#Hackeljük meg együtt a Nyílt Diktatúrát mert #erő_vagyunk
E petíció aláírói kijelentjük, hogy olyan országban akarunk élni, ahol értéke van a demokratikus választásoknak. Ahol értéke van az embernek, az emberiességnek, a becsületes munkának, a nemzeti értékeknek.
Hiszünk a pluralizmusban, és hisszük azt, hogy a jelenlegi diktatúrát közös munkával felválthatjuk, a magyar ember visszakaphatja a hazáját, hegyeit, tavait, erdőit és szép hazánk nemzeti kincseit.
Visszakaphatja a szabadságát és érzékenységét a gyengébbek, elesettebbekkel szemben.
Ahol a demokratikus jogállam nem teszi lehetővé, hogy a szabadság, testvériség és egyenlőség eszméi csorbuljanak, ahol a társadalmi felelősség közös akarat.
Bízunk abban, hogy a jövő országának embereit nem a gyűlölet és a félelem tartja majd össze, hanem a becsület, tisztesség és a biztonság megtermékenyítő ereje.
Ahol a fékek és egyensúlyok eszközei támogatják a társadalmi és jogbiztonságot.
Olyan államban akarunk élni, ahol a politikusok nem elsők az egyenlőségben, ahol ők is tetten- és számonkérhetőek, és ők is felelnek a gaztetteikért a törvény előtt.
Ezért felszólítjuk az ellenzéki pártokat, hogy haladéktalanul kezdjenek tárgyalni hazánk és a magyar nép jövőjéről.
Állapodjanak meg a nemzeti minimumokban, abban,
- hogyan kívánják visszaállítani a demokratikus jogállamiságot, hogyan stabilizálják a szétvert egészség-, szociális- és oktatásügyet?
- miként kívánják visszaállítani reputációnkat a nemzetközi életben, a külpolitikában?
- hogyan kívánják rendezni a határainkon túl élő magyarokkal való kapcsolattartást úgy, hogy azt a számukra hazát biztosító országok is elfogadják?
- miként képzelik el a környezet- és klímavédelmet?
Tudatában annak, hogy a sajtó és médiacézárok folyamatos dezinformációja hazugságban tartja hazánk lakosságának jelentős részét,
felszólítjuk a demokratikus pártokat, hogy
- állítsanak egy választási listát;
- állapodjanak meg egy miniszterelnökben és támogassák őt, hiszen feladata nem kevesebb lesz, mint egy új Haza kialakulásának támogatása, visszaadni polgárainak a „szépbe szőtt hitét”!

Fazekas Katalin #Hackeljük meg a Nyílt Diktatúrát csoport Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével