English: Petition against the legalization of school segregation

Tiltakozás a roma gyerekek szegregációjának legalizálása ellen


Vendég

#1

2014-11-27 03:15

Örülni kell, ha megfelelő iskolai végzettséget, majd szakmai képzést kaphatnak a gyerekek, hogy ne kerüljenek szociálisan hátrányos helyzetbe. Jó végzettséggel a munkanélküliség elkerülhető.

Vendég

#2

2014-11-27 04:50

Tanár voltam, de fontosabb, hogy nem akarok elmaradott országban élni, nem akarom, hogy ocsmány törvények mögé bújhasson a hivatalos Magyarország egyetlen tisztségviselője sem, hogy szavazatszerzés miatt megszavazzanak egy szegregációs törvényt, mert holnap bárki érintett lehet, mert máris érintettek vagyunk mind.

Vendég

#3

2014-11-27 06:23

Ez a jámbor ember bizonyára azt gondolta, erős vár a mi államapparátusunk. Úgy tűnik, ebben a dimenzióban sem lehet olyan magabiztos, hisz épp az egyik részleg (bíróság) döntésének a megkérdőjelezése van napirenden. Akkor talán ostorral majd értenek a szóból.
Ann

#4

2014-11-27 07:23

strukturalis  rasszizmus


Vendég

#5

2014-11-27 09:19

Akik elvileg rasszimus ellen beszélnek, azok sem értik, hogy bizonyos kifejezéseket nem szabadna használni. Ez nem faji alapú szegregáltság, semmiféle más fajról nincsen szó. Az ember egy faj!

Vendég

#6

2014-11-27 09:30

Megengedhetetlen, hogy a roma gyerekeket szegregációs oktatásba kényszerítsék. Ez nem csak a romák ellen bűn, hanem az egész társadalom jövőjére veszélyes.

Vendég

#7

2014-11-27 10:16

MEGENGEDHETETLEN A CIGÁNY GYEREKEK SZEGREGACIÓJA!
Lino
Vendég

#8

2014-11-27 10:25

Balog Zoltán az intézményes rasszizmus alapkövét teszi le  a roma gyerekek iskolai elkülönítésével. Ez az egész ország jövőjére nézve rendkívül veszélyes.  Az oktatási szegregáció országromboló! 

Balog Zoltán mondjon le!


Vendég

#9

2014-11-27 10:31

Ha hozzászólnék, nem lennék szalonképes, amilyen szavak tolulnak a számra, nem tűr nyomdafestéket....illetve klaviatúrát.

Vendég

#10

2014-11-27 11:35

Gyalázatos dolognak tartom, hogy embereket bőrük színe véget meg külömböztetésben részesülnek!!!Legyen az bármilyen etnikai hova tartozású!!

Vendég

#11

2014-11-27 11:36

Senkit,soha ne lehessen megkülönböztetni a származása miatt ! A gyermek szegregálást különösen szigorúan kell büntetni ! Nem csak törvény kell a szegregáció ellen,azt be is kell tartani és tartatni !


Vendég

#12

2014-11-27 12:02

Egyetértek !
szülő

#13

2014-11-27 12:06

A háborgóktól kérdezném: Járt már a gyermekük kezelhetetlen, fegyelmezhetetlen roma gyerekekkel egy osztályba?

Lehet háborogni, de ha valakinek a gyermekét naponta terrorizálják az ilyen osztálytársak, lopják el a létfontosságú dolgait, mint mondjuk egy cukorbeteg kislánytól a vércukormérőt, vagy az ehhez tartozó tollat és az évekkel idősebb, többször bukott cigány lány csak heccből tönkreteszi, valószínűleg már asztalt borogatna, hogy tűntessék el ezeket a gyerekeket onnan.

Úgy gondolom, ebben a kérdésben az foglaljon állást, ki a saját gyermeke bőrén tapasztalja, mit is jelent egy olyan osztályba járatni a sajátját, ahol a javarészt túlkoros cigány gyerekek lehetetlenné teszik a munkát, terrorizálják a fiatalabb gyerekeket, elveszik a tízóraijukat, eltépik a könyvüket, füzetüket, elveszik az írószereiket, zavarják az órát, bekiabálnak, tiszteletlenek a tanárokkal, stb.

A normális cigány gyerekeket nem emelik ki a normál osztályból, mert megvannak mind nevelésben, mind szocializációban, mind képességekben az alapjaik, így be tudnak illeszkedni az osztályközösségbe, tudnak haladni a tananyaggal, tudnak viselkedni a tanárokkal.

