Kodály országában elvárjuk a szabad tankönyvválasztás jogát!

„Az ének-zene tanítása nem mellékes kis pedagógiai kérdés, hanem

országépítés!” - Kodály Zoltán

Bárcsak mások is így gondolnák! - Király Katalin

Az alábbi sorokat, egy olyan 57 éves, szakmája iránt elkötelezett, a gyerekeket egész életében szolgáló zenepedagógus fogalmazta meg, aki jelenleg a magyar fiatalok tudásáért és lelkéért aggódik, miközben felháborodva tapasztalja a lealacsonyítóan igénytelen és összedobott új oktatási rendelkezéseket.

Még a végére sem értünk egy tantervi rendszernek, már el is vetik, s újat adnak ki.

Nincsenek magyar eredmények. Ha így folytatjuk, még elvétve sem lesznek!

Hogyan is lennének eredmények, amikor a 2014. április elején közreadott tankönyvrendelet-

ben összekuszált módon, egymásra nem épülő tankönyvek váltogatják egymást, évfolyamról évfolyamra. Hol van itt az egység? Lehet, hogy négy éven keresztül a „Mátrai képek” c. kórusmű lesz a tananyag?

Kísérletezünk a gyerekekkel?

Kinek köszönhető ez a szakmától oly távol álló „Kerettanterv” és tankönyvi kínálat?

Mi döntötte el a tartalmi és minőségi érték nagyságát? A tudás, vagy valami egyéb?

Azok az emberek, akik most újra átalakították, megreformálták az oktatás képzési rendszerét, miért nem vállalják fel önmagukat, nevüket? Ha biztosak lennének a dolgukban, valószínüleg nem kellene inkognitóban maradniuk.

Munkám során, az elvétett hibákat minden esetben felvállaltam, amit el is vártak tőlem. Azonban egy ország tudásszintjének központi ledegradálása nem számít? Úgy látom: nem, mert feltételezhetően így is megéri.

Vajon, mi történik az oktatás fejlesztésének hátterében?

A legegyszerűbb dolog, egy már felépített és elismert, a mindennapi gyakorlatban bevált tankönyvsorozatot kisajátítani, illetve a nem kisajátíthatót törölni a tankönyvek listájáról.

Dr. Hoffmann Rózsa államtitkár, 2014. április 9-én (bár már februárban, a veszélyes helyzet miatt bejelentette lemondását) így fogalmazott: „A magyar állam nagy erőfeszítéseket tett a tankönyvellátás színvonalának emelésére, hatékonyságának javítására.” Vajon tudja-e az államtitkár asszony, hogy milyen fáradhatatlanul dolgoztak a Kiadók dolgozói azért, hogy minden igényt kielégítve, személyesen kézbe adva, ismertetve, megszerettetve a gyerekek kezébe, és padjára kerüljenek az oly féltő gonddal, szakmai tudással, igényességgel, kreativitással készülő tankönyvek? Feltételezhetően nem, mert akkor nem találnánk annyi ellentmondást az Ő tankönyvellátásról szóló jogszabályaiban.

Továbbá, mindenütt kiemelt szerepet kap a „Javasolt kiadványok listája” címszó. Mindenütt JAVASLAT a kulcsszó! Talán mégsem merik felvállalni a KÖTELEZŐ-lista kifejezést? Biztosan tudják: itt valami valóban nem gömbölyű!

Idézek a „Tájékoztató a 2014/15-ös tanévi tankönyvrendelésről” szövegéből (3.pont utolsó két sora): „…az új kerettantervvel érintett évfolyamokon olyan tankönyvet rendelhetnek,

amelyeknek a tankönyvvé nyilvánítása a kerettantervi rendelet kihirdetését kö-

vetően történt.”

Zenei könyveink azonnali módon átdolgozásra kerültek, s a minisztériumi szakértők egybehangzó-an elfogadták! Hol itt a probléma?

Azért egy újabb kérdés felvetődik bennem, a fenti idézetből fakadóan. Mi a helyzet az új kerettantervvel NEM érintett évfolyamok tankönyveivel? Igen, ez is egy ellentmondás, amelyre a reformátorok nem gondoltak.

Természetesen az időzítés kifogástalan:

április 6. – választások

április 7. – rendeletek dátumozása

április 8-9. – ismertetés személyes találkozón (ki kivel?)

elektronikus formában történő továbbítások

Míg mindenki a választásokkal van elfoglalva, ugyan ki figyel oda? (Szinte hallom, gyorsan bonyolítsuk le az ügyet, s utána MIÉNK A TÉR!)

