Mondj nemet a sorkötelezettség visszaállítására!
Quoted post
C.K. |
#493 C.K.2011-12-10 23:00#491: Egy másik Zrínyis hallgató - A korábbi hozzászólásaidhoz írom: Minden nagyon szép, amit leírtál, de véleményem szerint a kormány intézkedéseinek SZELLEMISÉGÉBŐL kiindulva retten el az ember ettől az újabb marhaságtól. Összeesküvés ide, vagy oda: az egyszeri ember nem tud elvonatkoztatni az abszurdabbnál abszurdabb intézkedések sorától. Az az érzése van az embernek, mintha ez a kormány kirívó gyakorisággal és gyakorlatilag állandóan arra törekedne, hogy lenyomja a spenótot a nép torkán. A nép pedig birka módjára még béget is ehhez. Valós intézkedések helyett vudu-bábukat szurkálnak (komcsik, liberálisok, anyám kínjai-miegymás) és valahonnan a múlt pincéjének legrejtettebb zugából előkapnak valami agyament baromságot; valami olyant, aminek tulajdonképpen semmi aktualitása, semmi létjogosultsága és lehetőleg elavult-elévült és értelmezhetetlen a jelenlegi körülmények között. A téma tekintetében "kicsit" elszálltam, de a lényeg: a kormány működésének ÉTHOSZÁBAN van a hiba, ami miatt TILTAKOZOM és NEMET MONDOK erre az egészre. Innentől kezdve teljesen felesleges az okoskodás, mert nagyon úgy tűnik, hogy ami objektíve elfogadhatónak látszik, az szellemiségét tekintve már szalonképtelennek minősül. Innentől kezdve nem az számít, hogy így, vagy úgy vissza lehet-e utasítani valamit, hanem az, hogy mi a jó fenéért olyan fontos ez most, amikor sokkal hasznosabb és lényegesebb dolgokkal is lehetne foglalkozni? Elvégre muszáj mindent megbuherálni, átnevezni, átlényegíteni, ... Ez a minden saját képére formálni akaró szellemiség a sorok között lakozik, és egyesek számára örökre ott is marad. Mindennek tetejébe hasonló miértek egész sora várja az okoskodókat. |
Válaszok
C.K. |
#502 Re: C.K.2011-12-12 00:11:24Hadd emlékeztessek önmagamra. Van, amit nem kell és nem LEHET kimagyarázni. ENNYI. Különösen azért nem, mert "az ördög a részletekben lakik". Az itt tárgyalt ötletelés pedig "csak egy részletkérdés". Amikor sunyiban, vagy éppen feltupírozottan önnön hatásukat később (többnyire igen negatív módon) kibontakoztató jelenségeket piszkálgatnak, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a "sorközöket". Már csak azért sem, mert az első látásra száraz és (egyesek számára) ártalmatlan(nak tűnő) ötletelések és intézkedések egymás mellé helyezve történeteket mesélnek... Akármennyire is rühellem az előző kormányokat, ez a mostani már annyira arcátlan és annyira túltesz minden előzőn gátlástalanságban, hogy kénytelen vagyok minden negatív eshetőséggel számolni. Önkritikáról szó nincs, az agyszülemények döntő többségét gondolkodás nélkül elfogadja a kormánytöbbség. Itt a gátlástalanság dominál és az einstand. |
Más felhasználók által támogatott petíciók
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
3466 Létrehozva: 2025-07-11
Vác város közbiztonságának sürgős javítása!
2040 Létrehozva: 2025-07-10
Koszta Péter műsorvezető legyen az Rtl-nél vagy a Tv2-nél
1656 Létrehozva: 2025-07-18
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1855 Létrehozva: 2025-06-30
‘Kuss’nál kuss!
1471 Létrehozva: 2025-07-01
🎤 We Want Stray Kids to Visit Hungary in 2026!
944 Létrehozva: 2025-07-16
A kassai magyar oktatás jövője
898 Létrehozva: 2025-07-04
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
833 Létrehozva: 2025-07-03
Maradjon a csopaki volt BAHART mólószár közhasználat elől el nem zárható parti sétány az új Vízparti Tervben is!
592 Létrehozva: 2025-07-20
Szilas Természetvédelmi Terület közvetlen közelében giga lakópark építésének felfüggesztése és környezetvédelmi vizsgálat kezdeményezése
539 Létrehozva: 2025-07-22
Óvjuk meg a dunakeszi reptér jelenlegi állapotát!
513 Létrehozva: 2025-07-08
Petíció a Farkasréti temető összes bejáratának nyitvatartásáért
489 Létrehozva: 2025-07-16
Traff Park Visszahozása
488 Létrehozva: 2025-07-29
NEM, A KÉMIAI SZÚNYOGÍRTÁSRA
442 Létrehozva: 2025-07-10
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
334 Létrehozva: 2025-06-30
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4839 Létrehozva: 2025-06-09
Ne tartsa be a Ferencváros férfi labdarúgócsapata az MLSZ 4+1 magyar ajánlását !
253 Létrehozva: 2025-07-26
Legyen a setlisten a spanom2
188 Létrehozva: 2025-07-29
Tisztességes sportfogadást a TippmixPro-n – Tiltsák el az értelmetlen korlátozásokat
184 Létrehozva: 2025-07-14
Legyen ivókút a József téren!
177 Létrehozva: 2025-07-01