Aki viszont teljesen híján van az otthoni nevelés, sőt a kedves familia is hasonló kaliberű, mint a gyerekeik, az nem való normál közösségbe!

Vagy a kedves háborgók vágynak rá, hogy a gyerek kék-zöld foltokkal, kizsebelve, éhesen, összetépett könyvekkel, füzetekkel, sírva jöjjön haza?!

Tessék kipróbálni, aztán tiltakozni a szegregáció ellen!!!

 

 

mokus777

#14 Re:

2014-11-27 12:19

#13: szülő -  

 Kedves Szülő!

 

Nekem is volt cigány osztálytársam, nem is egy,és egyikük se volt rosszabb az átlagnál, sőt, a "fehérek" sokkal rosszabbak voltak!! És ma is ez van, az unokaöcsémet is a gazdag(!), fehér fiú veri meg, nem a roma!  Az említett esetben pedig a pedagógus felelőssége (lett volna), hogy felügyelje és fegyelmezze a gyerekeket!!!


Vendég

#15

2014-11-27 12:31

Szülővel kell, hogy egyet értsek

Az egyenlő bánásmód és esélyek azt is magukban foglalják, hogy a nem roma tanulók ugyanazokat a feltételeket kapják, mint a nem vegyes osztályokban.

Ha a gyengébb képességű, x alkalommal bukott roma tanulókat betesszük egy normál osztályba, nem ők fognak felzárkózni, hanem a többi tanuló haladását fogják megnehezíteni.

Két lehetőség van: a tanár a gyengébb tanulók sebességével halad, akkor a normál képességű tanulók fognak unatkozni, a másik ha a tanár a normál képességű gyerekek sebességével halad, a gyengébb képességű gyerekek nekiállnak rendetlenkedni, mert nem értik, ráadásul komoly szocializációs problémákkal is küzd a többség.

Ha a tanár megfelgyelmezi, akkor a szülő nem elkapja otthon a csemetéjét, hogy ugyan már gyerekem, mégis hogy gondoltad ezt (ahogy ugye normális szülő teszi), hanem beviharzik az iskolába cirkuszolni, esetleg még a tanárra is kezet emel.


Vendég

#16 Re: Re:

2014-11-27 12:34

#14: mokus777 - Re:  

 Akkor ezeket nem véletlenül hagyták a normál osztályban.

A tanárok nem mernek beavatkozni az esetek többségében a fentebb leírt szülői magatartás miatt.

 

nini

#17 Re:

2014-11-27 12:40

#13: szülő -  

 Persze, hogy előfordul, hogy roma gyerekek, mint ahogy nem romák is verekszenek, elvesznek tízórait mástól, zavarják az órát, stb. Mutasson nekem valaki egyetlen megbízható információforrást azzal kapcsolatban, hogy ez az ugyanolyan szociális helyzetben lévő roma gyerekek esetében gyakrabban fordul elő, mint a nem romák esetében! És nekem senki ne jöjjön azzal az olcsó érveléssel, hogy "De hát itt van az én kislányom is, akinek ... ez tehát így van, és kész". Ami "így van", az az, hogy közülünk számosan az eléjük kerülő - még egyszer: nyilván előforduló - esetekből hamis általánosításokat fabrikálnak. Mert azt akarnak!!! Csinálhatjuk még ezt egy darabig, de ebbe (is) tönkre mehet az ország.


Vendég

#18

2014-11-27 12:49

Az Én unokám Édesanyja is roma származású,sajnos ez miatt félek,hogy a jövöben a cseppem is megkülömböztetés áldozata lesz!
szülő

#19 Re: Re:

2014-11-27 12:55

#17: nini - Re:  

 A probléma ott kezdődik, hogy szó sincs azonos szociális helyzetű gyerekekről! Nálunk cigánytelpről szociális segély és családi pótlék miatt iskolába hajtott neveletlen porontyokról van szó, olyan környezetből, ahol a szülők körében nem divat a bérből és fizetésből fenntartott egzisztencia, sok olvasni sem tud, a gyereket meg előbb megtanítják lopni, mint beszélni. Akkor még arról nem is beszéltünk, milyen állapotban küldik a gyerekeiket iskolába! Koszosak, büdösek, ápolatlanok és rendszeresen fertőzik le a fél iskolát fejtetűvel. A sokkal fiatalabb osztálytársaik hallgathatják a beszédüket, ami magyar szókincsben szegény és ennek is nagy része nemi szervek és nemi aktusok alpári szinonímája.

De gondolom Ön is örülne, ha 3 osztályos gyermekének olyan osztálytársai lennének, akik 2-3 évvel idősebbek, minden második szavukat ki kéne fütyülni, büdösek, koszosak, agresszívek és még fejtetűjük is van, néha pillangókéssel járnak iskolába, dohányoznak, isznak.

