek, rettegnek emiatt mai napig is! - Közpénz-átláthatóság (MNB-ügy):
A Magyar Nemzeti Bank alapítványaihoz köthető, több száz milliárd forintos vagyonkezelési ügyben nem jelent meg nyilvános elnöki állásfoglalás. - Gyermekvédelem (Szőlő utcai ügy):
A gyermekvédelmi rendszerrel kapcsolatos visszaélések és botrányok kapcsán nem történt hangsúlyos megszólalás. - Általános közéleti hallgatás:
Több, társadalmi feszültséget okozó ügyben nem volt érzékelhető, a nemzet egységét erősítő elnöki megszólalás. - Szerepfelfogás kérdése:
Mindez különösen vitatott annak fényében, hogy az elnök feladata az Alaptörvény szerint a nemzet egységének kifejezése.
Az aláírásokkal azt mérjük fel, mennyi magyar állampolgár ért egyet Magyar Péter leendő Miniszterlenök kérésével, miszerint meg kellene fontolnia az Önként lemondását a Köztársasági Elnöki pozícióról a közbizalom elvesztése miatt.
"Az aláírók adatait a Petíciók platform kezeli, a kezdeményezés célja kizárólag az aláírások számának bemutatása."
Tisztelettel,
egy magyar adófizető állampolgár