Kodály országában elvárjuk a szabad tankönyvválasztás jogát!
„Az ének-zene tanítása nem mellékes kis pedagógiai kérdés, hanem
országépítés!” - Kodály Zoltán
Bárcsak mások is így gondolnák! - Király Katalin
Az alábbi sorokat, egy olyan 57 éves, szakmája iránt elkötelezett, a gyerekeket egész életében szolgáló zenepedagógus fogalmazta meg, aki jelenleg a magyar fiatalok tudásáért és lelkéért aggódik, miközben felháborodva tapasztalja a lealacsonyítóan igénytelen és összedobott új oktatási rendelkezéseket.
Még a végére sem értünk egy tantervi rendszernek, már el is vetik, s újat adnak ki.
Nincsenek magyar eredmények. Ha így folytatjuk, még elvétve sem lesznek!
Hogyan is lennének eredmények, amikor a 2014. április elején közreadott tankönyvrendelet-
ben összekuszált módon, egymásra nem épülő tankönyvek váltogatják egymást, évfolyamról évfolyamra. Hol van itt az egység? Lehet, hogy négy éven keresztül a „Mátrai képek” c. kórusmű lesz a tananyag?
Kísérletezünk a gyerekekkel?
Kinek köszönhető ez a szakmától oly távol álló „Kerettanterv” és tankönyvi kínálat?
Mi döntötte el a tartalmi és minőségi érték nagyságát? A tudás, vagy valami egyéb?
Azok az emberek, akik most újra átalakították, megreformálták az oktatás képzési rendszerét, miért nem vállalják fel önmagukat, nevüket? Ha biztosak lennének a dolgukban, valószínüleg nem kellene inkognitóban maradniuk.
Munkám során, az elvétett hibákat minden esetben felvállaltam, amit el is vártak tőlem. Azonban egy ország tudásszintjének központi ledegradálása nem számít? Úgy látom: nem, mert feltételezhetően így is megéri.
Vajon, mi történik az oktatás fejlesztésének hátterében?
A legegyszerűbb dolog, egy már felépített és elismert, a mindennapi gyakorlatban bevált tankönyvsorozatot kisajátítani, illetve a nem kisajátíthatót törölni a tankönyvek listájáról.
Dr. Hoffmann Rózsa államtitkár, 2014. április 9-én (bár már februárban, a veszélyes helyzet miatt bejelentette lemondását) így fogalmazott: „A magyar állam nagy erőfeszítéseket tett a tankönyvellátás színvonalának emelésére, hatékonyságának javítására.” Vajon tudja-e az államtitkár asszony, hogy milyen fáradhatatlanul dolgoztak a Kiadók dolgozói azért, hogy minden igényt kielégítve, személyesen kézbe adva, ismertetve, megszerettetve a gyerekek kezébe, és padjára kerüljenek az oly féltő gonddal, szakmai tudással, igényességgel, kreativitással készülő tankönyvek? Feltételezhetően nem, mert akkor nem találnánk annyi ellentmondást az Ő tankönyvellátásról szóló jogszabályaiban.
Továbbá, mindenütt kiemelt szerepet kap a „Javasolt kiadványok listája” címszó. Mindenütt JAVASLAT a kulcsszó! Talán mégsem merik felvállalni a KÖTELEZŐ-lista kifejezést? Biztosan tudják: itt valami valóban nem gömbölyű!
Idézek a „Tájékoztató a 2014/15-ös tanévi tankönyvrendelésről” szövegéből (3.pont utolsó két sora): „…az új kerettantervvel érintett évfolyamokon olyan tankönyvet rendelhetnek,
amelyeknek a tankönyvvé nyilvánítása a kerettantervi rendelet kihirdetését kö-
vetően történt.”
Zenei könyveink azonnali módon átdolgozásra kerültek, s a minisztériumi szakértők egybehangzó-an elfogadták! Hol itt a probléma?
Azért egy újabb kérdés felvetődik bennem, a fenti idézetből fakadóan. Mi a helyzet az új kerettantervvel NEM érintett évfolyamok tankönyveivel? Igen, ez is egy ellentmondás, amelyre a reformátorok nem gondoltak.
Természetesen az időzítés kifogástalan:
április 6. – választások
április 7. – rendeletek dátumozása
április 8-9. – ismertetés személyes találkozón (ki kivel?)
elektronikus formában történő továbbítások
Míg mindenki a választásokkal van elfoglalva, ugyan ki figyel oda? (Szinte hallom, gyorsan bonyolítsuk le az ügyet, s utána MIÉNK A TÉR!)
