A Petícióval egyetértek, csatlakozom!
Véleményem elvárásom: Az "emberi" gondolkodást,cselekvést elvárom azoktól a sok szépet ígérő,nagyokat álmodni merőktől, akik azt VÁLLALTÁK!!!!!,hogy az EMBEREK!!!! az ORSZÁG SZOLGÁLATÁRA!!! állnak, hogy a zemberek jobb életét biztosítsák.Itt és most ki jelentem, hogy nem voltam, nem vagyok, nem is leszek zember. Csak egy megroggyant gerincű és sokat trógerolt anya, aki nem Állam bácsival neveltette fel a gyerekeit,unokáit. De így az erő és az egészség is múló állapot. 12 éve vagyok leselejtezve. Ezalatt már vették el a ny.-am, ill. tollvonással gyógyítottak! A 67%-ról 40-re javultam I.-fokon,50%.ra romlottam a II.-fokon, 67%-ra romlottam a Bírósági vizsg.után. Közben testvérem, 57évesen öngyilkos lett, szintén az évek óta tartó kilátástalanság miatt (50%-os járadékon volt.Ideje lenne már, hogy az ember kínzást is szigorúan büntessék,jobban, mint az állat kínzást. Sajnos mi, rokkantak, csak statisztikai számok vagyunk. A 22 évvel ezelőtt egészséges emberek tömegestül kerültek rokkant nyugdíjba.Természetes volt, hogy az államnak ki kellett egészíteni a ny.díj kasszát,mert a tömeges nyugdíjazás,+ alibi rokkant ny.díj, a pénztári befizetések kritikus csökkenéséhez vezetett. Azóta érdekes módon, tucat számra nő a milliárdosok száma, milliós nagyságrenddel a nyomorultak száma.Időnként olvasgatom az orvosi eskü szövegét,és elgondolkodok.-Milyen álma lehet egy olyan orvosnak, akinek előírták,hogy hány nyomorultat kell neki még nyomorultabbá tenni!? Köszönöm a lehetőséget, hogy valaki próbál segíteni nekünk.
Tisztelettel:Fehér Lászlóné

#261: -

Én majdnem 22éve lettem rokkantnyugdíjas. Előtte már éveken át küszködtem különféle betegségekkel, és pl. nemegyszer 38fokos lázzal is elmentem dolgozni... Végül elkeseredésemben rokkantsági kérelmet adtam be, sok-sok (hiteles)orvosi lelettel. Felülvizsgálatra(ami gen alapos volt) kezdetben két, később három évenként kellett mennem-ami persze akkor is külön nagy  stressz volt)-és mindig III.fokúra minősítettek. A rokkant nyugdíjamból alig éltünk meg gyerekeimmel(egyedül álló voltam és vagyok), munkát egészségi problémáim miatt nem kaptam (egyébként limitált bérig lehett akkor is), segélyt 3havonta kérhettem, ami kb 5000ft volt 3hónapra. Az akkoriban leszázalékolt társaim közül sokan már nem élnek, betegségeik végeztek velük. Én még élek(63é), mégha nagyon nehezen is.....És nagyon aggódom a beteg fiatalokért(is),  a jövójükért, mert a 'munka világának' kapuján nagyon sok egészséges sem jut be.

Az "oszd meg és irigykedj, vádolj" szemlélet kinek jó?