Quaestor károsultak megmentéséért

Quoted post


Vendég

#7202

2017-01-20 07:53

A Quaestor Károsultak Közössége nyílt levelet juttatott el a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak a 2024-es budapesti pályázat ügyében.

 
Nyílt levél a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjai részére

Tisztelt Hölgyem/Uram!

Engedje meg, hogy ezúton tájékoztassuk Önt, mint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagját, a 2024. évi Budapesti Olimpia és Paralimpia helyszínének NOB döntése előtt egy fontos tényről a Quaestor Károsultak Közössége nevében.

A Quaestor Károsultak Közössége 32 000 brókerbotrány miatt károsult érdekét képviseli, akik a 2015. március 9-én bedöntött Quaestor Csoport áldozatai 100 000 családtagjukkal együtt. A Wall Streetnél is nagyobb méretű csalásban (ahol 188,7 millió euró tűnt el) a keményen dolgozó kisemberek 25 évnyi, 684 millió euró megtakarítását lopták el a Magyar Nemzeti Bank felügyelete és ellenőrzése mellett. Ennek a kolosszális pénzügyi botránynak már eddig is szörnyű következményei vannak: többen követtek el öngyilkosságot, illetve családok kerültek a szakadék szélére.

A Quaestor Csoport 25 évig Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő hazai vállalatcsoportja volt, amely két fő tevékenységi területtel rendelkezett: szolgáltatási területe széles körű pénzügyi és turisztikai szolgáltatást nyújtott, befektetési területe pedig jövedelmező és többlethasznot eredményező ötleteket valósított meg. Az országos fiókhálózattal rendelkező Quaestor Csoport a határokon túlnyúlva is folyamatosan erősödött üzletileg. A Quaestor Csoport sikeres működését elismerve egy 23 tagú, független szakemberekből álló bizottság érdemesnek találta a „Superbrands” 2014 védjegy viselésére.

A 2015 óta előzetes letartóztatásban lévő Tarsoly Csaba, a Quaestor Csoport vezetője, az elmúlt 25 évben remek kapcsolatot ápolt a magyar kormánnyal, ennek következtében éveken át állandó magyar parlamenti belépővel is rendelkezett. Tarsoly úr kitűnő üzleti kapcsolatot tartott fenn több minisztériummal, önkormányzattal, állami hivatallal, valamint a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökével, Győr város polgármesterével, Borkai Zsolt úrral is.

Tarsoly Csaba, a Quaestor vezére megvásárolta a Győri ETO stadiont és futballcsapatot, és a város díszpolgára lett. Eközben Borkai Zsolt 3,3 millió euró közpénzt tartott a Quaestorban. A magyar törvények szerint közpénz kizárólag a Magyar Államkincstárnál tartható, ezek szerint Borkai Zsolt törvénytelenséget követett el. Amikor kérdőre vonták, hogy szolgáltasson adatot a tranzakcióról, ezt megtagadta, illetve a későbbi bírósági tárgyaláson meg sem jelent, amikor beidézték. Az alábbi linken további részletek olvashatóak az ügyről:

A Quaestor Csoport és a MOB, valamint a kormányzat gyümölcsöző kapcsolatának köszönhetően kerülhetett be a Quaestor Csoport tulajdonát képező 33 hektáros Duna City terület az Olimpiai Falu területeként a 2024-es Budapesti Olimpia és Paralimpia pályázati anyagába. Ezúton tájékoztatjuk Önt arról, hogy a pályázati anyagban szereplő Duna City terület máig is a Quaestor Csoport tulajdona, amelynek zár alá vételét még 2016-ban Tarsoly Csaba és több Quaestor-károsult is kezdeményezte. A telket Tarsoly Csaba a Külgazdasági és Külügyminisztérium segítségével megpróbálta értékesíteni 283,4 millió euróért. A tárgyalások azonban a befektetővel megszakadtak, így a Duna City terület a Quaestor cégcsoport tulajdonában maradt.

A telek csőd utáni értékesítése jelentősen csökkenthette volna a károsultak veszteségeit, DE

  • A magyar Rendőrség nem adta át a Quaestor Csoporthoz tartozó Quaestor Hrurira Kft. dokumentumait a felszámolást végző cégnek;
  • A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) sem válaszolt a felszámoló azon kérdésére, miszerint rendelkeznek-e fénymásolatokkal az üggyel kapcsolatban;
  • Az OTP BANK Nyrt. – amely a Magyar Olimpiai Bizottság gyémánt fokozatú támogatója – szintén elmulasztotta az adatszolgáltatást a felszámoló kérésére a Quaestor múltbéli pénzügyi tranzakcióit illetően;
  • Mivel a fent említett három szervezet egyike sem szolgáltatott információt a Quaestor Hrurira Kft. korábbi pénzügyi tranzakcióit illetően, így a Hrurira felszámolója nem tudta a megadott határidőig a hitelezői igényeket továbbküldeni az anyacég felé. Így a 32 000 Quaestor-károsult egyetlen fillért sem fog kapni a Duna City telek eladásából, annak ellenére sem, hogy a Quaestor Csoport pénzügyi tevékenységét 25 éven át ők maguk finanszírozták, természetesen ebbe a grandiózus Duna City projekt is beletartozik.
  • A 33 hektáros Duna City terület, ahova az Olimpiai Falut tervezik felépíteni, NEM A MAGYAR ÁLLAM TERÜLETE! A magyar kormány jogtalanul akar hozzájutni a 32 000 Quaestor károsult saját tulajdonát képező, kolosszális értékű területhez.

A fentiek ismeretében kérjük, hogy ne támogasson egy olyan pályázatot, amelyben a Duna City telekhez a magyar kormány jogtalanul akar hozzájutni. Felhívjuk továbbá a szíves figyelmüket arra, hogy a Quaestor-károsultak továbbra is demonstrálni fognak, mint ahogyan 670 napja folyamatosan tesszük, és nem hagyjuk, hogy a javainkból kiforgassanak.

Budapest, 2017. január 16.

Tisztelettel:

Quaestor Károsultak Közössége

Válaszok


Vendég

#7204 Re:

2017-01-26 16:50:49

#7202: -  

 

Ezért szurkolnak az olimpiai pályázat sikeréért a Quaestor károsultjai

http://hvg.hu/gazdasag/20170126_