Támogasd a közmunkás béremelést!

A Kormány döntése alapján 2018 januárjától nő a garantált minimálbér összege - ami örvendetes-, ezzel szemben a közfoglalkoztatottak minimálbére egy forinttal sem emelkedett.

Az Ötpárti Választási Szövetség február 12. napjától aláírásgyűjtést kezdeményez a közfoglalkoztatásban dolgozó emberek helyzetének és jogállásának rendezése ügyében, mellyel az Országgyűlésbe, illetve a Miniszterelnöki Hivatalba eljuttatandó petíciójához kéri az emberek támogatását.

Az aláírásgyűjtés kezdeményezésének oka, hogy a fent említett dolgozók számára elfogadhatatlan, hogy a Miniszterelnökséget Vezető Miniszter Lázár János azon megnyilatkozása, amely szerint „nevelő célzattal” nem emelik a közfoglalkoztatottak bérét, akik a miniszter szerint „munka után már fáradtak lopni”. Ez kifejezetten sértő, hiszen zömében ezek a közfoglalkoztatott emberek tartják fenn pl. a köztisztaságot utcákon, és egyéb fontos munkálatokat is ők végeznek el a településeken.

A közmunkás családok rendkívül nehéz anyagi helyzetben élnek, hiszen fizetésük a 2008-as bértábla alapján van megállapítva, így megáll (gyermekkedvezmény nélkül) nettó 54.300 Ft-nál. Ebből a ”fizetésből” - nem hogy 47 ezer forintból, de 54.300 forintból - nem lehet megélni.
2010-ben Matolcsy György akkori pénzügyminiszter elvette az emberek fizetésének az egyharmadát, a gazdasági válságra hivatkozva. Azonban a válság már véget ért. Úgy gondoljuk, hogy ideje visszaadni a dolgozó embereknek a fizetésüket, hogy emberhez, és európai polgárhoz méltó életet élhessenek.

  • Ezért követeljük petícióinkban a közfoglalkoztatottak munkabérének 40%-os emelését!
  • Követeljük a Munka Törvénykönyvének a módosítását, egyenlő jogok biztosítását a közfoglalkoztatottak számára is.

Fent felsorolt tényekre hivatkozva kérjük segítsék aláírásukkal kezdeményezésünket a bérek, és a közfoglalkozottak jogállásának megnyugtató rendezése ügyében. Levelünket egyidejűleg megküldjük más politikai szervezeteknek és a szakszervezeteknek is, hogy petícióinkat támogassák.

 

Európai Roma Keresztények Jobblétéért Demokratikus Párt
Demokraták Magyarországért Új Szövetség Párt
Magyarok Alternatíva Pártja
Mindent a Cigányokért Fórum Párt
Közös Megoldás Magyarországért Mozgalom


Eu.Rom Ötpárti Választási Szövetség    Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével

Petíció aláírása


VAGY

Az e-mail címe nem fog megjelenni az oldalunkon. Azonban a petíció írója az összes megadott adatot látni fogja.

Egy e-mailt fog kapni egy hivatkozással, amellyel megerősítheti aláírását. Hogy biztosan megkapd üzeneteinket, kérjük add hozzá a info@peticiok.com címet a kapcsolati vagy a biztonságos feladó listádhoz.
Facebook