Mi európaiak vagyunk, és azok is maradunk!

 

 

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

 

Nem akarunk halálbüntetést, nem hiszünk benne, nem tartjuk összeegyeztethetőnek az értékrendünkkel! Mi az európai joggyakorlatot választjuk.  

Ön az utóbbi években gyakran hivatkozik a kereszténységre, a keresztény gyökerekre. Az igazi kereszténységtől is idegen a halálbüntetés gondolata. Úgy véljük, a bolti eladók életét és biztonságát nem a halálbüntetés védi meg, hanem a kivilágított, takarás nélküli üzlet. Az állampolgárok testi épségét pedig a hatóságok védhetik meg, ha azzal foglalkoznak, ami a feladatuk: a védelmünkkel, és a bűnesetek felderítésével.

Ön gyakran tesz olyan kijelentéseket, hogy mi magyarok fél-ázsiai népség vagyunk. Olyan dolgokat is mond, hogy keletre kell mennünk ahhoz, hogy otthon érezzük magunkat, ott vannak a rokonaink, miközben az Európai Unióban csak megtűrnek bennünket. Nos, nem. Mi itt Európában vagyunk otthon, itt megbecsült polgárok vagyunk, akiknek tiszteletben tartják az érdekeit és az emberi jogait. Itt szeretünk élni és dolgozni, Európában európaiként.

Felszólítjuk arra, hogy ne tegyen az itt említettekhez hasonló nyilatkozatokat, mert erre nem hatalmaztuk fel. Mi nem autokráciában, hanem demokráciában szeretnénk élni, nem kevesebb, hanem több szabadságjogra van szükségünk, és olyan vezetőre, aki nem diktálni akar, hanem népét szolgálni. Ön a mi képviseletünkre esküdött föl, ne hozzon Magyarország hovatartozásával kapcsolatos döntéseket a mi nevünkben. Mi ezt a döntést már meghoztuk: Az Európai Unió mellett döntöttünk.

 

Tisztelettel,

Magyar állampolgárok, akik egyben az Európai Unió állampolgárai, és azok is akarnak maradni.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

To the attention of Prime Minister Viktor Orbán!

We do not want death penalty, we do not trust it, and we cannot consider it being compatible with our values. We choose the European legal system.

In the last few years, you frequently referred to Christianity and our Christian roots. The concept of death penalty is against true Christianity. We believe that the lives and security of shop assistants can be protected by lit-up shops with uncovered shop windows rather than the threat of death penalty. And the safety of the citizens can be protected by the authorities if they do what they should: protect us and fight against crime.

You also frequently state that we, the Hungarian, are a semi-Asian people. You say things like ‘we should go to the East to feel ourselves at home as that is where our relatives are, while in the EU we are just tolerated’. Well, no, Sir. We are at home right here in Europe. It is here where we are honourable citizens and where our interests and human rights are respected. It is here where we love to live and work, in Europe as Europeans.

We call you not to make such statements on our behalf because we have not authorized you to do so. We do not want to live in autocracy, we prefer democracy. We need more rights to freedom rather than less, and we need a leader who does not dictate but serves their people. You have sworn for representing us, so do not make decisions on your own and on our behalf regarding where Hungary should belong with. We already made that decision: we chose the European Union.

 

Sincerely,

Citizens of Hungary, who are also citizens of the EU, and want to remain as such.

 

Európa Csoport
https://www.facebook.com/groups/europai.allampolgar/

#notinmyname


Seregélyes Judit és Csudutov Csudinka    Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével