Az Oktatói Hálózat petíciója
Quoted post
Antiutópista |
#37 Re: "Aki nyavalyog, de nem változtat, annak még nem fáj eléggé" (dr. Bubó)2015-11-30 12:30#34: unortodox - "Aki nyavalyog, de nem változtat, annak még nem fáj eléggé" (dr. Bubó) Meg kell mondjam, ennél pökhendibb és érzéketlenebb, a realitásokat fölényesen figyelmen kívül hagyóbb, hányavetin bunkóbb hozzászólást Lázár "Akinek nincs pénze" ill. Orbán "Nemzeti éhező gyerek nincs" vérlázító emberkáromlásain túl nem nagyon hallottam. 1) "pályaelhagyás" - vagyis: egyik napról a másikra semmisüljön meg az is, ami maradt a felsőoktatásból. Ez azt a gyanúmat igazolja, hogy az "unortodoxia" csak álértelmiségi eufémizmus a kóklerségre. 2) a felsőoktatás atomokból újrarakása - ezt egy szakmai szempontokat figyelembe vevő kormányzatés annak intézményrendszere idején meg lehetne csinálni, ám ma összesen az történne, hogy "jófajta" neofasiszta pártzsoldosokkal, "nemzeti érzelmű testnelőtanítókkal" töltenék fel diszciplináktól függetlenül a tanszékeket, mondván, a "nemzeti egység" eszméi sulykolása fontosabb a tárgyi tudásnál. 3) a felsőoktatás nem képez "csődtömegeket" - a csődtömegeket a gimnáziumok is már az általános iskoláktól kapják, az általános iskolák pedig azt nyögik, hogy az iskolát átnevezni "vitéz Népírtássy-Lőddacivilt Albert"-re van idő és erőforrás, a gyerekek ismeretanyagát, szókincsét bővíteni viszont nincs. A felsőoktatásba jobb híján bekerülő ifjú mocsokabbikos pedig ha azzal áll a prof elé, hogy a témája "A faj fogalma Oswald Spengler műveiben", az valóban csődtömeg, de már a gimnáziumból is így került ki! 4) a főállású egyetemi oktató posztja jó dolog, mert a tudományos kutatás hosszú távú befektetése a társadalomnak, tehát a ködös célzásokat ennek "értelmetlenségére" dobni kell! A főállású tudományos kutató kutasson, a piaci szereplő menjen csődbe, ez a piac természettörvénye. Kétfelé dolgozni egyszerre hatékonyan nem lehet. Arról már nem is szólva, hogy a tudományos ismereteknek semmilyen piaca nincs. A "piac", "szakma" emlegetése a mai orbániai valóság, a munkaerőpiac ismeretének teljes hiányát mutatják. (Három graduális diploma, fényes osztályzatokkal = garantált munkanélküliség, ilyen környezetben fellengzős hülyék és topa gazemberek beszélnek csak "piacról" és "szakmáról".) 5) "a kis tanszékek" halálra ítélése a hülyeség netovábbja: azt jelenti, "írtsuk ki a tudományágak felét" - mert egy ürgének előbb járt a szája, minthogy bármiféle gondolata lenne? 6) a Kari Tanácsot speciel az "undortodoxok" igyekeznek "nemzeti elkötelezettségű" gittegyletekké lefokozni, köszönjük! 7) a HÖK speciel a kormány beépített szerve a diák-érdekvédelem ellen, a tiltakozások ellen, ld. a HÖK a HaHa elleni anno elkövetett hátbatámadásait. Egy kormánypártinak mi baja hát saját ötödik hadoszlopával? 8) milyen piaci alapok? A tudománynak nincs piaca! Menjenek el a kutatók közmunkásnak, vagy mi? (Mondja, ha esetleg egyszer a mai hazai valóságra is figyelne, attól fél, összeomlana a galaxis? Ezt hívják kényszerneurózisnak.) 9) mivel nincs semmilyen piaciság, maga azt akarja, hogy a doktorin végzettek sose jussanak el a nagydoktoriig, lehetetlen lévén bármiféle 3-5 év "a szakmában". 10) mivel pedig a legtöbb szakma elérhetetlen, a "3-7 év" száműzetés a tudomány területéről annyit jelentene, hogy teljesen a nullára visszabutított, egy esszét megírni képtelenné tett emberek jöjjenek egyáltalán vissza megkísérelni a doktori felvételit - vagyis maga ki akarja írtani, betű szerint KIÍRTANI a doktori képzést. 11) az "életképtelen" jelző egyébként a fasizmus szociáldarwinista terminológiájából lehet mindenkinek ismerős, a hazai liberális és neohungarista oldal alkalmazza előszeretettel azokra, akik nem bírnak vállalkozói tőkével, holott a piac e rablólovagjai is csak mutyik, panamák és urambátyám koncessziók, támogatások mentén lettek "istentől rendelten felsőbbrendű" vállalkozók... Úgyhogy ezt az igen rossz hangzású szót lesz szíves senki sem erőltetni! |
