Quaestor károsultak megmentéséért
Quoted post
Vendég |
#7091 Re: Re:2016-10-21 11:49„a felügyeletnek fizetnie kell mindenkinek.” http://www.origo.hu/gazdasag/20161019 A jegybank előtt – amely a csalások leleplezésekor alig 18 hónapja vette át itthon a pénzügyi felügyelés feladatait –az érintett brókercégek vezetői közel húsz éven át zavartalanul lophatták el a befektetők pénzét, senki nem állította meg őket. Mindazoknak, akik utólag valamiféle „öncsődöt" emlegetnek e brókercégeknél, tudniuk kellene: közbelépésünk nélkül a csalók még milliárdokat vehettek volna el az emberektől. Akkor miért állítja az MSZP például a Quaestor brókerház kapcsán, hogy a jegybank hibázott, és ő állította ki azt az engedélyt, ami alapján a Quaestor ki tudta bocsátani a fiktív kötvényeket? A jegybank gondos felelőssége mellett politikai haszonszerzők felelőtlenségéről, a téma pártcélokra való silányításáról is beszélnünk kell immár sajnos a brókerügyek kapcsán. Az emberek tudatos megtévesztési kísérletéről van szó. Az adott politikusok ugyanis évek óta pontosan tudják, hogy a Quaestor Hrurira első kötvénykibocsátási tájékoztatóját még 2007 novemberében, az MSZP kormányzása idején hagyta jóvá az akkori pénzügyi felügyelet. |
Válaszok
Vendég |
#7092 Re: Re: Re:2016-10-21 13:00:13Már 2006-ban meg lehetett volna állítani a Quaestor-dominót?A felügyeletek szerepét a hatóságok vizsgálják, mert úgy látják, 2006 körül fel lehetett volna tárni az ügyet, de ez valamiért nem történt meg http://www.portfolio.hu/befektetes/ongondoskodas
|
Vendég |
#7093 Re: Re: Re:2016-10-21 14:37:03Látom troll megjöttél....Aki mellettünk kiáll már csak is hátsó gondolattal egyéni haszonszerzésből vagy pártcéllal teheti! Bezzeg Fénylő csillagunk az ő zseniális megérzésével anno...meg pikszis közeliek az utolsó pillanatban….és itt nem az 1-2 százezres-milliós véletlen magánszemélyekre, hanem a külügyre, a 10-300 milliót kitalicskázókra gondolok az egész családokra meg akikről még nem is tudunk! Talán te is közülük való vagy ha már így véded a felügyelet és az MNB „becsületét” 2010-óta hol voltak! Öt évig csak a potyát meg a repit lesték, és a mutyit intézték: ezt már a 444! is kikaparta !!!! (talán ezért is már meg kapták a parlamenti kitiltást –csak nehogy a Népszabi sorsára jussanak ) Na ebben van jól bejártott gyakorlatotok. |
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4717 Létrehozva: 2025-06-09
PamKutya koncert
2458 Létrehozva: 2025-06-09
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3442 Létrehozva: 2025-06-06
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1455 Létrehozva: 2025-06-30
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
1108 Létrehozva: 2025-06-19
‘Kuss’nál kuss!
844 Létrehozva: 2025-07-01
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
820 Létrehozva: 2025-07-03
A kassai magyar oktatás jövője
583 Létrehozva: 2025-07-04
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
454 Létrehozva: 2025-06-17
OG Fluor koncert
4250 Létrehozva: 2025-05-14
SP Koncert
366 Létrehozva: 2025-06-24
Fogjunk össze az igazságos békéért!
315 Létrehozva: 2025-06-19
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
292 Létrehozva: 2025-04-30
A debreceni fizetős parkolási övezetek bővítésének azonnali felülvizsgálatáért
181 Létrehozva: 2025-06-13
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
159 Létrehozva: 2025-06-30
Mentsük meg a kisváci Dunapartot!
159 Létrehozva: 2025-06-19
Védjük meg a Margit-sziget mókusait – Pórázra a kutyákat a közparkokban is!
131 Létrehozva: 2025-06-30
Legyen ivókút a József téren!
115 Létrehozva: 2025-07-01
Óvjuk meg a dunakeszi reptér jelenlegi állapotát!
96 Létrehozva: 2025-07-08
Kérelem a Malom-tó strandbelépő árainak módosítására és kedvezmények bevezetésére a helyi lakosság számára
91 Létrehozva: 2025-07-06