Tiltakozás a roma gyerekek szegregációjának legalizálása ellen
Quoted post
Vendég |
#23 Re:2014-11-27 13:35Vajon miért nem tanulják meg, amit kéne? Azért mert eleve olyan családból kerülnek be az óvodába/iskolába, ahol nem kapják meg a megfelelő alapokat. A szüleik sokszor nem tudnak rendesen beszélni, így a gyerek esélytelen, hogy megtanulja a magyar nyelv alapjait, alig tudnak írni olvasni, így nem olvasnak mesét a gyereknek, nem mondókáznak, stb., így a gyerekek értelmi fejlődése eleve sokkal alacsonyabb, mint a korosztályukba tartozó más környezetből érkező gyerekeké. Nem csak a normális családból érkező gyerek érdekeit szolgálja, hogy szétválasszuk őket, hanem azokét is, akik eleve hátránnyal indulnának. Nem a normális családból érkező gyereknek van szüksége a felzárkóztatásra, hiszen ő már stabil alapokkal kerül az óvodába, iskolába, hanem éppen annak, akinél az alapok is hiányoznak. Egy normál osztályban az ilyen gyerek mindig azt érzi, hogy ő buta, mert a többiek többet tudnak, azok kapják a piros pontot, vagy jó jegyeket, míg ő csak bukdácsol. Ha viszont külön választjuk őket és az a gyerek, aki egy normál osztályban max. az osztály bohóca címre pályázhat és sosem lesz éltanuló, először megkapja azokat a viselkedési és tudási alapokat, amit otthon nem kapott fel, akkor nagyobb eséllyel fogja beérni azokat a társait, akik már egy bőséges kezdő csomaggal, stabil alappal érkeztek. Így a hátránnyal induló gyerekeke élete sem lenne egy sorozatos kudarcok miatti csőd és nem adnák fel, hanem a saját fejlődési szintjükön lévő gyerekekhez hasonlítva ugyanúgy meg lenne a sikerélményük, még akkor is, ha az első osztály végére csak a betűket tanulták meg, közben a normál osztályban már olvasnak folyékonyan, de az értékelésnél nem a még betűkkel küzdő gyereket hasonlítanák a folyékonyan olvasóhoz. Akár azt is el tudnám képzelni, hogy a hátránnyal induló gyerekek egy évvel tovább maradjanak az általános iskolában, ne elsővel kezdjenek, hanem iskola előkészítő osztállyal és mire a 8 osztályt befejezik, elérik ugyanazt a szintet, mint a biztos alapokkal induló gyerekek. Innen valóban ki lehetne őket emelni, mert nem úgy maradnak ki az iskolából 16 évesen, hogy kijárták az elsőt négyszer, a másodikat négyszer és a harmadikat kétszer, hanem egy évvel később egy normálisan elvégzett általános iskolával esélyük lenne tovább tanulni valódi képességeiknek megfelelően, akár utána a felsőoktatásba jelentkezni. Akkor most mi is a cél? El kell venni tőlük az esélyt egy sikeres, normális élettől, hivatkozva mindenféle jogokra, vagy kezelni a problémát mind a saját, mind a többi gyerek érdekében, először felzárkóztatni, megadni az alapokat, majd utána követelni meg tőlük ugyanazt, mint azoktól a társaiktól, akik már az alapok birtokában érkeztek az oktatási intézményekbe? Nem hőbölögni kéne, hanem gondolkodni! |
Válaszok
vízfej |
#43 Re: Re:2014-11-28 13:03:28 |
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
3374 Létrehozva: 2025-07-11
Vác város közbiztonságának sürgős javítása!
2029 Létrehozva: 2025-07-10
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1780 Létrehozva: 2025-06-30
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4789 Létrehozva: 2025-06-09
‘Kuss’nál kuss!
1280 Létrehozva: 2025-07-01
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
1108 Létrehozva: 2025-06-19
Koszta Péter műsorvezető legyen az Rtl-nél vagy a Tv2-nél
982 Létrehozva: 2025-07-18
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
828 Létrehozva: 2025-07-03
A kassai magyar oktatás jövője
763 Létrehozva: 2025-07-04
🎤 We Want Stray Kids to Visit Hungary in 2026!
681 Létrehozva: 2025-07-16
PamKutya koncert
2493 Létrehozva: 2025-06-09
Óvjuk meg a dunakeszi reptér jelenlegi állapotát!
470 Létrehozva: 2025-07-08
NEM, A KÉMIAI SZÚNYOGÍRTÁSRA
422 Létrehozva: 2025-07-10
SP Koncert
372 Létrehozva: 2025-06-24
Petíció a Farkasréti temető összes bejáratának nyitvatartásáért
339 Létrehozva: 2025-07-16
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
333 Létrehozva: 2025-06-30
Fogjunk össze az igazságos békéért!
320 Létrehozva: 2025-06-19
OG Fluor koncert
4252 Létrehozva: 2025-05-14
A debreceni fizetős parkolási övezetek bővítésének azonnali felülvizsgálatáért
181 Létrehozva: 2025-06-13
Mentsük meg a kisváci Dunapartot!
159 Létrehozva: 2025-06-19