Petíció a Baross-Topánka közösségi csomópont átépítéséért

Tisztelt Szabados Ákos polgármester úr!

Tisztelt pesterzsébeti képviselők!

Egy közösségi közlekedés csomópontjában elhelyezkedő közösségi tér átalakítását  a lakosságot bevonva kell  megtervezni.2018-06-10.pngHa a helyi közösségek nem ismerik részleteiben a fejlesztések indítékait és céljait, akkor kevésbé érzik magukénak és nem válik természetessé, hogy a létrejövő köz és magánvagyont óvniuk és gondozniuk szükséges. A hagyományos paradigma szerint a tervezés jól képzett, diplomás szakemberek feladata. Ez azonban nem minden esetben igaz, a szakértői és közösségi tervezés összehasonlításában nem elsősorban a létrejövő tervdokumentáció profizmusa a perdöntő, hanem a fejlesztés valamennyi szereplőjének, egyetértése, elköteleződése az adott kezdeményezés iránt.

Erre volt jó példa a Baross utca – Topánka utca sarkának közösségi közlekedési csomópontjának tervezése. A közös tervezői munka során meghatároztuk a tér funkcióját, az azt körülvevő zöld felületeket és a gyalogutakat. Ennek alapján kerültek volna ki (pékség, zöldséges, hírlapárus stb.) a pavilonsor árusítóhelyei. A pavilonok a tervünk szerint lakótelephez illeszkedtek, egyszerű vonalvezetésűek, így rendezett utcakép alakult volna ki a Baross utca – Topánka utca sarkán. Az új épületegyüttes várakozóhely és kiszolgáló egység is egyben. A Topánka utcai zöldfelület folytatásaként kis közpark is létesült volna.  A modern, átlátható pavilonokat pedig közös tető fogta volna össze, ezzel is az egységes megjelenést erősítve.

Itt élőként és a közösségi közlekedés használójaként abban vagyunk érdekeltek, hogy a lehető leggyorsabban felépüljenek az új pavilonok, újra vásárolhassunk péksütemény, birtokba vehessük a fedett várót, megújuljon a zöldfelület, megszépüljön a csomópont. Három éve húzódik a beruházás és most annak leállítását javasolja a polgármester.

Kérjük, hogy gondolják át álláspontjukat és ne döntsenek a lakosság bevonása nélkül a közösségi tervezés eredményeiről!

Semmit rólunk nélkülünk!

A 2018. május 25-től hatályba lépett Európai Adatvédelmi (GDPR) kötelezettség alapján, az aláírásokat kizárólag ehhez a célhoz kérjük, aki nyilvánossá tette adatait, annak nevével együtt aláírását Pesterzsébet jegyzőjének adjuk át. A peticiok.com adatvédelmi szabályzata az oldalon elolvasható.

Petíció aláírása

Az aláírással felhatalmazom Péter Mach petíciókészítőt az ezen az űrlapon közölt információim átadására az ügyben illetékeseknek.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.







Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...