Együtt a Raoul Középiskoláért / Save the Raoul Wallenberg School
Quoted post
Vendég |
#102 Re: Re:2015-04-15 12:43 Azért azt állítani, hogy egy iskolaváltás tönkreteheti az ember jövőjét, kicsit túlzás szerintem. Én is egyike voltam azoknak a diákoknak, akik az iskolaösszevonások miatt új helyen kellett, hogy folytassák a tanulmányaikat, de emiatt egyikünk jövője sem omlott össze, pedig pont érettségire kerültünk egy teljesen új helyre, új tanárokkal, új környezettel, új elvárásokkal. Hozzáteszem két iskolát tuszakoltak be egy fele akkora épületbe, mint a mi iskolánk volt. Mégis túléltük, sőt, mi még jól is jártunk az összevonással. Pedig ott is volt tüntetés, petíció, egyebek, de ha a kormány eldönt valamit, úgyis megteszi, csak kiröhögi az embereket. Ott voltunk több ezren, az önkormányzatnál pedig az ablakból röhögtek a tömegen. Nem tartom jó ötletnek az oktatás szétbombázását - mert most etttől az iskolától függetlenül ez történik -, de az érettségi mindenhol ugyanaz, ha itt meg tudod írni, máshol is. Persze meg kell próbálni mindent, de emiatt azért nem fogok eret vágni, hogy szétpakolják az iskolát. Pedig én is jártam ide egy évig (szakképzésre), bár személy szerint utáltam. Egyetlen kedves tanárra emlékszem jó szívvel, Halász Évára. |
Válaszok
Vendég |
#108 Re: Re: Re:2015-04-15 13:46:52szerintem az se jó ötlet ha semmit se teszünk azért hogy valami történjen ..fel fogunk lépni akármi is legyen |
N |
#110 Re: Re: Re:2015-04-15 14:11:22az egy dolog hogy uj iskola na de az rohej teteje amit most lattam hogy aki eddig szakmat tanult ovono pedagogus nover es egyeb szakagon akart tanulni azt betuszkoljak egy olyan suliba ahol vizszerelo komuves es egyeb finomsagok varjak a diakokat? Nem epp a legmegfelelobb dolog szerintem itt az erettsegizok is erezhetik magukat rosszul es felhetnek tole attol fuggetlenul hogy minden ugyanaz ... De akinek az alma hogy ovono pedagogus vagy epp nover fogorvos legyen azoknak szetbombazzak az almaikat... |
Más felhasználók által támogatott petíciók
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
3466 Létrehozva: 2025-07-11
Vác város közbiztonságának sürgős javítása!
2040 Létrehozva: 2025-07-10
Koszta Péter műsorvezető legyen az Rtl-nél vagy a Tv2-nél
1669 Létrehozva: 2025-07-18
‘Kuss’nál kuss!
1487 Létrehozva: 2025-07-01
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1876 Létrehozva: 2025-06-30
🎤 We Want Stray Kids to Visit Hungary in 2026!
953 Létrehozva: 2025-07-16
A kassai magyar oktatás jövője
916 Létrehozva: 2025-07-04
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
835 Létrehozva: 2025-07-03
Traff Park Visszahozása
788 Létrehozva: 2025-07-29
Maradjon a csopaki volt BAHART mólószár közhasználat elől el nem zárható parti sétány az új Vízparti Tervben is!
594 Létrehozva: 2025-07-20
Szilas Természetvédelmi Terület közvetlen közelében giga lakópark építésének felfüggesztése és környezetvédelmi vizsgálat kezdeményezése
566 Létrehozva: 2025-07-22
Óvjuk meg a dunakeszi reptér jelenlegi állapotát!
513 Létrehozva: 2025-07-08
Petíció a Farkasréti temető összes bejáratának nyitvatartásáért
493 Létrehozva: 2025-07-16
NEM, A KÉMIAI SZÚNYOGÍRTÁSRA
442 Létrehozva: 2025-07-10
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
334 Létrehozva: 2025-06-30
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4844 Létrehozva: 2025-06-09
Ne tartsa be a Ferencváros férfi labdarúgócsapata az MLSZ 4+1 magyar ajánlását !
275 Létrehozva: 2025-07-26
Legyen a setlisten a spanom2
236 Létrehozva: 2025-07-29
Tisztességes sportfogadást a TippmixPro-n – Tiltsák el az értelmetlen korlátozásokat
184 Létrehozva: 2025-07-14
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
167 Létrehozva: 2025-07-09