Peticiok.com

Ne adhasson el telekingatlant a zuglói önkormányzat a lakosság megkérdezése nélkül!

Z ZöldZugKör egyesület · HU

Nekünk, helyi lakosoknak elegünk van abból, hogy a fejünk felett dönt az önkormányzat a kerület vagyonának elfecséreléséről! Ráadásul ezt mindig az utolsó előtti pillanatban tudjuk meg, a kötelezően kb. csak 1 héttel előtte meghirdetett képviselőtestületi ülések előtti hivatalos tájékoztatókból. Akkor is nekünk kell böngésznünk a terjengősen, bürokratikusan megírt előterjesztések leírását, ám ekkorra általában már túl is vannak a belső egyeztetéseken a képviselőink, így érdemben igen nehéz már vitába szállni velük…

Ezen telkeket a befektetők szinte kizárólag zsúfolt és túlépített nagy társasházak építése céljából vásárolnák meg, melyekből a vészesen fogyó zöld területekkel ellentétben már amúgyis túl sok van a kerületben. Zugló fokozatosan veszíti el közkedvelt és ismert hangulatát, lassan teljesen belvárosiassá válik. Ez teljesen szembe megy azzal a politikával, amit a klímaváltozás enyhítésének célja és a zuglói vezetés által is elfogadott több, pl. a ZIFFA stratégiai akcióterv is indokolna. A létrejövő új, ún. “lakóparkokhoz” ráadásul jellemzően nem is társulnak infrastrukturális bővítések sem, a meglévő rendszerek egyre nehezebben képesek ellátni az itt élők alap szükségleteit.

Zugló már korántsem tartozik a főváros zöldebb kerületei közé, az egy főre jutó zöld felület tekintetében az utolsó egy harmadban kullog, miközben folyamatosan zajlanak az újabb és újabb beépítések, és mindez úgy, hogy a lakosságszám évtizedek óta csökkenő tendenciát mutat.

Követeljük tehát, hogy minden egyes zuglói önkormányzati teleknél, ahol felmerül az értékesítés gondolata, kötelező legyen a lakosság előzetes nyílt fórumon való tájékoztatása, és ügydöntő helyi, állampolgári szavazás előzze meg már magának a telek értékesítési szándékának eldöntését is!

ZöldZugKör egyesület

0F12F1FE-5338-4C55-B2EF-545E7402CC88.jpeg

Petíció megosztása

Segítsen, hogy ez a petíció több aláírást gyűjtsön.

Illessze be a linket egy üzenetbe, és küldje el azoknak a barátainak, akik esetleg aláírnák.

Olvassa be az aláíráshoz

Mutassa meg ezt a kódot egy ismerősének: irányítsa rá a telefonja kameráját, és máris aláírhatja.




Fizetett hirdetés

A(z) Peticiok.com ezt a petíciót 3,000 embernek hirdeti.

Tudjon meg többet...

Válassza ki a költségkeretét
Fizetési mód
Fizetési mód