Mondj nemet a sorkötelezettség visszaállítására!
C.K. |
/ #493 C.K.2011-12-10 23:00#491: Egy másik Zrínyis hallgató - A korábbi hozzászólásaidhoz írom: Minden nagyon szép, amit leírtál, de véleményem szerint a kormány intézkedéseinek SZELLEMISÉGÉBŐL kiindulva retten el az ember ettől az újabb marhaságtól. Összeesküvés ide, vagy oda: az egyszeri ember nem tud elvonatkoztatni az abszurdabbnál abszurdabb intézkedések sorától. Az az érzése van az embernek, mintha ez a kormány kirívó gyakorisággal és gyakorlatilag állandóan arra törekedne, hogy lenyomja a spenótot a nép torkán. A nép pedig birka módjára még béget is ehhez. Valós intézkedések helyett vudu-bábukat szurkálnak (komcsik, liberálisok, anyám kínjai-miegymás) és valahonnan a múlt pincéjének legrejtettebb zugából előkapnak valami agyament baromságot; valami olyant, aminek tulajdonképpen semmi aktualitása, semmi létjogosultsága és lehetőleg elavult-elévült és értelmezhetetlen a jelenlegi körülmények között. A téma tekintetében "kicsit" elszálltam, de a lényeg: a kormány működésének ÉTHOSZÁBAN van a hiba, ami miatt TILTAKOZOM és NEMET MONDOK erre az egészre. Innentől kezdve teljesen felesleges az okoskodás, mert nagyon úgy tűnik, hogy ami objektíve elfogadhatónak látszik, az szellemiségét tekintve már szalonképtelennek minősül. Innentől kezdve nem az számít, hogy így, vagy úgy vissza lehet-e utasítani valamit, hanem az, hogy mi a jó fenéért olyan fontos ez most, amikor sokkal hasznosabb és lényegesebb dolgokkal is lehetne foglalkozni? Elvégre muszáj mindent megbuherálni, átnevezni, átlényegíteni, ... Ez a minden saját képére formálni akaró szellemiség a sorok között lakozik, és egyesek számára örökre ott is marad. Mindennek tetejébe hasonló miértek egész sora várja az okoskodókat. |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
„NEC-prevenciós alapkezelés – Noel irányelv”
5487 Létrehozva: 2025-05-29
OG Fluor koncert
3956 Létrehozva: 2025-05-14
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3333 Létrehozva: 2025-06-06
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
2882 Létrehozva: 2025-06-09
PamKutya koncert
1712 Létrehozva: 2025-06-09
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
281 Létrehozva: 2025-06-17
Dr Bíró Attiláért és a Jászságért.
265 Létrehozva: 2025-05-25
Legyen elérhető a Biedronka applikáció magyar telefonszámokra is! | Udostępnij aplikację Biedronka także dla węgierskich numerów telefonów!
235 Létrehozva: 2025-05-22
Tegyünk az online gyűlölet ellen!
168 Létrehozva: 2025-05-31
Hozzák vissza a Lift üdítőitalt Magyarországra!
248 Létrehozva: 2024-11-25
Kulturális dolgozók kiállása a véleményszabadság mellett, az “ellehetetlenítési” törvény ellen
134 Létrehozva: 2025-05-20
Balatonkenese csendrendelet módosítás iránti kérelem
115 Létrehozva: 2025-06-06
Petíció a Kertész Utcai Tagóvoda Katica csoportjában tervezett személyi változások visszavonásáért
110 Létrehozva: 2025-05-24
Petició a " virtuális autizmus" kifejezès kàros hasznàlata ellen- az autizmus spektrumzavarral èlő gyermekek vèdelmèben
104 Létrehozva: 2025-06-07
EL A KEZEKKEL A NAP ÉLTETŐ ENERGIÁITÓL! Titkos kísérletek ne veszélyeztessék életünket és jövőnket! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívüli felelötlen és kockázatos beavatkozásra!
138 Létrehozva: 2025-04-30
Petíció a Győr, Simor János Püspök Tér felújítási projektjével kapcsolatban
308 Létrehozva: 2025-05-17
Petíció a Kelemen Béla utcai lakópark építése ügyében
77 Létrehozva: 2025-06-05
Petíció az Aquincumi rét közparkosítása ellen
73 Létrehozva: 2025-05-22
Együtt Kőbányáért.
68 Létrehozva: 2025-05-23
Hatvan-Hort bicikliút megvalósításáért
241 Létrehozva: 2025-05-16