április 10-30. – tankönyvrendelések leadása, tankerületi jóváhagyás. (Miért kell ezzel a feladattal terhelni a tankerületi igazgatókat, hiszen ők sem térhetnek el a lista anyagától! Talán szakmailag nemesebb feladatokat vártak akkor, amikor ezen munkát elvállalták!)

Azok a kötelezően „javasolt” tankönyvek, amelyek hamar, gyorsan most kerülnek először forgalomba, vagy már 40 évvel ezelőtt is használatosak voltak: mikor tanulmányozhatóak át, ezen rövid határidőig, mi-közben a tanító és tanár a nap folyamán tanít, versenyekre készít fel, adminisztrál, stb,? Ismételten kapkodás lesz e jellemző, csak essünk már túl az egészen.

Hová lett a tudatos jövőépítés? Vagy már nem fontos?!

Kodály országában, miért kell fokozatosan, de egyre gyorsabb tempóban még fájdalmasabb mélységbe süllyednünk?

Átgondolatlanság, kapkodás, minden az utolsó pillanatban történik és kerül a köztudatba. Név nélkül kiadott és hibás szakmai anyagok teszik tönkre a felnövekvő nemzedéket, akikre építeni szeretnénk apró, kicsi hazánk jövőjét!

De hol van a diák, akinek a sorsáról döntöttek? Az Ő véleménye nem érdekes! Bár az is lehetséges, hogy a diák mást szeretne, mint az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Tudom, ez egy kicsit félő és meggondolandó, mert hátha a gyerek mást igényel, s akkor tényleg baj van.

Ezért jobbnak látják nem megkérdezni, s nem beavatni a döntéshozatalba! Ezért a diák csendre van intve, aminek következményével néhány év múlva fogunk szembesülni, de akkor már késő lesz!!!

Arról nem is beszélve, hogy miért nem kérdezték meg azokat a szakembereket, akik a tanítás nehézségeivel, a gyerekek élményszerű tanításának gondolatában élnek, napjaik minden órájában. Talán Ők a legkompetensebbek abban a tekintetben, amit nem tudhatnak azok, akik az íróasztal mellől, jó pénzért kitalálnak valami agyrémet, s kellő szigorral erőltetik rá az igazgatókra úgy, hogy közben a fejlesztés hirdetése mögé bújnak!

Úgy gondolom, felmérhetetlen kárt okoznak a nevüket nem vállaló, a háttérben meghúzódó „szakmai” reformátorok, akiknek jelen tetteit bátran említem „pedagógiai bűn”-ként.

Nem értem, miért nem lehet egy állítólag szabad országban békésen egymás mellett élve, szabadon szolgálni a gyerekeket és a magyar oktatást.? !

Szomorúnak tartom, hogy a XXI. században Magyarországon, a felnövekvő nemzedék tanítása és jövője, kultúrája és szellemisége a politika hadszínterén üzleti kérdéssé fajult!

Valójában elkeserítő, hogy központilag irányítottan áll a mit sem sejtő magyar ifjúság a tudatlanság, műveletlenség is igaz elbutítás „reményteli” kapujában.

Egy kicsit el kellene gondolkodni (bár tudom, erre sincs idő) azon, hogy mi lesz azzal a gyerektársadalommal, amelyet eddig a Kárpát-medencében boldogan ringattunk, ettől kezdve viszont csak ámítunk?!

Gondolataimat csupán érintőlegesen írtam le. Tudom, a gyerekek számítanak ránk, s mi nem hagyjuk Őket cserben, semmiféle megvonó és elvonó rendelkezés ellenére sem!

Kodály Zoltán meghódította az egész világot, s olyan hagyatékot bízott ránk, amelyet feltétlenül át kell adnunk a következő generációknak!

Erősen hiszek az igényes ének-zene szakos kollégák intelligenciájában, műveltségében, akik tudják, hogy folytatni kell a megkezdett utat oly módon, hogy abban öröme is legyen minden aprónak és nagynak!

Ha egy mód van rá, ne fokozzuk a zenei tudás hiányosságait, hanem továbbra is tegyük élvezetessé a tanulás folyamatát, amely nem a „kürtmenet” ismeretét feltételezi!

Követeljük a pedagógusok számára a lehetőséget: szabadon választhassanak tankönyvet!

Király Katalin

2014. 04. 21.