Továbbra is fenntartom, hogy témában annak legyen véleménye, aki már a saját bőrén tapasztalta, milyen kellemes is, ha gyermeke osztálytársai ilyenek.


Vendég

#20

2014-11-27 13:22

"annál jobban odafigyel rá a média és a döntéshozók. " ÉBRESZTŐ! Ezek a döntéshozók élvezik,hogy azt csinálnak amit akarnak a 2/3-ra hivatkozva.

Vendég

#21

2014-11-27 14:23

Felháborító! Soha egyetlen embertől sem kérdezik meg, hova szeretne születni! Undorító és felháborító, hogy a roma gyerekeket nem kezelik ugyanúgy, mint az összes többit. Utána meg számon kérik rajtuk a többség kultúráját, meg azon ismeretek hiányát, melyeket sosem tanulhattak meg. Szűklátókörű és embertelen ez a vezetés.

Vendég

#22

2014-11-27 15:09

Tiltakozom a fidesz kormàny rasszizmusa ellen.

Vendég

#23 Re:

2014-11-27 15:35

#21: -  

 Vajon miért nem tanulják meg, amit kéne? Azért mert eleve olyan családból kerülnek be az óvodába/iskolába, ahol nem kapják meg a megfelelő alapokat. A szüleik sokszor nem tudnak rendesen beszélni, így a gyerek esélytelen, hogy megtanulja a magyar nyelv alapjait, alig tudnak írni olvasni, így nem olvasnak mesét a gyereknek, nem mondókáznak, stb., így a gyerekek értelmi fejlődése eleve sokkal alacsonyabb, mint a korosztályukba tartozó más környezetből érkező gyerekeké.

Nem csak a normális családból érkező gyerek érdekeit szolgálja, hogy szétválasszuk őket, hanem azokét is, akik eleve hátránnyal indulnának. Nem a normális családból érkező gyereknek van szüksége a felzárkóztatásra, hiszen ő már stabil alapokkal kerül az óvodába, iskolába, hanem éppen annak, akinél az alapok is hiányoznak.

Egy normál osztályban az ilyen gyerek mindig azt érzi, hogy ő buta, mert a többiek többet tudnak, azok kapják a piros pontot, vagy jó jegyeket, míg ő csak bukdácsol. Ha viszont külön választjuk őket és az a gyerek, aki egy normál osztályban max. az osztály bohóca címre pályázhat és sosem lesz éltanuló, először megkapja azokat a viselkedési és tudási alapokat, amit otthon nem kapott fel, akkor nagyobb eséllyel fogja beérni azokat a társait, akik már egy bőséges kezdő csomaggal, stabil alappal érkeztek.

Így a hátránnyal induló gyerekeke élete sem lenne egy sorozatos kudarcok miatti csőd és nem adnák fel, hanem a saját fejlődési szintjükön lévő gyerekekhez hasonlítva ugyanúgy meg lenne a sikerélményük, még akkor is, ha az első osztály végére csak a betűket tanulták meg, közben a normál osztályban már olvasnak folyékonyan, de az értékelésnél nem a még betűkkel küzdő gyereket hasonlítanák a folyékonyan olvasóhoz. Akár azt is el tudnám képzelni, hogy a hátránnyal induló gyerekek egy évvel tovább maradjanak az általános iskolában, ne elsővel kezdjenek, hanem iskola előkészítő osztállyal és mire a 8 osztályt befejezik, elérik ugyanazt a szintet, mint a biztos alapokkal induló gyerekek.

Innen valóban ki lehetne őket emelni, mert nem úgy maradnak ki az iskolából 16 évesen, hogy kijárták az elsőt négyszer, a másodikat négyszer és a harmadikat kétszer, hanem egy évvel később egy normálisan elvégzett általános iskolával esélyük lenne tovább tanulni valódi képességeiknek megfelelően, akár utána a felsőoktatásba jelentkezni.

Akkor most mi is a cél? El kell venni tőlük az esélyt egy sikeres, normális élettől, hivatkozva mindenféle jogokra, vagy kezelni a problémát mind a saját, mind a többi gyerek érdekében, először felzárkóztatni, megadni az alapokat, majd utána követelni meg tőlük ugyanazt, mint azoktól a társaiktól, akik már az alapok birtokában érkeztek az oktatási intézményekbe?

Nem hőbölögni kéne, hanem gondolkodni!

Cica1

#24

2014-11-27 15:50

Támogatom a petíciót.

Facebook