Tiltakozás a roma gyerekek szegregációjának legalizálása ellen
Vendég |
/ #23 Re:2014-11-27 13:35Vajon miért nem tanulják meg, amit kéne? Azért mert eleve olyan családból kerülnek be az óvodába/iskolába, ahol nem kapják meg a megfelelő alapokat. A szüleik sokszor nem tudnak rendesen beszélni, így a gyerek esélytelen, hogy megtanulja a magyar nyelv alapjait, alig tudnak írni olvasni, így nem olvasnak mesét a gyereknek, nem mondókáznak, stb., így a gyerekek értelmi fejlődése eleve sokkal alacsonyabb, mint a korosztályukba tartozó más környezetből érkező gyerekeké. Nem csak a normális családból érkező gyerek érdekeit szolgálja, hogy szétválasszuk őket, hanem azokét is, akik eleve hátránnyal indulnának. Nem a normális családból érkező gyereknek van szüksége a felzárkóztatásra, hiszen ő már stabil alapokkal kerül az óvodába, iskolába, hanem éppen annak, akinél az alapok is hiányoznak. Egy normál osztályban az ilyen gyerek mindig azt érzi, hogy ő buta, mert a többiek többet tudnak, azok kapják a piros pontot, vagy jó jegyeket, míg ő csak bukdácsol. Ha viszont külön választjuk őket és az a gyerek, aki egy normál osztályban max. az osztály bohóca címre pályázhat és sosem lesz éltanuló, először megkapja azokat a viselkedési és tudási alapokat, amit otthon nem kapott fel, akkor nagyobb eséllyel fogja beérni azokat a társait, akik már egy bőséges kezdő csomaggal, stabil alappal érkeztek. Így a hátránnyal induló gyerekeke élete sem lenne egy sorozatos kudarcok miatti csőd és nem adnák fel, hanem a saját fejlődési szintjükön lévő gyerekekhez hasonlítva ugyanúgy meg lenne a sikerélményük, még akkor is, ha az első osztály végére csak a betűket tanulták meg, közben a normál osztályban már olvasnak folyékonyan, de az értékelésnél nem a még betűkkel küzdő gyereket hasonlítanák a folyékonyan olvasóhoz. Akár azt is el tudnám képzelni, hogy a hátránnyal induló gyerekek egy évvel tovább maradjanak az általános iskolában, ne elsővel kezdjenek, hanem iskola előkészítő osztállyal és mire a 8 osztályt befejezik, elérik ugyanazt a szintet, mint a biztos alapokkal induló gyerekek. Innen valóban ki lehetne őket emelni, mert nem úgy maradnak ki az iskolából 16 évesen, hogy kijárták az elsőt négyszer, a másodikat négyszer és a harmadikat kétszer, hanem egy évvel később egy normálisan elvégzett általános iskolával esélyük lenne tovább tanulni valódi képességeiknek megfelelően, akár utána a felsőoktatásba jelentkezni. Akkor most mi is a cél? El kell venni tőlük az esélyt egy sikeres, normális élettől, hivatkozva mindenféle jogokra, vagy kezelni a problémát mind a saját, mind a többi gyerek érdekében, először felzárkóztatni, megadni az alapokat, majd utána követelni meg tőlük ugyanazt, mint azoktól a társaiktól, akik már az alapok birtokában érkeztek az oktatási intézményekbe? Nem hőbölögni kéne, hanem gondolkodni! |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4753 Létrehozva: 2025-06-09
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
2633 Létrehozva: 2025-07-11
Vác város közbiztonságának sürgős javítása!
1758 Létrehozva: 2025-07-10
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1602 Létrehozva: 2025-06-30
PamKutya koncert
2469 Létrehozva: 2025-06-09
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
1108 Létrehozva: 2025-06-19
‘Kuss’nál kuss!
968 Létrehozva: 2025-07-01
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
824 Létrehozva: 2025-07-03
A kassai magyar oktatás jövője
698 Létrehozva: 2025-07-04
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
456 Létrehozva: 2025-06-17
Óvjuk meg a dunakeszi reptér jelenlegi állapotát!
405 Létrehozva: 2025-07-08
SP Koncert
370 Létrehozva: 2025-06-24
OG Fluor koncert
4250 Létrehozva: 2025-05-14
Fogjunk össze az igazságos békéért!
316 Létrehozva: 2025-06-19
NEM, A KÉMIAI SZÚNYOGÍRTÁSRA
286 Létrehozva: 2025-07-10
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3445 Létrehozva: 2025-06-06
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
261 Létrehozva: 2025-06-30
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
298 Létrehozva: 2025-04-30
A debreceni fizetős parkolási övezetek bővítésének azonnali felülvizsgálatáért
181 Létrehozva: 2025-06-13
Mentsük meg a kisváci Dunapartot!
159 Létrehozva: 2025-06-19