Az erkölcsös élet törvényi szabályozásáért!
Quoted post
BL Vendég |
#71 Re: Re: ÁTVERÉS!2016-04-22 13:50Én nem azt mondom, hogy a JT nem egy romboló hatású szekta, és hogy ezeknek a dolgoknak semmi közük a hitvallásukhoz. Két dolog viszont nem vall rájuk: nem Máriáznak (azt a katolikusok szokták), ebből már kapásból lehet tudni, hogy ez egy átverés. A másik: miközben ezeket a dolgokat talán vallják és gyakorolják (egy részüket bizonyosan), ezt az egyház keretén belül teszik. Nekik nagyon pompásan megfelel, hogy a társadalom többi része el fog kárhozni (aki ismeri a tanaikat, tudja, hogy igen exkluzívak) - nem akarják a társadalomra erőltetni az értékeiket, "csak" a tagokra. (Különösen nem támogatnak egyfajta mainstream-keresztény kurzust.) Emiatt tehát ez a petició egy nagy átverés, biztosan nem valódi, akármit gondoltok is. Hogy aztán a Jehova Tanúi, mint egyház, vagy, ha úgy jobban tetszik, szervezet mennyire sátáni (itt ezt most nem vallásos kifejezésként, hanem hangulatkeltő jelzőként használom), az egy másik kérdés. Egyébként igen, az. Egyetértek veletek. És, igen, volt már dolgom velük. Ezért is tudom, hogy miért cseng falsul ez a "petíció". |
Válaszok
Annie |
#115 Re: Re: Re: ÁTVERÉS!2016-04-25 16:28:26"Nekik nagyon pompásan megfelel, hogy a társadalom többi része el fog kárhozni" Mér, korlátozott a hely a mennyországban? |
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
„NEC-prevenciós alapkezelés – Noel irányelv”
5496 Létrehozva: 2025-05-29
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4013 Létrehozva: 2025-06-09
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3391 Létrehozva: 2025-06-06
PamKutya koncert
2290 Létrehozva: 2025-06-09
OG Fluor koncert
4167 Létrehozva: 2025-05-14
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
762 Létrehozva: 2025-06-19
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
433 Létrehozva: 2025-06-17
Dr Bíró Attiláért és a Jászságért.
265 Létrehozva: 2025-05-25
Legyen elérhető a Biedronka applikáció magyar telefonszámokra is! | Udostępnij aplikację Biedronka także dla węgierskich numerów telefonów!
235 Létrehozva: 2025-05-22
EL A KEZEKKEL A NAP ÉLTETŐ ENERGIÁITÓL! Titkos kísérletek ne veszélyeztessék életünket és jövőnket! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívüli felelötlen és kockázatos beavatkozásra!
221 Létrehozva: 2025-04-30
Tegyünk az online gyűlölet ellen!
169 Létrehozva: 2025-05-31
Hozzák vissza a Lift üdítőitalt Magyarországra!
253 Létrehozva: 2024-11-25
Fogjunk össze az igazságos békéért!
145 Létrehozva: 2025-06-19
Balatonkenese csendrendelet módosítás iránti kérelem
115 Létrehozva: 2025-06-06
Petició a " virtuális autizmus" kifejezès kàros hasznàlata ellen- az autizmus spektrumzavarral èlő gyermekek vèdelmèben
110 Létrehozva: 2025-06-07
Petíció a Kertész Utcai Tagóvoda Katica csoportjában tervezett személyi változások visszavonásáért
110 Létrehozva: 2025-05-24
Petíció a Kelemen Béla utcai lakópark építése ügyében
98 Létrehozva: 2025-06-05
Együtt Kőbányáért.
68 Létrehozva: 2025-05-23
Tartsuk Csíkszeredában a Drakula-parkot!
65 Létrehozva: 2025-06-04
Teyföl Teybegríz
61 Létrehozva: 2025-06-17