Válaszok
dr. Bubó |
#82 Re: Re: "Aki nyavalyog, de nem változtat, annak még nem fáj eléggé" (dr. Bubó)2015-12-01 21:50:27#37: Antiutópista - Re: "Aki nyavalyog, de nem változtat, annak még nem fáj eléggé" (dr. Bubó) Ne polizálj, az epeömlést hagyd meg zéhájavításra, ott éld ki a perverz ösztöneidet. 1. Nem semmisül meg, csak megtisztul. 2. Már megint a politikai gyűlöletedet hányod ki. A francokat nem érdekli már a nácizás, fasisztázás, tegyél fel új lemezt. 3. Már megint politizálsz, a franc se kíváncsi a beteges fóbiádira. S ne kend az elődeidre, hogy te vacak anyagot kaptál. Rajtad múlik. Nem kell felvenni, aki meg gyenge, ki kell hajítani. 4. Elkényelmesíti az emberek többségét, felesleges a főállásban tartás. 5. Gittelegyletek, önköldöknézük. Atomot nekik. 6. Már megint politizálsz. Kit érdekel a beteges politikamániád? Vidd magaddal a párttaggyűlésre. 7. Már megint a fóbiád, ne politizálj. 8. Dehogynem, van ám. 9. A világ fejlettebb részén bizony így van, elzavarják őket, hogy ne alakuljon ki beltenyészet és olyat keresnek, akiknek már van más, szélesebb ismerete. A nagydoktori főleg semmiről nem szól, speciális hazai marhaság, holnap el lehetne törölni. 10. Nem, ellenkezőleg, előbb lenne legalább gyakorlati ismerete a szakmájáról, nem csak amit a könyvekből tanult. 11. A fene sem kíváncsi arra, ahogy öntöd ide a politikai fekáliát. Fordulj orvoshoz és akkor szólj, ha már magadhoz tértél és van érdemi gondolatod.
|
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Apa és dúla együttes jelenléte a szülésnél a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán (Üllői úti és Baross utcai részlegek)
1063 Létrehozva: 2023-11-07
Apa és dúla együttes jelenléte a Jahn Ferenc Kórház szülészetén
1002 Létrehozva: 2023-11-02
EMBERI JOGOKAT SÚLYOSAN SÉRTI A VÉGREHAJTÁSI TÖRVÉNY
956 Létrehozva: 2023-11-11
Apa és dúla együttes jelenlétének lehetősége a vajúdás, a szülés és az aranyóra alatt a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban
770 Létrehozva: 2023-11-07
Petiție pentru îmbunătățirea siguranței publice în comunitățile noastre/Petíció településeink közbiztonságának javításáért
764 Létrehozva: 2023-11-17
a Qualitas Gimnáziumi Alapítvány felhívása
742 Létrehozva: 2023-11-27
Apa és dúla jelenléte egyszerre szülésnél Debrecenben a Klinikán
656 Létrehozva: 2023-11-02
EUTANAZIA ENGEDÉLYEZÉSE MAGYARORSZÁGON
5255 Létrehozva: 2023-10-09
Lidl-t Sülysápra!
569 Létrehozva: 2023-11-16
Zebra létesítése a 4-es főúton, Monoron
509 Létrehozva: 2023-11-22
Körforgalom építése
422 Létrehozva: 2023-11-12
Tiltakozó petíció Petőfi Sándor emlékének meggyalázása ellen
1521 Létrehozva: 2023-10-11
Apa és dúla együttes jelenléte a szülésnél az Észak-Pesti Centrumkórház - Honvédkórházban
373 Létrehozva: 2023-11-10
CIVIL KEZDEMÉNYEZÉS A BUDAKESZI ÚT BURKOLATÁNAK JAVÍTÁSA ÉRDEKÉBEN
306 Létrehozva: 2023-11-21
Apa és dúla együttes jelenléte vajúdás és szülés alatt a Szent János kórház szülészetén
294 Létrehozva: 2023-11-26
Louis Tomlinson Sziget Festival
241 Létrehozva: 2023-11-05
Egyirányúsítás a XIV. kerületi Lengyel utcában
216 Létrehozva: 2023-11-06
Tiltsák be az egérfogó ragasztó termékeket
4491 Létrehozva: 2014-11-05
Niall Horan The Show Live On Tour Budapest
124 Létrehozva: 2023-11-05
Majosháza háziorvosi rendelési idő meghosszabbítása
120 Létrehozva: 2023-11-22