április 10-30. – tankönyvrendelések leadása, tankerületi jóváhagyás. (Miért kell ezzel a feladattal terhelni a tankerületi igazgatókat, hiszen ők sem térhetnek el a lista anyagától! Talán szakmailag nemesebb feladatokat vártak akkor, amikor ezen munkát elvállalták!)
Azok a kötelezően „javasolt” tankönyvek, amelyek hamar, gyorsan most kerülnek először forgalomba, vagy már 40 évvel ezelőtt is használatosak voltak: mikor tanulmányozhatóak át, ezen rövid határidőig, mi-közben a tanító és tanár a nap folyamán tanít, versenyekre készít fel, adminisztrál, stb,? Ismételten kapkodás lesz e jellemző, csak essünk már túl az egészen.
Hová lett a tudatos jövőépítés? Vagy már nem fontos?!
Kodály országában, miért kell fokozatosan, de egyre gyorsabb tempóban még fájdalmasabb mélységbe süllyednünk?
Átgondolatlanság, kapkodás, minden az utolsó pillanatban történik és kerül a köztudatba. Név nélkül kiadott és hibás szakmai anyagok teszik tönkre a felnövekvő nemzedéket, akikre építeni szeretnénk apró, kicsi hazánk jövőjét!
De hol van a diák, akinek a sorsáról döntöttek? Az Ő véleménye nem érdekes! Bár az is lehetséges, hogy a diák mást szeretne, mint az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Tudom, ez egy kicsit félő és meggondolandó, mert hátha a gyerek mást igényel, s akkor tényleg baj van.
Ezért jobbnak látják nem megkérdezni, s nem beavatni a döntéshozatalba! Ezért a diák csendre van intve, aminek következményével néhány év múlva fogunk szembesülni, de akkor már késő lesz!!!
Arról nem is beszélve, hogy miért nem kérdezték meg azokat a szakembereket, akik a tanítás nehézségeivel, a gyerekek élményszerű tanításának gondolatában élnek, napjaik minden órájában. Talán Ők a legkompetensebbek abban a tekintetben, amit nem tudhatnak azok, akik az íróasztal mellől, jó pénzért kitalálnak valami agyrémet, s kellő szigorral erőltetik rá az igazgatókra úgy, hogy közben a fejlesztés hirdetése mögé bújnak!
Úgy gondolom, felmérhetetlen kárt okoznak a nevüket nem vállaló, a háttérben meghúzódó „szakmai” reformátorok, akiknek jelen tetteit bátran említem „pedagógiai bűn”-ként.
Nem értem, miért nem lehet egy állítólag szabad országban békésen egymás mellett élve, szabadon szolgálni a gyerekeket és a magyar oktatást.? !
Szomorúnak tartom, hogy a XXI. században Magyarországon, a felnövekvő nemzedék tanítása és jövője, kultúrája és szellemisége a politika hadszínterén üzleti kérdéssé fajult!
Valójában elkeserítő, hogy központilag irányítottan áll a mit sem sejtő magyar ifjúság a tudatlanság, műveletlenség is igaz elbutítás „reményteli” kapujában.
Egy kicsit el kellene gondolkodni (bár tudom, erre sincs idő) azon, hogy mi lesz azzal a gyerektársadalommal, amelyet eddig a Kárpát-medencében boldogan ringattunk, ettől kezdve viszont csak ámítunk?!
Gondolataimat csupán érintőlegesen írtam le. Tudom, a gyerekek számítanak ránk, s mi nem hagyjuk Őket cserben, semmiféle megvonó és elvonó rendelkezés ellenére sem!
Kodály Zoltán meghódította az egész világot, s olyan hagyatékot bízott ránk, amelyet feltétlenül át kell adnunk a következő generációknak!
Erősen hiszek az igényes ének-zene szakos kollégák intelligenciájában, műveltségében, akik tudják, hogy folytatni kell a megkezdett utat oly módon, hogy abban öröme is legyen minden aprónak és nagynak!
Ha egy mód van rá, ne fokozzuk a zenei tudás hiányosságait, hanem továbbra is tegyük élvezetessé a tanulás folyamatát, amely nem a „kürtmenet” ismeretét feltételezi!
Követeljük a pedagógusok számára a lehetőséget: szabadon választhassanak tankönyvet!
Király Katalin
2014. 04. 21.
Király Katalin Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével
Announcement from the administrator of this websiteWe have closed this petition and we have removed signatories' personal information.European Union's General Data Protection Regulation (GDPR) requires a legitimate reason for storing personal information and that the information be stored for the shortest time possible. |